Várakozás (Bexi)

25.

Halottam a lépteket a lépcsőn és egyre rosszabbul éreztem magam. Féltem, hogy mit fog mondani. És csak reménykedtem, hogy nem fog nagyon haragudni.
- Beka - hallottam Márk boldog hangját valahol a lépcső teteje körül amitől összerándult a gyomrom - olyan boldog vagyok - mondta és belépett az ajtón majd elindult felém.
- Gyerek el sem hiszem, hogy emlékszel - jött be boldogan Körte.
- Márk - mondtam és felemeltem az kezem egy olyan „várj egy pillanatot" stílusban majd egyet hátrébb léptem, mire ő megállt és kérdőn nézett rám - mielőtt bármit teszel vagy mondasz tudnod kell valamit.
- Mit? - kérdezte meglepődve.
- Én... - kezdtem, de hangom megcsuklott - én nem emlékszem - mondtam ki hirtelen.
- Ez most csak egy vicc, ugye? - kérdezte nevetve, de látta, hogy én nem teszem ezt így hamar abba hagyta - miért teszed ezt velem? - kérdezte dühösen.
- Na jó ezt nektek kell megbeszélni én lent leszek - mondta Körte és kiment maga után becsukva az ajtót.
- Te direkt csinálod ezt velem? Gondoltad, hogy ez milyen vicces lesz?
- Nem, Márk nem erről van szó - mondtam a fejemet ingatva.
- Akkor miért? Miért teszed ezt velem? Mint egy hülye rohantam ide, mert végre emlékszel, de aztán közlöd, hogy nem. Tudod, hogy milyen boldog voltam? És tudod, hogy mit érzek most? Ja bocs hülyeségeket kérdezek. Honnan is tudnád, hogy mit érzek hiszen nem is emlékszel rám. De oké én ezt próbálom elfogadni nehezen megy, de próbálom mégis úgy érzem, hogy már nem is akarsz emlékezni rám. Mert, ha akarnál akkor nem tennéd ez velem. Miért, Beka? Miért? Miért cseszel ki velem ennyire? Miért jó neked az, hogy szenvedek? Próbálok küzdeni érted, de te állandóan eltaszítasz. Állandóan ellöksz magadtól, és ezt már nem bírom. Jó érzés volt, hogy hülyét csinálni belőlem? Tudod, hogy ez most nekem mennyire fáj? Tönkre teszel, te lány! - üvöltötte.
- Márk kérlek hallgass meg - mondtam a könnyeimmel küszködve és közelebb mentem hozzá és próbáltam megölelni, de ezúttal ő lépett hátra egyet.
- Ne, ne. Meg ne akarj most ölelni vagy vigasztalni vagy bármit mondani - mondta és felemelte a kezét egy olyan „most hozzám ne érj" stílusban - tudom, hogy nem emlékszel rám, de lehet, hogy jobban járunk, ha már nem is fogsz - mondta ki mire elkerekedett szemmel néztem rá.
- Ezt most te sem gondolod komolyan - mondtam és elkezdtek potyogni a könnyeim.
- Már nem tudom, hogy mit gondoljak - mondta a fejét ingatva és kiment a szobámból. Meg se hallgatott nem tudtam semmit neki mondani, mert meg sem akart hallgatni. Tudtam, hogy fájt neki, de én nem akartam ezt. Rohadtul nem akartam, nem csak ezt a mostani dolgot, hanem azt a hülye emlékezet kiesést sem, de nem tudtam mit tenni ellene. Nagyon akartam, de nem tudtam. Lentről hallottam még Márk hangját.
- Mehetünk Körte? Sietnem kell vissza stúdióba - mondta Márk.
- Persze - mondta Körte - majd még jövök, de most rohannunk kell.
- Rendben - hallottam anyu hangját.
- Mehetünk - mondta Körte. Hirtelen kirohantam a szobámból (már amennyire tudtam rohanni) és elindultam le a lépcsőn.
- Márk várj! - mondtam de abban a pillanatban bevágodott a bejárati ajtó.
- Most mentek el - mondta anyu - baj van? - kérdezte aggódva.
- Beszélnem kell vele.
- Most nem fog menni. Hagyd megnyugodni. Most úgyse fog meghallgatni, mert dühös. Nem akartam, de hallottam, hogy veszekedtetek.
- Olyan rohadtul fáj - mondtam sírva.
- Tudom - bológatott és magához ölelt - most csak a düh beszélt belőle nem gondolta komolyan.
- Mi van ha igen? - kérdeztem.
- Nem - ingatta a fejét - ő nem ilyen. Nem gondolta komolyan hidd el.
- Anya ez az egész olyan rohadt nehéz. Már én sem tudom, hogy mit akarok - mondtam szomorúan.
- Dehogynem tudod - mondta és egy puszit nyomott a fejemre - csak bízz magadban és benne - mondta mosolyogva.
- Köszönöm - mondta hálásan.
- De most feküdj le pihenni, mert ez most túl sok neked és a végén valami bajod lesz - mondta.
- Rendben megyek - mondtam és elindultam fel a lépcsőn. Mikor felértem ledöltem az ágyamra. Mivel elég fáradt voltam elnyomott az álom.
  Kábé másfél óra alvás után arra ébredtem, hogy valaki becsukta a bejárati ajtót. Reménykedtem, hogy Márk az, de nem ő volt hanem Lili jött haza.
- Fent van alszik - hallottam anyu hangját.
- Oké felmegyek hozzá - mondta Lili és elindult a lépcsőn.
- Ne ébreszd fel - szólt utána anyu.
- Oké - mondta Lili aztán hallottam, hogy benyit a szobámba - én ébresztettelek fel? - kérdezte mikor észre vette, hogy fent vagyok - nem akartalak bocsi.
- Nem. Nem te ébresztettél fel már fent voltam - mondtam és a szememet dörzsölgettem.
- Hogy vagy? - kérdezte és odajött hozzám az ágyra.
- Jól - mondtam mosolyogva és felültem az ágyon.
- Örülök, hogy végre itthon vagy - mondta és átölelt - Nagy Márk hol van? Azt hittem, hogy itt lesz veled.
- Nem ő most nincs itt - mondtam a szám szélét rágva.
- Mi történt?
- Hmm?
- Miért nincs itt?
- Mert összevesztünk - mondtam szomorúan.
- Miért?
- Hosszú - legyintettem.
- Hát jó, ha nem akarod elmondani akkor ne mond. Én megyek le eszek valamit. Kérsz valamit?
- Nem köszi, de neked jó étvágyat - mondtam.
- Köszi - mondta és kiment a szobámból.
   Nem sokkal később, hogy Lili kiment megcsörrent a telefonom. Hihetetlen nagy sebességgel kaptam oda, de nem ő hívott hanem Evelin.
- Szia, Beki. Nem hívtál - mondta.
- Szia. Bocsi csak bealudtam.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Hát - sóhajtottam - nem igazán - mondtam szomorúan.
- Összevesztetek? - kérdezte.
- Igen.
- Basszus, annyira sajnáljuk. Írtunk neki, de nem válaszolt mert még nem is láttam, de mindjárt felhívjuk. Várj - mondta és mielőtt bármit mondhattam volna kinyomott. Pár perccel később újra hívott.
- Nem vette fel egyikünknek sem. Ezt nagyon elcsesztük. Sajnálom - mondta szomorúan.
- Nem baj ez nem a ti hibátok - mondtam.
- De igen. Még nem tudom, hogy de helyre hozzuk valahogy beszélünk vele. Te most csak pihenj és vigyázz magadra mi meg beszélünk vele - mondta.
- Evelin tényleg nem kell - mondtam.
- De igen ezen nem vitatkozunk valahogy helyre hozzuk, ne aggódj csak pihenj.
- Köszönöm, hogy segíteni akartok, de nem kell, tényleg.
- Jó oké - adta meg magát - vigyázz magadra, majd találkozunk. Szia, Beki
- Szia - mondtam és leraktuk a telefont majd felhívtam Körtét.
- Szia, gyerek. Mondjad?
- Szia, Körte. Márk veled van még? - kérdeztem.
- Nem már nincs - mondta.
- Nem tudod, hogy hol van? - kérdeztem.
- Azt mondta, hogy most kell neki egy kis idő.
- De te tudod, hogy hol van, igaz?
- Gyerek, figyelj. Most kell neki egy kis idő még lenyugszik. Utána majd tudtok beszélni. Oké?
- Oké - mondtam szomorúan - de hol van?
- Gyerek most miért fontos, hogy hol van? Nem mondom meg, mert képes vagy odamenni.
- Jó oké csak annyit mondj, hogy ugye nem egy lánnyal van? - kérdeztem félve.
- Hogy ez a PTNMSZ még akkor sem hagy amikor nem emlékszel rá - röhögött Körte.
- PTN... Miii?? - kérdeztem értetlenül.
- Nem fontos. Nem egy lánnyal van nyugi, de nem is értem, hogy ez most hogy jött.
- Nem tudom csak úgy kérdeztem.
- Annál sokkal jobban szeret, hogy mindjárt egy lányhoz rohanjon. Szóval nyugi.
- Oké - mondtam.
- Gyerek, minden rendben lesz - mondta.
- Remélem.
- Na de most mennem kell később beugrok hozzátok - mondta.
- Rendben. Szia, Körte.
- Szia, gyerek.
A kezemben a telefonommal ültem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy felhívjam-e Márkot. Mindenki azt mondta, hogy idő kell neki ezért nem tudtam, hogy mit tegyek. Végül döntöttem és felhívtam. Háromszor próbáltam hívni, de egyszer sem vette fel. Vártam egy kicsit aztán megpróbáltam negyedjére ötödjére majd hatodjára is, de végül akkor sem vette fel így feladtam, de csak egy kis időre. Összesen tizenegyszer hívtam, de egyszer se vette fel így végül tényleg feladtam.
- Beki - szólt be az ajtóból Lili.
- Gyere nyugodtan - mondta és Lili bejött a szobámba egy könyvvel a kezében.
- Tessék - adta oda.
- Ez mi? - kérdeztem.
- Márk könyve. Mindenki segített már az emlékezésbe most én jövök. Olvasd el nem kell az egészet elég azt a részt ami be van jelölve az szól rólatok. A könyvben az interjúkat Gál Szilárd készítette. Te is vele készítetted el az interjúd mielőtt visszavonultál és éppen azért mert tudtad, hogy azt fogja leírni amit mondasz - mondta Lili és tudtam, hogy ezzel azt akarja mondani, hogy tényleg azt írták le a könyvbe is amit Márk mondott és nem hülyeséget.
- Köszönöm - mondtam.
- Most olvasd el - szólt rám szigorúan.
- Már olvasom is - mondtam és kinyitottam a könyvet a bejelölt résznél.
- Oké akkor én hagylak - mondta és elindult ki az ajtón - Beki - szólt vissza mielőtt kiment volna.
- Igen? - kérdeztem.
- Anya mondta, hogy azt mondtad, hogy nem tudod, hogy mit akarsz. Tudod te, hogy mit akarsz csak félsz. De ne félj tedd meg, mert ha nem teszed és emlékezni fogsz rohadtul haragudni fogsz magadra, hogy nem tetted. És tudod, hogy miről beszélek - mondta.
- Köszönöm - mondtam hálásan.
- Na jó én megyek te olvass - mondta és kiment a szobámból én pedig elkezdtem olvasni a könyvet. A könyv elolvasása után még több mindent megtudtam és nagyon hálás voltam Lilinek, hogy odaadta. Felkeltem az ágyból és átvittem a szobájába a könyvet.
- Gyere - hallottam a húgom hangját a szobából mikor bekopogtam.
- Csak visszahoztam a könyvet - mondtam belépve a szobájába és visszaadtam neki - köszönöm - mondtam hálásan és megöleltem. A húgom nem mondott semmit csak viszonozta az ölelésemet. Valaki ismét jött, mert ajtó csukodást hallottam amire hirtelen a hang felé kaptam a fejem.
- Őt várod igaz? - kérdezte Lili mosolyogva.
- Igen - bólogattam és elindultam a lépcső felé majd lementem.
- Szia, gyerek. Hogy vagy? - kérdezte.
- Egyedül jöttél? - kérdeztem.
- Én is örülök, hogy látlak - mondta.
- Jó oké, bocsi. Szia. Jól vagyok, köszönöm.
- Na ez így már mindjárt más - nevetett - amúgy igen egyedül jöttem.
- És ő?
- Otthon van - mondta.
- Beszéltél vele? Mert én nem tudom utol érni.
- Nem. Amióta elvittem a kocsiához azóta nem beszéltem vele.
- Akkor honnan tudod, hogy otthon van? Azóta akárhova elmehetett - mondtam kissé idegesen.
- Nyugi gyerek az applikáció mutatja és otthon van - mondta Körte.
- Applikáció? Milyen applikáció? - kérdeztem.
- Igen az applikáció. Látom, hogy ki hol van tessék nézd - mutatta Körte a telefonját - itt vagy te, ott Márk, ott Aszádék... - kezdte mutatni.
- Aha. Nagyon jó, hogy én ismét tudok erről, hogy ha bárhová megyek te látod - mondtam.
- Bocsi gyerek erről is elfelejtettem szólni - mondta a nyakát behúzva.
- Na jó mindegy - legyintettem - És pontosan hol lakik Márk? - kérdeztem, mert annyi időm nem volt, hogy azt lenézzem az applikációról.
- Nem fogsz most odamenni - látott át rajtam egyből Körte - neked pihenned kell.
- Légyszi Körte, beszélnem kell vele - mondtam könyörögve.
- Nem, mert pihenned kell - mondta szigorúan.
- Légyszi - kérleltem.
- Gyerek. Ne csináld ezt. Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani. De anyád kitekeri a nyakamat, ha elviszlek most.
- Nem mehetsz sehová - szólt anyu a konyhából.
- Kérlek anyu, beszélnem kell vele - könyörögtem tovább.
- Nem és kész - mondta szigorúan.
- Köszi - dünnyögtem.
- Addig amíg nem nyugszik meg úgyse tudsz vele beszélni - mondta Körte és felvette a telefont - Szia Evelin - köszönt a telefonba Körte. Pont itt vagyok nála. Jó oké akkor várj egy kicsit. Otthon hagytam - hangsúlyozta ki az otthon szót. Igen biztos, hogy otthon hagytam. Oké majd hívj, ha meg van. Szia - beszélt Evelinnel Körte, de nem tudom, hogy Evelin mit mondott mert abból nem hallottam semmit.
- Mi az? - kérdeztem.
- Nem érdekes - legyintett - csak Evelin múltkor bent hagyta a cuccát a kocsimba és kérdezte, hogy most hol van én meg elmondtam neki - hadarta Körte.
- Értem.
  Körte még maradt egy kicsit majd végül elment, mert volt még egy kis elintézni valója. Mivel este volt ezért már mindenki otthon volt. Anyuék lent tévéztek én pedig a szobámban feküdtem és bámultam a plafont. Nem tudtam mi tévő legyek, mert egyszerűen nem értem utol Márkot. Írtam neki hívtam is, de semmire sem válaszolt. Kezdtem aggódni már ezért felhívtam Körtét, de mondta, hogy minden oké ne aggódjak. Ja hát könnyű ezt mondani. Miután beszéltem Körtével tovább bámultam a plafont és őrlődtem magamban. Már teljesen kétségbe voltam esve amikor egy kocsi fényszórója bevilágított a sötét szobámat. Rögtön felpattantam és az erkélyajtómhoz léptem ahol kinézetem és észrevettem egy fekete #márker feliratú kocsit amiből Márk szállt ki és elindult a házunk felé. Aztán hallottam, hogy becsukja a bejárati ajtót.
- Jó estét - köszönt anyuéknak majd elindult fel a lépcsőn. A szívem egyre hevesebben vert és csak reménykedtem benne, hogy most már tudunk beszélni. Márk kinyitotta az ajtót belépett a szobámba és én azonnal odamentem hozzá még mielőtt bármit mondhatott volna szorosan átöleltem.
- Csak nem hiányoztam? - kérdezte.
- De igen. Nagyon - valottam be és még szorosabban öletem át.
- Beka, sajnálom - mondta és a hajamat kezdte el simogatni - tudom, hogy mi történt Evelinék elmondták. Bocsi, hogy nem hallgattalak meg. Sajnálom, egyszerűen elvesztettem a fejem. Hoztam neked valamit bocsánat kérés képpen - mondta.
- Virágot kapok? - kérdeztem.
- Nem azt már kaptál egy egész kerttel. Itt van a kezembe csak olyan rohadt sötét van. Miért vagy ilyen sötétben? Miért nem kapcsolsz lámpát? - kérdezte és a sötétben a kapcsolohoz sétálva felnyomta a lámpát - úgy gondoltam, hogy most a virág nem segít meg semmi más abban, hogy megbocsáss így a leggyengébb pontodat kerestem meg és az a nutella - mondta és odaadott egy üveg nutellát.
- Hát te bolond vagy - mondtam nevetve.
- Mert megbolondítasz - mondta.
- Tényleg? Tudtommal délután még tönkre tettelek - mondtam.
- Sajnálom azt nem úgy gondoltam - mondta.
- Először is nagyon köszönöm a nutellát ez nagyon jól jött mert úgy sincs itthon és már akartam enni - mondtam mosolyogva - másodszor pedig én is sajnálom. Nem akartam, hogy azt hidd, hogy emlékszem rád a többiek csak félre értettek és én nem akartam ezt az egészet, nem akartalak bántani. Tudtam, hogy csalódott leszel, ha megtudod és én ezt tényleg nem akartam. Bocsánat - mondtam szomorúan.
- Hé, Béka - mondta és közelebb lépett hozzám - neked nincs miért bocsánatot kérni. Én reagáltam túl az egészet. És végig sem hallgattalak. Sajnálom.
- Nincs semmi baj. Tudom, hogy ez az egész fáj neked, de hidd el, hogy én nagyon szeretnék rád emlékezni, de egyszerűen nem megy. És hülyeség amit mondtál, hogy nem akarok rád emlékezni, mert én szeretnék, de nem tudok - mondtam szomorúan a fejemet ingatva.
- Tudom - mondta bólogatva és szorosan átölelt - sajnálom, hogy ezt mondtam nem úgy gondoltam, csak idegességembe mondtam.
- Márk - szóltam halkan.
- Igen? - tolt el magától.
- Tényleg úgy gondolod, hogy jobb lesz, ha már nem is fogok emlékezni rád? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Nem - mondta a fejét ingatva - tudod, hogy mit meg nem adnék azért, hogy emlékezz rám. Annyira szeretném, ha emlékeznél. Idegességembe mondtam mindent, mert úgy gondoltam, hogy ha nekem fáj akkor fájjon neked is - mondta lesütve a szemét.
- Hát asszem elérted a célod - mondtam.
- Tudom és sajnálom - mondta majd átölelt.
- Márk.
- Igen?
- Hozol nekem fel egy kanalat?
- Hm?
- Ha már hoztál nekem nutellát akkor had egyek belőle - mondtam mire Márk elnevette magát.
- Mindjárt jövök - mondta és elment le egy kanálért.

Itt a folytatás remélem, hogy
tetszik❤🥺