Várva várt szerelem

Tizedik rész: harmadik fejezet

...
-Mit keresel itt?kérdeztem falfehér arccal, és könnyekkel megtelt szemekkel.-nem erre a válaszra számított, pláne nem tőlem. Egy ideig csak nézett, és nem szólt egy szót sem.
Nekem viszont egy idő után sikerült felocsúdnom a döbbenettől és fogtam magam, azzal az erővel amim megmaradt, felálltam táskámat magammal rántva , majd elindultam a kijárati ajtó felé. Timothy néhány másodperccel később kapcsolt is, és utánam eredt közben pedig "mondta a magáét". Mielőtt tovább haladnék el kell mondanom, hogy nem akartam jelenetet, de ő sikeresen bele kényszerített. Ezért hát nem igen volt választásom. Köszönöm Timothy!
-Lizzie kérlek várj! Had magyarázzam meg.-kiáltotta mögöttem. Nem válaszoltam neki, inkább haladtam egyenesen, és mivel az asztalunk nem volt messze a bejárattól hamar ki is értem az utcára. Persze csak úgy jutottam ki, hogy a világ összes erejét használnom kellett, hogy ne essek össze a megannyi történés és érzelemtől. Amint kint voltam egy pillanatra megálltam és kifújtam a levegőt, ekkor éreztem, ahogy potyognak a könnyeim le az arcomról. Ne sírj! Még ne sírj! Kántáltam magamban a jól ismert szöveget. Ekkor lépteket hallottam a hátam mögül, és éreztem egy tekintetet is magamon.
Nem fordulok meg! Nem fordulok meg!
Timothy viszont, igenis kinyitotta a száját, és igenis beszélni kezdett, nem törődve az én kicsit sem stabil idegállapotommal.
-Lizzie, kérlek csak had magyarázzam meg ezt az egészet.-ekkor lassú léptekkel felém közeledett és gyöngéden a kezemért nyúlt, viszont én azzal a hévvel el is kaptam a sajátomat és azzal a hévvel szembe fordultam vele. Nem bírtam többé.
-NE SZÓLÍTS ÍGY!-ordítottam a képébe teli torokkal. - Pontosan tudod, hogy ez a becenév egyszer mennyit jelentett nekem, pontosan tudod, hogy miattad jelentett egyszer annyit amennyit,és pontosan tudod, hogy most miért utálom ennyire veled együtt.-ekkor hogy nyomatékosítsak erősen felé böktem.- Tönkre tetted az életemet. Timothy komolyan el kell magyarázzam neked, hogy amikor te "csak " elmentél azzal megindult az életem lefelé haladása?! Ugyanis amint ott hagytál , azzal az ördögi osztálytársaimmal, nem volt aki megvédjen tőlük Samen kívül, de leállítani ő sem tudta őket. Tudod milyen érzés céltáblának lenni? Amikor valamiben legyen az tanulás vagy bármi más jobb vagy mint a többiek?Tudod milyen érzés úgy suliba menni, hogy tudod valamit megint kitalálnak ,csak hogy rosszat okozzanak neked?-ekkor hagytam egy kis szüntetet.-NEM! Fogalmad sincs róla, mert neked nem kellett ilyet átélned, velem ellentétben persze. Tudod milyen volt, az elmenésed után, végig csinálni a maradék két évet? Nem! Ugyanis fogalmad sincs a jó égvilágon semmiről mivel elmentél. Engem pedig magamra hagytál, úgyhogy nekem te ne mondd, hogy sajnálod meg hogy megakarod magyarázni, mert ezzel már kicsit elkéstél.-mondtam teljes komolysággal,majd a srácot faképnél hagytam, vagy legalábbis megpróbáltam.
-Az nem is számít, hogy még mindig szeretlek? -megálltam.-Az sem, hogy mióta elmentem folyamatosan azon agyaltam hogyan tudnám ezt az egészet helyre hozni? Az, hogy attól a naptól fogva mióta csak rám mosolyogtál , nem tudlak kiverni a fejemből és megőrülök azért hogy beszélj hozzám, vagy hogy egyáltalán a közelemben legyél? -hagyd abba! -Ezek mind nem számítanak már neked? Szerinted ez mind semmi? Úgy gondolod,hogy ez mind eltűnt,mert elmentem?-beszélt a hátamnak, majd amikor utolért megfogott a karomnál fogva és maga felé fordított.
-Nézz a szemembe Lizzie,és mondd hogy nem számít!- ez volt az a pont,ahol minden megmaradt önuralmam eltűnt. Ilyen érzésem utoljára Jasonnel volt. Igen, a szülinapomon mikor mindenki szeme láttára teljesen megalázott abban a videóban. De ez most más volt, ugyanis nem idegi alapon veszítettem el az önuralmamat hanem fizikailag. Bárcsak azt mondhatnám, hogy most viccelek, de...
Kirántottam azt a karomat amit Tim fogott, majd mint egy tigris a szó szoros értelmében neki estem. Először a kezeimmel elkezdtem ütögetni a fejét és mint egy vadmacska megpróbáltam minél több sebet ejteni rajta, és amilyen meglepő épp akkor volt hosszú a körmöm.- HAGYD ABBA TIMOTHY!ÉRTED ? AZT MONDTAM HOGY FEJEZD BE! - Timothy nem ellenkezett, meg sem próbált megállítani, hagyta magát. Hagyta, hogy össze vissza cincáljam mint egy vadmacska az áldozatát. Nem értettem miért, de nem sokat törődtem ezzel, inkább folytattam. A következő lépésem az volt,  hogy ököllel mentem neki, mindenhol megütöttem: arc, fej, has, hát; mindenhol ütést mértem rá ahol csak tudtam, és nem nem fáradtam el, sőt jobban ütöttem, még erősebben még jobban a dühtől és a fájdalomtól megtelve, viszont egy idő után már minden felgyülemlett feszültség kezdett eltűnni a testemből, és mint a szülinapom után megint csak üresség maradt a lényemben. A hirtelen események következtében elveszítettem az egyensúlyomat és lerogytam a kemény betonra. Üresnek és hazugnak éreztem magamat legbelül, ugyanis amit tettem nemcsak Timothy miatt volt: az eddigi stresszt és feszültséget vezettem le, ezzel az egész eseménysorozattal.
Mindeközben amíg a földön ültem hirtelen elkezdtem érezni, hogy folyik le valami az arcomon: könnyek, hatalmas sós könnycseppek voltak. Majd, egyszer csak azt éreztem hogy valaki leül mellém.
-Jobban vagy?-kérdezte Timothy,mintha az előbbi dolog meg sem történt volna.Ránéztem és még jobban elkezdtem sírni, ugyanis az ütéseim és karmolásaim nyomai tisztán látszódtak egész testén. Arca tele volt foltokkal vagy legalábbis azok alapjával,melyek holnapra erősen látszódni fognak, ezen kívül arca tele volt a körmöm karmolásaival, ám szerencsére sok helyen inkább csak felületi sebek voltak. Bőrdzsekije épp csak megúszta,azért látszódtak a tetteim nyomai ott is, ugyanis néhol teljesen felszakítottam a bőrdzseki anyagát. Tim hajtincsei össze vissza álltak. Jobban megnézve szegény fiút a testem üressége ismételten megtelt érzésekkel, szomorú,undorító, kínzó érzésekkel. Remegni kezdtem miután össze raktam magamban a képeket és foltokat, hogy ezt mind én csináltam. A tetteim következményét látva,csak dadogva tudtam beszélni, azt is csak kemény erőfeszítések által.
-Ú-úgy sa-saj-sajnálom Tim.-már zokogtam, és egy teljes roncsnak éreztem magamat, de meglepésemre Tim, csak szó nélkül átkarolt és magához húzott.
-Most már itt vagyok Lizzie, és nem fogok elmenni többé.-ezt a fülembe suttogta, de én nem fogtam nem tudtam felfogni igazán sem a helyzetet sem a szavait sem azok lehetséges következményeit, csakhogy abban a pillanatban, azokban a nehéz pillanatokban a betonon ülve csak arra vágytam, hogy valaki mellettem legyen és érezzem az illetőt, és mi tagadás Timet már jól ismertem és teljes testemmel éreztem is. Ezt nem lehet elmagyarázni, ez az egész olyan mintha két ember lénye hirtelen össze kapcsolódna és minden fájdalmat minden boldogságot mindketten átélnének, közösen. Azokban a szívfájdító pillanatokban ez történt velem és Timmel: az évek fájdalmai, az apró örömök, a felismerhetetlen érzések, a bánat, a szomorúság, a szerelem, a szeretet minden ott volt. Mindent éreztünk.Ő megértette az én érzéseimet és én is megértettem az ő érzéseit. Ennél szokatlanabb és furcsábbat eddig nem tapasztaltam, de nem akartam elengedni. Mert bármilyen furcsa is volt, azt akartam hogy tartson minket ez a kapocs,hogy soha ne engedjen el. Többé nem volt szavakra szükség. Nem és itt volt az a momentuma az életemnek,mikor ténylegesen úgy éreztem, hogy a szavak két ember között teljesen feleslegessé váltak. Ebben pedig az volt a vicc, hogy soha nem hittem volna, hogy pont én és pont Timothy között lesz ez a pillanat.
[...]
Az idő telt és közben rá kellett jönnöm, hogy az idilli pillanatokban én magam sohasem voltam jó,ugyanis  mindig volt valami vagy valaki aki elrontotta. Csak a mostani helyzetemet nézve , az volt a különbség, hogy általában mindig számítottam valami rosszra , kivételesen most. Túlságosan is padlón voltam ahhoz, hogy számíthassak valamire vagy inkább valakire, ugyanis azt a csendet és nyugalmat amit Timmel éreztem abban a tíz perces mámorban, valaki néhány másodperc töredéke alatt azonnal felrúgta pusztán a jelenlétével. Az illető előttünk állt, nem láthattam mert nem néztem fel,én még naivan éltem át Timmel a pillanatot,viszont az idegen váratlanul megszólalt, a hangjáról pedig azon nyomban felismertem.
-Lisa, veled meg mi történt és mégis mi a francot keresel itt ezzel a sráccal?-kérdezte Jason. 
A testemben levő megmaradt erők búcsút intettek nekem, és magamra hagytak két olyan fiúval akik közül az egyiket tiszta szívemből gyűlöltem, a másikkal pedig éppen a bonyolultság mélységében úszkált a kapcsolatunk. Na igen így tehát kijelenthetem, hogy nem volt rózsás egy helyzet senki számára sem.
...