Várva várt szerelem

Negyedik rész

A következő néhány nap viszonylag csendesen telt el. Ennek az oka pedig az volt hogy,a telefonomat kikapcsoltam, és teljes csendesség vett körül. Nem foglalkoztam semmivel,senkivel csakis a saját gondolataimba merülve feküdtem az ágyamban. Enni rendesen ettem, mert tudtam hogy nem büntethetem magamat azzal hogy nem eszek normálisan. Egy nap úgy telt el, hogy felkeltem lementem ételért a konyhába és utána vissza mentem a szobámba. A szüleim nem szóltak semmit tudták, hogy most egyedüllétre van szükségem, csak az segíthet rajtam. Igazából csak 1 napom volt az egyedüllétre, mert szombaton volt a "buli" és hétfőn már kezdődött a suli.
...
Anyu vasárnap este bejött a szobámba:
-Ha gondolod még itthon maradhatsz, nem muszáj suliba menj,majd azt mondjuk hogy beteg lettél, és néhány napig itthon kell legyél. csábító ajánlat volt amit mondott, de nem mondhattam rá igent.
-Anya , ez igazán kedves tőletek, de nem akarok itthon maradni, az egyébként is azt mutatná hogy félek és gyenge vagyok szembe szállni azokkal akik esetleg piszkálnának a bulin történtek miatt. Tudod hogy nem szeretem ha mások azt gondolják hogy gyenge és sérthető vagyok.
-Tudom Lisa, de a bulin történtek...talán ha 1-2 napig nem mész egy idő után majd elfelejtik és tovább lépnek.nos igen, miután apa hazahozott, másnap erőt vettem magamon és mindent elmondtam anyuéknak. Utána megértve a dolgot hagyták hogy feldolgozzam én is az eseményeket a magam módján,és én is hagytam nekik hogy feldolgozzák ők is a maguk módján.
-Anya nézd, ez nem így megy,egyébként is nem bujkálhatok örökre. Egyszer szembe kell nézzek a sulival, és a szeméttel is.mióta mindent elmeséltem a szüleimnek, megbeszéltük hogy Jason nevét nem mondjuk ki. Igazából most ő az akinek ha kimondjuk a nevét akkor: én vagy sírva akarok fakadni vagy össze akarok törni valamit, anya csalódott arcot vág, apa pedig puskát venni készül.
(Hogy ezeket elkerüljük Jason az a „szemét") oké elismerem gyakran gyerekesnek hangozhat ez, de nézzük el: mi más nevet adhattunk volna Jasonnek? "A szívtelen dög,akit nem érdekelnek mások érzései? Vagy a nőcsábász bunkó aki csak egy játéknak tekintett engem is ?" Nyilván nem. Így maradt a legegyszerűbb ám mindent elmondó: szemét
-Lisa, tudod hogy csak segíteni akarunk apáddal. a szüleimre valóban nem haragudhattam,tényleg csak segíteni akartak nekem,ami a jelen helyzetben elég jól esett,így végülis valamennyire beadtam a derekamat:
-Tudod mivel tudnátok igazán segíteni nekem? anyukám szemei nagyra nyíltak, nem tudom éppen mire gondolhatott de sejtésem szerint bizonyára megfordult a fejében az hogy ő nem fog senkit se le-lőni,természetes én nem erre gondoltam.
-Megtudnátok változtatni a telefonszámomat? És ha kész, légyszi küldjétek el Stellának, a rokonoknak, és a közeli barátoknak is.
-Ennyi? nem tudom hogy az arca nyugodt vagy inkább meglepődött volt,de az biztos hogy láttam el suhanni egy "huh" kifejezést a száján.-Rendben Lisa, elintézzük neked,ezen kívül szeretnél még valamit?
-Holnapra lehetne pizza vacsira?
-Persze kicsim.anya indulni készült, ekkor ránézett a falamon lévő órára ami vagy 1 órát késik.-Nem mintha ellene lennék annak hogy a telefonod nélkül éled a napjaidat, de meddig nem fogod bekapcsolni?
-Ne félj, már bekapcsoltam az ébresztőt. mosolyogtam anyura, értve a célzást, nem akarja hogy elkéssek holnap. A mosolyom nem volt őszinte és amióta hazaértem még nem mosolyogtam igazán. Bármennyire is szeretek vidám lenni, a szülinapom estéje óta egyelőre képtelen vagyok egyáltalán a szomorúságon kívül más érzést kimutatni a világ felé. Ezt az anyák megérzik valahogy, talán anyai ösztön vagy mi,mielőtt kiment anyukám a szobámból odajött hozzám és szorosan megölelt. Jól esett az ölelése. Olyan volt mint amikor kiskoromban valami rosszat csináltam,és féltem a következményeitől, ő mégis teljes nyugodtsággal odajött hozzám megölelt és azt suttogta nekem:
"minden rendbe lesz, ne félj!"
Most is ezt mondta, és mélyen legbelül én is ebben reménykedtem.
...
Mielőtt még elmentem volna aludni, apukám szólt hogy sikerült elintéznie az új telefonszámomat. Ez a hír viszonylag boldogsággal töltött el, és végre sikerült úgy aludnom egyet, hogy az este folyamán egyszer sem keltem fel a sírás miatt.