Várakozás (Bexi)

34.

Nem tudtam, hogy hol lehet vagy mit csinálhat. Féltem, hogy valami baj van, de azért elmondtam magamban, hogy milyen szemét, hogy itt hagy és még el sem köszönöm. De mivel aggódtam ezért visszamentem a szobába és már éppen hívni akartam amikor valami zörgést hallottam lentről amitől egy pillanatra összerezzentem, de aztán kinéztem az erkélyajtón, mert eszembe jutott, hogy onnan láthatom a kocsiját ami ott volt ezért megkönnyebbülten leraktam a telefont a kezemből és lementem a lépcsőn.
  Márk a konyhában volt és éppen palacsintát sütött vagyis próbált sütni. Annyira elvolt foglalva, hogy nem vette észre, hogy ott vagyok ezért halkan odasétáltam hozzá és hátulról szorosan átöleltem majd a fejemet a hátára hajtottam. Mivel nem számított rá, hogy ott vagyok ezért egy pillanatra összerezzent ebből tudtam, hogy megijedt, de nem mondott rá semmit.
- Jó reggelt - köszöntem.
- Jó reggelt - köszönt majd megfordult és fölém hajolva hosszasan megcsókolt.
- Mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Palacsintát sütök. De már kész vagyok - mondta, megfordult elzárta a tűzhelyet, rárakta a tányérra az utolsó palacsintát majd visszafordult hozzám és átfonta karját a derekamon. - Jól vagy? - kérdezte.
- Jól - mondtam mosolyogva majd a mellkasára hajtottam a fejem. - Hogy aludtál?
- Jól - mondta és szorosabban magához ölelt. - De gyere menjünk enni, mert éhen halok és kész a reggeli - mondta én pedig leültem a konyhapulthoz ő odahozta a palacsintákat amik szakattak voltak és leült mellém. - Fogjál - mutatott a tányér felé.
- Hát igazán jól néznek ki - vakartam meg a fejem - és biztos finomak is. De nem vagyok éhes így inkább most kihagyom.
- Na, Beka ne szórakozz velem. Itt szenvedek vele nem tudom mióta és meg sem kóstolod? - kérdezte tetetett sértődéssel.
- Nagyon kedves tőled meg minden, de tényleg nem vagyok éhes - próbálkoztam tovább, de sikertelenül.
- Na csak ezt a falatot - mondta és villájára szúrt egy darabot amit felém nyújtott. Hiába próbálkoztam, hogy nem kérek meg, hogy nem vagyok éhes, mert nem jött be. Végül kínok közepette, de meg ettem. Semmi íze nem volt, ezért elég rossz volt. Sótlan volt meg nem volt íze, de valahogy megettem.
- Hát ez nagyon finom - mondtam fintorogva, mire Márk felnevetett.
- Na ugye - biccentett Márk röhögve.
- De most te jössz, kóstold meg te is mit csináltál.
- Lehet, hogy inkább kihagyom. Látom mennyire ízlik neked, nem akarom meg enni előled.
- Csak kóstold meg. Ne hagyd ki ezt az ízletes ételt, mert a végén megbánod.
- De tényleg meghagyom neked. Nekem nem kell.
- Ó, én nagyon szívesen adok belőle neked is - mondtam és felszúrtam egy darabot a villára, amit felé nyújtottam.
- Oké - adta meg magát miközben bevette a szájába darab palacsintát. Az arcára ki volt írva minden, hogy mit gondolt, ezért hangosan felnevettem. Neki is ugyan az volt a gondolta ami nekem. De hát ő Nagy Márk és olyan, hogy valami nem sikerül vagy ne értsen valamihez, neki olyan nincs. Legalábbis szerinte. Ezért magát nem meghazudtolva értékelte a csodás reggeliét. - Ez isteni. Én még palacsinta sütésben is nagyon jó vagyok - mondta mire ismét felnevetettem Márk pedig felkelve elment két pohárért amibe töltött inni valót. - Amúgy az ágyba akartam vinni a reggelit - mondta úgy mellékesen.
- Hát jó - vontam meg a vállam - még hozhatod - mondtam és felkelve a konyhapulttól elindult vissza fel, de nem juttottam messzire, mert Márk megragadta a kezem és szorosan magához húzva átkaralota a derekamat.
- Azért annyira ne siess - suttogta majd fölém hajolt és hevesen megcsókolt. - Meg amúgy is, ha úgy sem ízlik amit csináltam. - mondta tetetett duzzogással. - Pedig nagyon finom - tette hozzá mire felnevettem és ő se bírta tovább, mert elmosolyodott. - Nem tudok mit felvinni. Ezért maradj még - mondta és szorosabban húzva magához belepuszilt a nyakamba.
- Szeretlek, te dilis - suttogtam mosolyogva miközben a mellkasára hajtottam a fejem.
- Tudom - mondta magabiztosan.
- Nem gondolod, hogy túl magabiztos vagy? - kérdeztem miközben felemeltem a fejem a mellkasáról.
- Nem - ingatta a fejét. - Kétszer szerettél belém szóval tudom, hogy szeretsz - rántotta meg vállát - Amúgy is van mire magabiztosnak lennem - mutatott végig magán mosolyogva.
- Borzalmas vagy - nevettem fel.
- Most miért mondod ezt? Tudod, hogy mit tud ez a felsőtest - kacsintott vagyis bocsánat márkcsintott egyet.
- Nem, Márk fogalmam sincs - ingattam a fejem.
- Akkor megmutatom - mondta ki hirtelen amitől először lefagytam majd zavartan felnevettem.
- Az előbb még éhes voltál, de kíváncsian várom - mondtam mosolyogva mire ezúttal Márk röhögött fel.
- Az evés még várhat. De biztos ezt akarod? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán és közelebb húzott magához.
- Biztos - mondantam mélyen a szemébe nézve és akkor már valahogy egyikünk sem mosolygott. Miközben szívem egyre hevesebb vert, Márk szenvedélyesen megcsókolt amit én azonnal viszonoztam. És miközben egyfolytában hevesen csókolt felkapott az ölébe és elindult velem a konyhapult felé ahová felrakott majd belecsókolt a nyakamba miközben én szorosan lehunytam a szemem. Majd beletúrtam a hajába és fel húztam a számhoz és hevesen megcsókoltam miközben felemeltem a kezem, Márk pedig óvatosan kibújtatott a pólómból és valahová ledobta. Márk újból belecsókolt a nyakamba majd egyszer csak hirtelen ismét felkapott az ölébe és miközben a száját a számra tapasztotta elindultunk fel a lépcsőn a szobámba. Mikor felértünk Márk lábával berúgta az ajtót majd miután beértünk becsukta és az ágyhoz vitt miközben hevesen csókolt amit én viszonoztam és ujjaimmal a hajába túrtam tarkója felett. Mikor az ágyhoz értünk szép lassan lefektetett miközben csókjait véget nem érő sorozatban kaptam. Egyre szaporább lélegezettel öleltem Márkot aki alkarjával az ágyon támaszkodva rám feküdt én pedig mélyen beszívtam az illatát és a nyakába fúrtam a fejem majd a hajába túrtam és levegő után kapkodva szorosan lehunytam a szemem.

Itt a folytatás🥺
Remélem tetszik🥺❤