Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Titok

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
Stephen King

Helen minden erejét összeszedte, hogy ne kezdjen el sírni, bevallom nekem is nehezemre esett ezeket elmondani, de még a hangom sem remegett meg. Talán azért, mert a lelkem legmélyén jó ideje készültem már arra, hogy ezt elmondjam egy kívülállónak is.
Cullenék néma csendben hallgatták végig a beszámolómat, arról, hogy mi történt a társunkkal, bár néha láttam rajtuk, hogy könnyes lesz a szemük, illetve fel-fel szisszennek.

– Az ügynökeim egyébként úgy tudják, hogy Riley meghalt a sérüléseiben, illetve a szüleim is így tudják. – teszem még hozzá.

Nagyon megviselt mindenkit a történetem, most már eltudják nagyjából képzelni, hogy mit jelent számomra, hogy Victoria itt van ebben a városban.
Ha Victoriáék itt vannak, abból káosz lesz és nem akarom, hogy még több embert megöljenek, nem akarom, hogy több vámpírt hozzanak lére és nem akarom, hogy Cullenékkel valami baj legyen. A Volturi sejtésem szerint amúgy is rájuk gyanakodik, tehát hamarosan kell tennem egy kitérőt hozzájuk, hogy meggyőzzem őket, hogy Edwardék még mindig ártatlanok. Nehéz szülés lesz...
Sokáig maradunk csendben. A vámpírok egyik nagy ismérve, hogy nem beszélnek sokat.
Helen újra megmozdul az ölembe, majd a másik oldalára fordul.

– Megölöm őket! – suttogom, miközben a haját simogatom.

– Mi pedig segítünk. – mondja Jasper lelkesen.

– Nem fog zavarni titeket, hogy vérfarkasok is részt vesznek benne? –kérdezem inkább Carlisle-tól mint a többiektől.

– Nekünk nincs bajunk Sam falkájával, viszont ők nehezen fogadnak el minket. – mondja.

– Nem vádolhatjátok őket. A vámpírok mégiscsak nagyobb bajt szoktak okozni, mint a vérfarkasok. – eresztek el egy félmosolyt.

– Ezzel nem tudok vitatkozni. – mondja Emmett. –
különben meg, ha a La Push vérfarkasai olyanok, mint Ryan én biztosan haverkodni fogok velük – bokszol a társam vállába.

– Ó, vannak közöttük még jobbak, mint Ryan. Különben meg – fordulok Rosalie felé – én nem hagynám őt Emmett közelében...még lenyúlja.

– Naa, hékás, először is ez nem igaz, másodjára pedig, Rosalie amúgy sem bír engem annyira, szóval ne rontsd tovább a helyzetemet! – húzza meg a hajamat.

– Ha nem bírnálak akkor nem lehetnél ebben a házban, mert páros lábbal rúgtalak volna ki téged, nem azt mondom, hogy kedvellek, de nem is utállak. – mondja Rosalie nevetve.

Helen ezt a pillanatot választja, hogy felkeljen. Olyan hirtelen akar átfordulni a másik oldalára, hogy majdnem leesik.

– Lehetne, hogy nem töröd magad jobban össze a kedvemért? – csóválom a fejem.

–Éees vahgyk...– motyogja az orra alatt.

–Parancsolsz? – kérdezi Ryan.

– Éééheees vagyoook! – nyújtja el a szavakat.