Várva várt szerelem

Tizenharmadik rész: első fejezete

Undorító és egyben szörnyű is vagy. Csaló picsa hogy tehetted ezt vele?! Ő jobbat érdemelt és érdemel nálad. Mindent elrontottál egy kósza csókért...
Ez és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben másnap reggel. Olyan szinten rosszul éreztem magamat a történtek miatt, hogy nem mentem suliba. A szüleim arra gondoltak, biztos nem gyógyultam meg eléggé, és a betegség jött vissza. Viszont ami a valóságot illeti, azt hiszem ők is pontosan tudták, hogy a dolgok mögött megint valami szerelmi ügy áll. Előfordulhat, hogy úgy gondolták "ha elakarja elmondja, ha nem nem". Így ez abba maradt. Ami a többieket illeti, senkinek nem mertem elmondani, igazából tegnap óta nem is beszéltem senkivel. Nem volt képem. Mégis mit mondhattam volna? "Sziasztok tegnap megcsaltam a barátomat a volt barátommal akiről kiderült, hogy mégsem egy féreg, és igazából mindent miattam tett?" Ez valamennyire rendben lenne, de közben mégsem, mert megcsaltam azt az embert aki engem őszintén szeret. Hát milyen ember vagyok én?! Térj észhez Lisa, ez csak egy csók. Senki nem tud róla és nem is fog. Igen, minden a legnagyobb rendben lesz, úgy teszek majd mintha meg sem történt volna ez az egész. Csak felmentem Jasonnel beszélgetni, majd hazajöttem és ennyi. Igen ennyi történt semmi más. Semmi más.
...
Már délután kettőt üthetett az óra, mikor is én még mindig erősen a gondolataimba voltam elmélyedve az ágyamon fekve, a valóságba pedig a csengő hangja rántott vissza. Nem értettem ki lehet az, de úgy gondoltam biztos az egyik szomszéd az azért, hogy valamit kölcsön kérjen. Nagy nehezen sikerült felkelnem az ágyamból és lemennem komótosan a lépcsőn. Nem volt kedvem se mosolyogni se jó képet vágni. Miért is? Hisz ha úgy nézzük még mindig beteg vagyok. Igen elvégre bele betegedtem abba, hogy a barátomat megcsaltam. Visszatérve, amint leértem furcsa megérzésem támadt, de nem foglalkozva vele egyszerűen kinyitottam a bejárati ajtót és ekkor egy váratlan szempárral találtam szembe magamat. Timothy állt az ajtó mögött. Nem voltam rá felkészülve, egyáltalán nem. -Szia Tim, há- hát te-te m-meg mit keresel itt?-kérdeztem kissé dadogva.
-Szia Lizzie, tudod kezdtél hiányozni és gondoltam, hogy mivel beteg vagy és bizonyára nem igazán tudsz kimozdulni, megleplek azzal, hogy én jövök ide.-mondta kedvesen Tim. Hát ez aztán a meglepetés...
-Hát ez tényleg meglepett.-mondtam kínosan. Legalább már nem dadogva beszélek előtte. Ezután vagy öt percig mosolyogva néztünk egymásra, mintha nem lenne több mondanivalónk a másik számára, majd Tim megszólalt:
- Akkor bemehetek?-kérdezte nevetve.
-Persze, gyere nyugodtan.- mondtam én is elnevetve magamat majd beengedtem a házba. Tim amint belépett, úgy tett mintha először járna itt, pedig az elmúlt időszakban igen gyakran volt itt.
-Azta ez a kép.-mutatott egy random festményét a falon.-mindig itt volt?-kérdezte mosolyogva.
-Az a kép több éve itt van, talán születésem előtt is itt lehetett.-mondtam kínosan mosolyogva. Nem hiszem el, ennyire kínos szituációban még nem voltam Timmel! Persze nem is tervezem, ahogy a csókot se Jasonnel...a fenébe Lisa egy pillanatig ne gondolj Jasonre, gondolj arra a csókra úgy, mintha meg sem történt volna. Mondtam magamnak biztatóan. Igen az egy vagy inkább sok kósza csók volt, de már vége, szinte meg sem történt. Igen nem is gondolok rá inkább! -Nem ülünk le?- kérdeztem, miután már az egész nappalit és konyhát végig jártuk, és kezdtem úgy érezni ez egyre kellemetlenebb lesz.
-De persze üljünk.-mondta vidáman Tim. Azt hittem közeledni fog felém miután a kanapén helyet foglaltunk, vagy legalább ki fogja mutatni az érzelmeit irántam, ahogy azt mindig szokta, de helyette mint két idegen úgy voltunk egymás mellett. A kezeim a combjaimon pihenten, az ő kezei pedig a kanapén hanyagul. Csend volt körülöttünk. Ijesztő csend, egyfajta vihar előtti csend, amikor az ember tudja, hogy mindjárt valami rossz fog történni de nem tudja mi, addig amíg az be nem következik. Ez is ilyen volt. Mindketten tudtuk, hogy a másiknak van valami mondanivalója, azt viszont nem tudtuk volna megmondani az mi lehet, és kérdezni sem akartunk. Aztán hirtelen mégis megszólalt az egyikünk...természetesen Tim volt az.
-Minden rendben Lizzie?-kérdezte félve, majd folytatta.- Mert tudod úgy érzem, mintha eltitkolnál előlem valamit. Pedig pontosan tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, legyen bármiről szó.-mondta komolyra fordítva a szót, majd abban a pillanatban rátette a kezemre a kezeit a bizalom jeleként. Abban a pillanatban kicsit meglágyultam, és mintha egy kő akarna leesni a szívemről, elakartam kezdeni beszélni. Én tényleg elakartam neki mondani. Annyira őszinte és tiszta érzelmei voltak , és hiába bántottam volna meg, nem számított. Mert viszonozni akartam az ő őszinte érzelmeit és mondanivalóját. Közelebb húzódtam Timhez, majd a kezemet kihúztam az ő keze alól és erősen ráfogtam a csuklójára, majd megszólaltam
-Tim elkell valamit mondanom! Valami olyat aminek nem hiszem, hogy örülni fogsz.- mondtam kicsit félve, de igyekeztem a bátorságomat mutatni.
-Lizzie, bármi legyen is biztos vagyok benne, hogy  megtudjuk beszélni.-mondta kedvesen, majd az egyik kezével végi simított az arcomon. Szörnyű ez és bevallanom, de Jason érintése jutott róla eszembe. Ahogy tegnap is végig simított az arcomon...koncentrálj Lisa most nem róla van szó vagyis majd róla lesz, de az lényegtelen!
-Nem Tim, ezért megfogsz utálni biztos vagyok ebben.-mondtam majd a kezét elvettem az arcomról. Jöhet a kemény igazság...-Az az igazság, hogy... -ebben a pillanatban, pedig a semmiből valaki csöngetett. Ugye nem? Nem biztosan csak képzelődök. Tim felállt, és elindult az ajtó felé. Nem értettem mit csinál.- Tim te mégis mit művelsz?- -kérdeztem értetlenül.
-Kinyitom az ajtót Lizzie, lehet fontos.-mondta teljesen természetesen. Persze átmegyek valakihez vendégségbe és amikor csengetnek, akkor tök normális, hogy én nyitok ajtót...no komment. A lényeg, hogy amikor Tim felállt és elindult az ajtó felé éreztem, hogy valami rossz közeledik. Valami olyan, ami mindent tönkre fog tenni. Amikor pedig kinyitotta Tim az ajtót a rossz bekövetkezett... klisésen hangzik vagy sem, de az ajtó mögött nem más állt mint Jason. És ha ez nem lett volna elég abban a pillanatban, Jasonből csak úgy átadtak a szavak, nem figyelve arra ki nyitott neki ajtót...
-Lisa beszélnünk kell!-mondta, majd kéretlenül bejött a házba félre tolva Timothyt. Azt hittem az elején le fog állni a beszéddel...elvégre nem én nyitottam ajtót neki, de ő sajnos folytatta...-Elakarom felejteni, tudom, hogy elkellene felejtenem mindkettőnk érdekében, főleg mondjuk miattad, de egyszerűen nem megy, Lisa. Értsd meg, hogy nem tudom elfelejteni a tegnapi csókunkat.-mondta majd végre felnézett. Akkor látta meg, hogy akinek beszélt az valójában nem én voltam hanem Tim. Akkor látta meg mekkora hibát is követett el. Láttam a tekintetében, hogy érzi ő ezt most tényleg nagyon elszúrta. Amit az ő bűnbánó arcán kívül láttam, az Timothy összetört tekintete volt. Nem értette mi történt, először Jasonre majd végül rám nézett hosszan
A francba ezt most nagyon elszúrtam...