A béke csapata 1. év

Egyedül

Már heteket voltam a szobámba zárkózva. Kezdett hiányozni az én csodavilágom. Ne voltam hajlandó kimenni onnan. Max csak némi kajáért, és wc-re. Kezdetm elveszteni a reményt. Ma lett volna a suli első napja az tavasziszünet után. De anyukám kikért. Nem voltam olyan állapotban hogy bárhova is menjek. Szóval.....a tavaszi szünet nagy részét a szobámba bezárkózva töltöttem. Ugye milyen király? Csak abban reménykedtem hogy Jorvikban minden rendbe van. Gondolataimba merülve hagytam hogy minden összadőljön körülöttem. Egy hétig még próbálkoztam. Próbálkoztam hazatérni. De feladtam. Utáltam is magamat érte. De féltem a kudarctól. Attól hogy ez végleges. Egy kép tartotta bennem úgymond a lelket. A kép a lányokat ábrázolta. Lindát, Lisát, Alexet, és Annet. Vidámak voltak rajta. magamhoz öleltem, és ismét könnyezni kezdtem. Az utobbi időben annyira kiszáradtam a könnyektől, hogy folyamatosan innom kellett. Néha még fel is léptem sso-ra. Hogy kicsit jobb legyen, de még a főstorit sem élveztem. Meg amúgy is, az nem volt ugyanaz. Csak Jorvik járt a fejemben. Minden nap, és minden éjjel. Nem is aludtam túl sokat. Lefogytam, már amennyire le tudtam. Egy amolyan depressió szerű érzés kerített hatalmába. A szüleim is ezt mondták, de nem hittem nekik. Majd jöttek a gondolatok. A gonosz gondolatok, amik arra akartak rákényszeríteni hogy végetvessek az életemnek. De a Garnok miatt megtanultam ellenállni. Ellenállni a gonosz gondolatoknak. Kimentem egy kicsit a házunkhoz tartozó udvarra. És leültem a nagy cseresznye fa alá. Kellemes idő volt. Tipikus tavaszi időjárás. Beni iskolában volt, a szüleim meg dolgoztak. Az az érzés. Amit a halálomkor éreztem végigfutott a testemen. Bele is borzongtam. Nem is abba hogy konkrétan meghaltam, hanem hogy a barátaim nélkül maradtam. Ők ugyan ott voltak egymásnak, de én tök egyedül voltam. A cseresznyefáról lehullott egy levél, ami pont az ölembe érkezett. A levelet néztem, amit egy hirtelen jövő szellő, lefújt az ölemből és továbbvitte. Felsóhajtottam. Majd mégtöbb levél ismételte meg ezt a mutatványt. Felálltam, és elkezdtem követni őket. A kis elsőkertbe vittek. A levelek valamilyen oknál fogva ovális alakban rendeződtek el. Könnyel folytak végig az arcomon. A portál alakját felvevő levelek emlékeket hoztak vissza. Amikor Elizabeth először vitt át Jorvikba. Nem mertem megpróbálni. Inkább felszaladtam a szobámba. Az ágyamba dőltem. A gondolataim megint Jorvik felé irányultak. A sziget felé, ami valószínűlegsoha többé nem láthatok. A rúnáim továbbra sem látszódtak. Felsóhajtottam, és megint hagytam hogy eluralkodjanak rajtam az érzelmek. Pár óra múlva hazaértek a szüleim is. Beni hazahozták a suliból. Kirángadtak a szobámból, és beültettek a kocsiba. Azt mondták ,,meglepetés helyre" megyünk. Sejtettem hogy nem Jorvikra gondolnak, de belementem. Amióta megtörtént Az, nem mentem még a szobámból se ki. Beni és a szüleim kiszálltak, majd vettem egy nagylevegőt, és követtem őket. A közeli aqua parkba mentünk. Alapból is utáltam azt a helyet, de most a hátam közepére se kívántam volna. Ültem volna vissza a kocsiba, de a zár csippant, jelezve hogy a kocsi lezárult. Egy lenéző pillantást vetettem hátrafelé, jelezve nemtetszésemet. De ők szokásukhoz híven, a legnagyobb vigyorral nézték végig ezt a jelenetet. A fürdőben töltött idő, egyenlő volt a pokollal. A vízben voltam, valami magányos helyet kerestem, amikor a vízből lila fény áramlott ki. A karomra pillantottam. A rúnáim újra megjelentek a kezemen. Olyan mosoly futott végig az arcomon, hogy még magam sem hittem el. Ezekszerint el tudtam menni Jorvikba is. Vagy legalábbis vagyon reméltem. Sajnos hazáig kellet várnom az átmenetellel, és azon belül is holnapig. Ma már nem tudtam lerázni a családomat. Amikor végre valahára hazamentünk, befutotta a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Csak meg akartam nézni. Hogy működik-e. Ovális alakban megforgattam a kezem. A szokásos mósdon, a kezemet megannyi lila ,,csillám" követte, mindaddig amíg a kör be nem zárult. A portál ott virított elöttem. Örömkönnyek folytakvégig az arcomon, majd kopogást hallottam meg. Oly annyira megijedtem, hogy ösztönösen bezártam a portált, és letöröltem a könnyeimet. A szüleim az ajtóm elött álltak, és lefekvésre kényszerítettek. Most, hetek óta boldogan feküdtem le aludni. Behunytam a szemem, és hagytam hogy álomvilág bevonzon magával.