Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Ellenség

A közös ellenség az egyik leghatásosabb egyesítő erő.

A tegnapi nap után már azt sem érdekel, hogy mi lesz a banda többi tagjával. Ma lesz az akció, amelyen én és Helen sem vehetünk részt, mivel még mindig meg kell tartanunk az álcánkat. A puszta tény, hogy tegnap majdnem kilapított egy kocsi még mindig ott köröz az agyam legelején. Na nem a halálfélelem miatt, hanem mert azok mentették meg az életem, akiktől a legkevésbé sem vártam. Nagyon hülyén érzem magam, mert előítélem volt olyan személyekkel szemben, akiket lényegében nem is ismerek. Leszámítva azt a tényt, hogy vámpírok. Jó vámpírok. Vega vámpírok. És az egyik közülük szuper dögös és azt hiszem kicsit bejön.
Mindezek ellenére a legborzasztóbb az egészben, hogy ma suliba kell mennem, találkozhatok a megmentőimmel, illetve mondhatom el a történetet újra meg újra mindenkinek. Természetesen az én sztorimból ki lesz hagyva, hogy Edward szuper gyorsan oda ért hozzám és megmentett a kilapulástól, mivel "Edward ott állt mellettem."Viszont van ennek egy jó oldala: a minap megmondtam nekik, hogy hagyjanak békén, mert veszélyesek is lehetek rájuk, remélem meghatják őket szavaim, ugyanis semmi kedvem beszélgetni velük, főleg Rosalie-vel nem...Most komolyan azt akarta, hogy hagyjanak ott engem kilapulni? „Nem kellett volna megmentened, veszélyt jelenthet ránk" - ezek a szavak örökre beleégnek az agyamba. Ekkor határoztam úgy ahogy: nem beszélgetünk, így nem jelentek rájuk veszélyt, így én és Rosalie lelke is megnyugodhat.
Most már csak azt kéne kitalálnom, hogy ki az istent kérjek meg arra, hogy segítsenek levadászni Victoriáékat. Ha nem találok nagyon gyorsan „szövetségest" mehetek a kiképzőmhöz és ha ő begurul, azt a haragot még Victoriáéknak sem kívánom.
De talán egy kicsit.
Nagyon.
Kénytelen leszek kapcsolatba lépni a Volturival...
Az ágyamból kikelve valami furcsát veszek észre. Valami megváltozott, elhúzom a függönyt és ekkor rájövök.
Süt a nap.
Forksban süt a nap.
Ami azzal jár, hogy Cullenék nem jönnek suliba.
Van egy Cullen mentes napom, HURRÁ!
Egy fokkal boldogabb lettem. Felveszek valami ruhát és lemegyek a konyhába. Charlie már elment dolgozni, szóval egyedül vagyok otthon.
Ekkor kopogtatnak. Helen az.

– Jó reggelt! – köszön.

– Jobbat...

– Készen állsz egy Cullen mentes napra?

– Arra mindig készen állok!

– Szóvaal.... – kezdi.

– Ha így elhúzod a szót már nem kecsegtet jóval, amit mondani fogsz...

– Te és Carlisle...

– Isten őrizz! – torkollom le.

Bárcsak... gondolom magamban.

– Aha...

– Figyi, nincs kedvem erről beszélni, hacsaaak valaki nem féltékeny? – eresztek meg egy huncut mosolyt.

– Pff.. nekem olyan pali kell, aki velem együtt öregszik nem olyan, egész életemen át a húszas évei végén ragad.

– Eleje.

– Mi van?

– Huszonhárom volt, amikor átváltozott...

– Kutakodtál is utána, Jess? Ez már zaklatás...

– Véletlenül sincs olyan képességem, hogy látom az emberek múltját, Helen Harisson.

– Térjünk el a témától a kedvedért.

– Köszönöm!

– Pedig olyan cukik lennétek együtt és olyan cuki
gyereketek lenne, akinek én.....