A béke csapata 1. év

Amikor a szükség tartja

A faluba beérve,furcsa érzés kerített hatalmába. Nagy mennyiségű gonosz érzés. A távolba nézve 3 lovast,és egy csomó egyforma zöld kabátos embert láttunk. Elizabeth,és néhány druida is ott volt.
-Elbánok velük.-mondta Alex. A három lány Alexre nézett velem együtt. Linda rosszalló tekintettel nézte a sapkás leányzót.
-Kizárt Alex. Kevesen vagyunk.-mondta Anne. Alex végigmért rajtunk.
-Öt lovasnak van esélye három Dark rider, plusz néhány idióta csicska ellen.-mondta Alex ellentmondást nem tűrő hangon.
-Négy lovasnak. Biztos hogy Myrát nem fogjuk csatába vinni.-mondta Lisa. Lisa picit hangosabban mondta ezt mint ahogyan szerette volna. A három lovas megindult felénk.
-Myra! Azonnal bújj el!-mondta idegesen Linda.
A vízpartot méregettem. Oda el tudtam volna bújni.
-Légyszi olyan gyorsan menjél mint ahogyan idefelé jöttünk.-mondtam Winterdragonnak. Ő mintha értette volna,elkezdett a part felé vágtatni. Nem néztem hátra,de olyan hangokat hallottam mintha villámok cikáznak volna. Leszálltak Winterdragon hátáról amikor beértünk a fák közé.
-Oké. Mostmár biztonságban vagyunk.-mondtam.
Valaki befogta a számat amint ezt elmondtam. Egy köpenyes lány megfogta a lovam kantárját. Segíteni szerettem volna,de minden homályba vonult,a szorítása meg nem gyengült. A lábaim legyengültek. Mindenem elzsibbadt, és fájt. De segítenem kellett Winterdragonnak. Nem tudtam ki volt ez,de azt tudtam hogy nem druidák,és nem is léleklovasok. A földre fogytam miközben a szervezetem a különös fájdalom ellen küzdött. Majd minden elsötétült,és a fájdalom is megszűnt. Olyan volt mintha meghaltam volna. Arra ébredtem hogy egy kő nyomja a hátamat. Körülnéztem,de a homálytól még mindig nem láttam semmit. A szervezetem még mindig gyenge volt. Egy erősen olajszagú sötét helyen voltam. Látszólag egy ketrecben. Több ember is volt ott,de nem ismertem fel őket hirtelen. Majd észrevettem a sárga sapkát. Ezek a léleklovasok és a druidák voltak. Elizabeth, Linda,Lisa,Alex,és Anne is ott volt. Meg még pár Druida. Frippet nem láttam. Cserébe, a ketrec elött egy kopaszodó,öregembert láttam,aki gúnyos vigyorral beszélt a druidákhoz és a lányokhoz. Én a ketrec sarkába voltam a rácsokhoz nekitámasztva. Legalábbis a fejem a rácshoz volt döntve.
Onnan figyeltem az eseményeket. A háttérben zöld kabátos sötétítő szemüveges emberek vitték a lovainkat egy  másik szobába. Az ember a rácsok elött sarkon fordult, és kiment a teremből. A druidák és a léleklovasok egyszerre néztek rám. Elizabeth megkönnyebbülve nézett végig rajtam.
-Minden rendben van Myra?-kérdezte egy női druida. Lassan bólintottam miközben próbáltam felfogni a körülöttem történő eseményeket. Pár perc múlva minden köpenyes ember kiment a teremből. Persze rajtunk kívül. A ketrec alja éles szürke kövekkel volt borítva.
-Aúúú!-kiáltott fel Alex ezzel megtörve a csendet. Maga alól egy követ vett fel és a szembe lévő falhoz vágta. Az én figyelmem a falon lévő gombokra terelődött,ami telis tele volt gombokkal. A gombok különböző színűek,és méretűek voltak. Alex észrevette hogy a falat nézem.
-A nagy piros nyitja a ketrec ajtót,de lehetetlen elérni,úgyhogy nem is próbálkozz.-mondta mogorván Alex.
Én a nagy piros gombot nézem,ami a fal közepén volt elhelyezve. Felvettem egy követ a földről,és becéloztam a gombot. Eldobtam. Az első kő nem talált. Hátra fordultam. Mindenki unott tekintettel néztett felváltva engem,és a falat. Majd a remény utolsó szikrájával kialudva hajtották le fejüket. Ökölbe szorítottam a kezem. Tudtam hogy nem adhatjuk fel. Legalábbis még nem. De semmit nem tudtam tenni. Felmarkoltam a földről egy marék követ,és a gombot kezdtem dobálni őket. Az ötödik kő a gombnak csapódott. A gomb éles piros fényt adott ki magából,majd a ketrec ajtaja kinyílt. Soha nem csináltam semmi fantasztikusan vagy hihetetlenül,de ez az volt!
Éreztem hogy néznek,de a szememmel már a lovakat kerestem.
-Myra?-hallottam a nevemet a hátam mögül. Mindenki engem nézett. Leejtettem a kezemből a maradék 2-3 követ. Sosem szerettem a felhajtásokat,most mégis megcsináltam magamnak.
-Talán tényleg hasznunkra válhat ez a lány Elizabeth.-mondta a barna köpenyes druida lány,miközben levette a kapucnit a fejéről. Egy barna hajú,sötét barna szemű, kedves arcú nő volt. Látszólag fiatalabb mint Elizabeth,mégis egy korosztály. Szintén az a tipikus ,,látásból megbízók benne" fajta volt.
-Menjünk mielött észre vesznek.-mondta Linda,és elindultak az ajtó felé,ahol a lovak voltak fogvatartva. Félúton Lisa visszafordult,és oldalba bökte a mellette álló két leányzót. Ők szintén hátrafordultak.
-Myra,te nem jössz?-kérdezte Anne kedvesen. Egy pillanatig haboztam,de utána rábólintottam. Egy sötét terembe érve vettük észre a lovainkat. Amolyan rablánc szerűségen voltak. Az akasztón lévő összes kulcsot kipróbáltuk,de egyik se volt jó. Elkezdtünk kulcsokat keresni.
-Lighting?-kérdezte Alex egy kis idő után. Linda fejenvágta Alexet. Alex és Linda egyszerre néztek rám. Én meg értetlenül néztem őket.
-Még nem Alex. Kárt tennél a lovakban, plusz Myra sem értené mit csinálsz.-mondta Anne. Éreztem hogy ráléptem valamire amikor folytatni akartam a keresést. Elnéztem,és egy kulcson álltam. Felvettem a kulcsot,és Linda kezébe nyomtam.
-Gondolod működik?-kérdezte Lisa a kulcsot méregetve. Akaratlanul is vállat vontam. A négy lány kuncogni kezdett. Én amikor észrevettem magamat, gyorsan elhajtottam a fejemet hogy ne keljen a pillantásukkal találkoznom.
-Öhm...izé....Egy próbát megér.-böktem ki végül. Linda a vállamra tette a kezét.
-Nyugi majd belejössz.-mondta.
Linda odament a lovakhoz,és a zárba helyezte a kulcsot.
-Bingó.-mondta miközben elfordította a kulcsot a zárba. A láncok lehullottak a lovakról.
-Nincs időnk nyergelni.-állapította meg Alex. Mind a négy lány rám nézett. Én Winterdragon mellett álltam.
-Legalább kantározzunk Myra miatt.-mondta Anne. Alex odajött hozzám.
-Had tippeljek. Még sosem kantároztál.-mondta Alex.
-Nem.-mondtam lehajtott fejjel. Alex Lindára nézett. Linda meg bólintott egyet.
-Oké. Gyors kantározás lecke. Tedd be azt a vasat a szájába,az a két izé közé megy a füle, alul összecsatolod, négy ujj a távolság a ló és az izé között, és a szárakat a nyakába teszed. Ennyi az egész.-mondta gyorsan Alex.
Odanéztem a másik három lányra. Mind fogták a fejüket. Én gyorsan megpróbáltam Alex leckéje alapján felkantározni a lovamat. Aránylag szépen megoldottam. Winterdragon meg türelmesen tűrte amikor a kantárt a fejére tettem.
-Na egész jó Myra. Most fogd meg a sörényét,és tornázd fel magad Winterdragon hátára.-mondta ezúttal Lisa.
Így is csináltam. Furcsa volt nyereg nélkül,de meg lehetett szokni. Elindultunk lóháton a többiekhez. A druidák gyalog csatlakoztak hozzánk. Kivártuk az őrségváltást,és megszöktünk arról a helyről. Újra Jorvikban voltunk. Kezdett a honvágy eluralkodik rajtam. De nem mutattam.
-Mivan ha soha többé nem láthatom az otthonom?-ötlött fel bennem a kérdés.
-Oké Myra. A kőkör elött hazaküldünk,de senkinek nem mondhatod el hogy valaha is itt jártál. Oké?-mondta Elizabeth mintha a gondolataiban olvasott volna. A kőkörhöz érve meglepetésemre Anne idézte le a portált. Én leszálltam Winterdragonról,és utoljára végigsimítottam a kezemmel szürke homlokát.
-Holnap elkezdek veled is foglalkozni Myra. Úgy készülj!-mondta búcsúzás képen Elizabeth. Beugrottam a portálba. Az ágyában ébredtem fel.
-Ezek szerint csak egy álom volt?-ötlött fel bennem a kérdés.