Várva várt szerelem

Tizedik rész: második fejezet

Érdekes tény, hogy a sulim közelében,van egy aranyos cukrászda,még érdekesebb tény, hogy éppen oda tartok egy emberrel akinek még a nevét se tudom. Soha nem voltam olyan lány aki mindenfélébe őrültségbe bele megy, de néha néha azért mégis megengedtem egy-egy „csínytevést" magamnak. Milyen kár, hogy a találka után bizonyára örök szobafogságot kapok, sebaj addig is megpróbálom jobban megismerni a lovagomat.
...
Miközben egymás mellett sétáltunk, nem szóltunk egy szót sem. Néha-néha egymás felé pillantottunk, biztosra véve hogy ott van-e még,a másik, de ezen kívül egyébként semmi kommunikáció nem volt köztünk.
Végül Mr. Megmentő törte meg a már szinte fullasztó csendet, egy kérdéssel:
-Milyen napod volt?-habár ez egy egyszerű kérdés volt, én rendes válasz helyett inkább bedobtam a szokásos szöveget amivel általában sikerül kitérnem egy kínos kérdés elől.
-Neked milyen napod volt?-igen, elég nevetséges húzás volt visszadobni a kérdését, de ez van. Sajnálatos módon rájött a„ cselre" és rögtön szóvá is tette.
-Visszakérdezel hogy ne kelljen válaszolj erre? Akkor most már mindenképpen tudni akarom milyen volt!-mondta hatalmas mosollyal az arcán. Remek!
Jön a b terv!
-Bonyolult és egyébként is elég hosszú sztori.-Kreatív tudom, de azért mégse mondhattam azt, hogy megvédtem a legjobb barátnőmet(ami egyébként a sztori legpozitívabb része), de akaratomon belül vagy kívül orvosiba juttattam a végzős ex barátját,akitől nekem hála szabadult meg, majd büntetésbe kényszerültem lógás miatt, ahol találkoztam az én ex barátommal aki összevert képpel üldögélt ott, és aki bántotta az nem én voltam. Kizárt hogy ezt elmondjam! Tuti őrültnek tartana. Ja igen, nem mellesleg hamarabb is jöttem el büntiből tehát ismételten lógtam csak miatta, akivel még csak egyszer találkoztam. Az őrült mellé passzolna a megszállott jelző is.
- Nekem elég sok időm van. Tehát mesélj Lizzie! -meglepődtem. Lizzie? Honnan ismerős nekem ez a becenév? Így nem igazán szoktak hívni, ugyanis hetedik osztály óta utálom ezt a nevet. Hogy miért? Na az valóban egy bonyolult történet, de majd máskorra hagyom az „esti mesét".
Végül egy nagy sóhaj keretében bele kezdtem a napom mesélésébe...
~30 perccel később~•~már a cukrászdában~
- És ezért van az hogy most itt vagyok veled, egy csoki torta felett ülve, mikor éppen valószínűleg a szüleimet hívja az a sátáni nőszemély.-mondtam és közben ismét be kaptam egy szeletet a választott finomságból.
-Azta!-ezt tudta kinyögni az a srác aki velem szemben ült az ő kis süteménye felett, és még mindig névtelenül!- Wow! Hát nem hazudtál, tényleg elég komplikált napod volt.
-Hát igen, de most már mindegy is. Inkább te mesélj, neked gondolom ennél csak jobb napod lehetett.- erőltettem magamra egy műmosolyt.
-Ami azt illeti... reggel összefutottam egy ismerősömmel.-mondta és azt láttam az arcán amint kiejtette ezt a pár szót meg is bánta.-Mármint úgy értem miután veled találkoztam, azután futottam össze valakivel.-elnevettem magam.
-Azt gondoltam, különben is mi honnan lehetnénk ismerősök egymás számára?-tudtam hogy valahonnan tényleg nagyon ismerős a srác, de valahogy amit most mondott inkább összezavart mint sem helyre tette volna a dolgokat a fejemben. -Egyébként.-folytattam én.- Reggel említést tettél egy lányról, amikor mondtam hogy Elisának hívnak.
-Igen, emlékszem.-mondta és kínosan elmosolyodott.  Pedig reggel annyira másnak tűnt, amikor róla beszélt.
-Mondd, ki volt neked ez a lány, vagy még mindig esetleg?-kérdeztem, mert a kíváncsiság már tényleg szétfeszítette az elmém.
-Tudod, erről nem igazán szeretek beszélni, főleg nem veled.-meglepődtem.-Úgy értem hogy ez egy kicsit kényes téma.
-Oooo értem. Persze ez teljesen érthető.-mondtam egy halvány mosoly kíséretében. ő elnevette magát.
-Tudod mit? Talán mégis jobb ha tudod, legalább egy kicsit felfrissítem az emlékeidet.-Hogy mit csinál? Miről beszél!-Akarom mondani, hogy így legalább eltudod képzelni velem, és így olyan mintha  te is ott lettél volna.-valami nagyon nem stimmel, mondhatni gyanús. De mi lehet az?!
-Oké.-ennyi volt a válaszom felé.
-Rendben.-nagy levegőt vett.-Az egész még általános iskolában kezdődött, hetedikesek voltunk haverok mondhatni barátok, akkoriban amerikai fociztam, eléggé jó voltam benne, még most is csinálom. Tudod akkor, a szüleim úgy látták hogy nagyon megy nekem ez az egész foci dolog, és hát az egyik nagybácsikám ismerte az egyik játékost a Buffalo Bills-ből ez egy New York-i focicsapat.-magyarázta nekem azt amit én már valamiért tudtam. Honnan ismerős nekem ez a Buffalo Bills? -A szüleim a tudtom nélkül hívták meg egy meccsre a csapat edzőjét. Azonnal felkeltette a játékom a figyelmét, és azt mondta egy olyan ajánlót ír nekem, amivel egy olyan focis suliba jutok be, aminek elvégzése után akár foci ösztöndíjat is kaphatok.-nem értettem.
-Várj de hogy kapcsolódik a foci karriered ahhoz a Lisa nevű lányhoz?
-Mindjárt meglátod. Tehát igent mondtam az ajánlatra,de arról fogalmam sem volt, hogy két nap múlva azonnal indulnom kellett. Abból a két napból az egyiken bepakoltam, másnap pedig épphogy csak bemehettem a suliba elköszönni az osztálytól. Aznap Elisa nem volt iskolában. - várjunk miért ismerős nekem ennyire ez a szituáció? Miért rémlik...nem az lehetetlen! - Én... megpróbáltam rávenni a szüleimet arra hogy elköszönjek külön Elisától, és hogy elmondjam neki az érzéseimet...mert ő már rég több volt számomra egy egyszerű barátnál. Többet éreztem iránta, és erre csak akkor jöttem rá, amikor már a taxiban ültem és tudtam hogy az a lány akibe szerelmes vagyok ezek után utálni fog...ugyanis tízezer kilométerre leszek tőle. -kérlek mondd hogy tévedek. Nem lehet igaz! Hiszen ez képtelenség! -Lizzie, elkellett mennem, én...
-Ne fejezd be! Csak...csak mondd el hogy mi a neved.- vágtam a szavába azonnal.féltem a választól, ugyanis pontosan tudtam mi lesz az, de amikor ő mondta ki, az mindent megváltoztatott.
-A nevem Timothy Stones.-mondta majd a szemeit lesütötte.Egy filmben most kieshetne a kezemből a villa ami éppen az üres tányéromon pihen. Esetleg egy nappali villámcsapás se lenne rossz ide. Vagy robbanás! Igen felrobbanhatna valami a közelben, esetleg én? De nem. Itt semmi ilyesmi nem történt. Csak ő és én. Annyi nevetséges hírt hallottam és olvastam már arról hogy az álmok figyelmeztetni próbálnak, de sosem hittem nekik gondolván: áh ez nem lehet igaz. De most. Én mint élő példa voltam saját magam előtt. Nem hittem el. Tényleg nem hittem el ezt az egészet.
Ismertem. A jó fenébe is ismertem! Persze hogy tudtam ki ő, csak először képtelen voltam összerakni a képet. Annyit változott az évek alatt. Annyi mindenben megváltozott, kezdve a külsejével. Félelem. Amint elmondta a történetet rögtön tudtam ki ő. Miért van az, hogy a múltam mindig megtalál? Nem lehetne egyszer, hogy végre nyugodtan élhessem az életemet?? Hát persze hogy nem! Hiszen Én vagyok Elisa Buck, akivel mindig muszáj valami oltári nagy szerencsétlenségnek történnie! Ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak ne adtam volna meg a számomat. Úgy éreztem jobb lett volna, ha az autó el üt, ugyanis ami most várt rám, rosszabb volt mindennél. Nem akartam hozzá szólni, nem akartam a szemébe nézni többé, de mégse tudtam megszakítani azt az erőteljes szemkontaktust ami kialakult köztünk. A légzésem gyorsult. A szívem egyre gyorsabban vert. A kezem és a lábam egyaránt remegett. Már nem tudtam irányítani a testemet, nem tudtam kontrolálni magamat, hiába próbálkoztam vele.
Ezt ő is észre vette,és  ijedten felpattant a helyéről , majd letérdelt elém és úgy beszélt hozzám.
-Jesszus! Lizzie, mi történt? Jól vagy?-kérdezte majd a helyzet furasága ellenére is, oda jött hozzám és gyengéden hozzá ért a kezeimhez, amik már a combomon remegtek. Össze kellett szednem magamat. Megakartam mutatni neki hogy már nem vagyok az a gyenge kislány aki az emlékezetében él.
Már nem vagyok az a kis naív lány, aki voltam!
Vettem egy nagy levegőt, de hiába ugyanis ezzel sem sikerült elmulasztanom a felgyorsult lélegzet vételemet. De próbálkoztam. Beszélni próbáltam. Menni fog! Gyerünk! Ezekkel a szavakkal igyekeztem bíztatni magamat. Aztán megszólaltam: -Mit keresel itt?-kérdeztem falfehér arccal, és könnyekkel megtelt szemekkel.
...