Várakozás (Bexi)

38.

- Beka - nézett rám csodálkozva. - Mit mondtál?... Mármint?... Honnan tudod?... Vagy? - kereste a szavak és látszott rajta, hogy eléggé meglepődött.
- Márk - fontam át a karom a nyaka körül és mélyen a szemébe néztem. - Én emlékszem - mondtam ki halkan, de Márk úgy nézett rám mint aki nem hiszi el. - Mindenre emlékszem.
- Komolyan? - kérdezte miközben kezdte felfogni a halottakat, mert szépen lassan mosolyra húzta a száját.
- Igen - bológattam mosolyogva mire Márk hirtelen felkapott és megpörgetett a levegőben. - Szeretlek - suttogta mélyen a szembe nézve miután lerakott és fölém hajolva olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy a lélegzetem is elakadt.
- Én is szeretlek - suttogtam és hagytam, hogy Márk újra megcsókoljon.
- De mióta vagy? Vagy hogyan? És miért csak most mondod? - kérdezte.
- Márk nyugi - nevettem. - Most nem rég jött csak vissza miután megnéztük a duettet.
- Most azt mondod, hogy a meglepetésem segített?
- Hát valahogy úgy - tártam szét a karom.
- Na látod én még ebben is tehetséges vagyok - fényezte magát mire felnevettem majd szorosan átöltem és a nyakába fúrtam a homlokomat.
- Gyerek te... Te... Te komolyan emlékszel? - kérdezte Körte csodálkozva, mire felemeltem a fejem és felé fordultam.
- Igen - bológattam.
- Annyira örülök - ölelt szorosan magához.
- Beszarás a hugi újra emlékszik - üvöltötték Aszádék majd odarohanva hozzánk átöletek minket. A csoportos öleléshez társultak a többiek is és aki éppen hozzám fért olyan szorosan karolt át, hogy alig kaptam levegőt.
- Beki annyira örülök - ölelt át újra Evelin miután befejeztük a csoportos ölelést.
- Olyan jó, hogy végre emlékszel - jött oda Anti is.
Mindenki külön-külön megölelt és elmondták, hogy milyen jó, hogy ismét emlékszem. Hát mit mondjak én is örültem neki, nagyon. Végre mindenre és mindenkire emlékesztem. Nagyon jó érzés volt, hogy visszatért az az egy év.
   A tévé épülte előtt még kicsit maradtunk majd megbeszéltük, hogy elmegyünk egy étterembe ünnepelni. A többiek el is indultak Aszádék Körtével a többiek pedig taxival. Mi Márkkal csak később mentünk utánuk hiszen azért volt egy két dolog amit meg kellett beszélnünk így megegyesztünk, hogy fél óra múlva találkozunk az étteremben.
- Gyere - kulcsolta Márk az ujjait az enyémre.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Nem tudom sétáljunk egy kicsit - tárta szét a karját mire bólintottam, majd elindultunk az egyik irányban. Csöndben sétáltunk egyikünk sem szólt semmit. Talán nem tudtuk, hogy hol kezdjük. Jó oké, csak egy pár nap volt amikor nem emlékesztem bár nagyon sok időnek tűnt. Az is igaz, hogy együtt maradtunk, de ez a pár nap olyan fura volt. És ott volt a baleset is. Talán mi magunk sem tudtuk, hogy pontosan mit kell megbeszélnünk, de úgy éreztük, hogy ezt az egészet helyre kell valahogy tenni. A balesettől kezdve egészen idáig. Csak fogalmunk sem volt, hogy mégis hol kezdjük. Egymás kezét szorongattuk és talán csak arra vártunk, hogy a másik elkezdje.
- Üljünk le ide - szólt Márk mikor megálltunk egy padnál és leült rá. Én is leakartam ülni mellé, de ő nem így gondolta, mert a kezemnél fogva belerántott az ölébe mire csak elmosolyodtam és egy nagyot sóhajtva belekeztem.
- Nézd Márk, fogalmam sincs, hogy hol kezdjük. Vagy, hogy egyáltalán mit kell megbeszélnünk, de mégis úgy érzem, hogy ezt az egészet helyre kell raknunk - kezdtem mire bólintott jelezve, hogy ő is valahogy így gondolja. - Még sose voltam ilyen helyzetben.
- Na ne már Beka. Ne csináld, hogy még sose vesztetted el eddig az emlékezeted - mondta tetetett meglepődéssel. - Mit csináltál akkor idáig?
- Hülye - ingattam a fejem nevetve.
- Jó oké. Akkor kezdjük ott, - karolta át a derekamat - hogy megint belém szerettél - húzta hatalmas vigyorra a száját. - Azért ez mellett nem lehet csak úgy elmenni.
- Nyilván - forgattam a szemem és próbáltam felkészülni, mert számítottam rá, hogy Nagy Márk nem fogja meghazudtolni saját magát.
- Na szóval - húzott közelebb magához. - Milyen érzés, hogy mégegszer belém szerettél? Mármint nyilván tudom, hogy ez nem nehéz. Főként neked. Na, de azért kétszer. Nem gondolod, hogy kicsit túlzás? - nevetett.
- És mi lett volna, ha nem szeretek ismét beléd? Valahogy nem lenne ekkora az arcod.
- Beka - nézett rám lesajnálóan. - Mind a ketten tudjuk, hogy ez a lehetőség nem áll fent.
- Borzalmas vagy - ingattam a fejem. - Sokáig fogom még ez hallgatni igaz? - kérdeztem a szám szélébe harapva.
- Nagyon sokáig - hajolt közel hozzám és lágyan megcsókolt amit én azonnal viszonoztam.
- Szeretlek - suttogtam.
- Tudom - mondta magabiztosan és újból megcsókolt.
- Amúgy - kezdtem miután szét váltak az ajkaink - mi volt az a sok szép virág meg, hogy hogy nem voltál akkora seggfej?Mármint nem azt mondom, hogy baj ne érts félre, de olyan fura volt - mondtam mire Márk csak mosolyogva a fejét ingatta.
- Nem érdekes.
- Na ne csináld már - löktem meg a vállát.
- Jó oké - adta meg magát. - Féltem, hogy elveszítelek - vallotta be mélyen a szemembe nézve mire én is elmosolyodtam és a szívem egyre hevesebben kezdett verni majd hozzá hajolva megcsókoltam amit ő azonnal viszonzott. - De azért ezekhez ne szokj hozzá - suttogta.
- Ne? - kérdeztem felvonna a szemöldököm.
- Ne - ingatta a fejét. - De, ha már úgyis ilyen őszinte perceket játszunk akkor elkell mondanom, hogy kicseszettül féltem, hogy elveszítelek - mondta miközben egy hajtincset a fülem mögé tűrt. - És nem csak akkor amikor nem emlékeztél rám hanem akkor is amikor a balesetünk volt és a korházba kerültél meg már akkor mikor a kocsiban voltunk. Féltem, hogy itt hagysz - ismerte be mire egy puszit adtam az arcára és szorosan átöleltem.
- De most már itt vagyok.
- Tudom - simogatta a hátam. - Ezért nincs már nyugtom - mondta mire hangosan felnevettem.
- Márk - suttogtam miközben elhajoltam tőle.
- Hm? - vonta fel a szemöldökét.
- Amikor a baleset volt én még magamnál voltam. Mindenem fájt, de főként a fejem. Hallottam a mentőt és azt is ahogy azt kéred, hogy nyissam ki a szemem, de bármennyire szerettem volna nem sikerült - simitottam meg az arcát. - Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, aztán egy pillanatra megjelent egy kis fény, de utána minden elhallgatott és megjelent a sötétség. Innentől kezdve semmi nem rémlik az álmomig és addig, hogy a kórházi szobában vagyok. De azt tudom, hogy féltem  - meséltem miközben az emlékektől a szemem megtelt könnyel. - Féltem attól, hogy pont akkor lesz vége mindennek amikor végre olyan jó volt - törölte le Márk a könnycseppeimet - Nem akartalak itt hagyni, de féltem, hogy így lesz.
- Beka - fogta a két keze közé az arcomat és mélyen a szemembe nézett. - Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem - ingatta a fejét majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Amúgy - haraptam a szám szélébe - azt a Geris dolgot sajnálom meg azt is amit utána mondtam főként így, hogy most már emlékszem is.
- Semmi baj - rántotta meg a vállát. - Megszoktam már, hogy bunkó vagy velem.
- Hogy tessék? - vontam fel a szemöldököm mire Márk felnevetett.
- Hát azért tudsz gonosz lenni meg bunkó is. Ez mellett nem mehetünk el.
- És mégis ez mikor volt?
- Emlékszel a melegszendvicsre? Meg amikor felakartál gyújtani csók közben, mert az ütősebb? - mosolygott.
- Ilyenre nem emlékszem - mondtam teljesen komolyan.
- Nem? - kérdezte mosolygva.
- Nem - hazudtam, de nem bírtam tovább, mert elnevettem magam. - A melegszendvicses dolgot megérdemelted.
- Na mi az mégis emlékszel? Bár mondjuk a mostani helyzetben elég szar lenne, ha nem. Amúgy meg nincs igazad, mert én vettem neked melegszendvicset arról nem tehetek, hogy olyan szerencsétlen voltál, hogy leejtetted
- Köszi. De ha már leejtettem odaadhattad volna a tied.
- Biztos, hogy nem - ingatta a fejét - éhes voltam.
- Na, de én megoldotam, mert végül egyikünk sem evett - rántottam meg a vállam.
- És még én vagyok a borzalmas?
- Hát van ilyen. Amúgy - jutott eszembe valami - hová akartál vinni aznap? Mi volt a meglepetés? - kérdeztem.
- Majd megtudod.
- Ne már. Mondd el most.
- Nem - ingatta a fejét. - Majd megtudod valamikor.
- De mikor? - kérdeztem türelmetlenül.
- Nem tudom. Holnap van valami programod?
- Nincs.
- Akkor holnap.
- De miért nem mondod most el?
- Mert nem és kész. Bírd ki holnap.
- Ez így nem ér.
- Hát van ilyen - mosolygott. - Na, de most már menjünk, mert kezdem elveszíteni saját magam. Meglepetést csinálok. Virágokat veszek neked. Mindent bevallok itt meg ilyen szépeket mondok. Nem vagyok annyira seggfej. Basszus mi lesz így velem? - esett teljesen kétségbe miközben felállt velem a padról így a nyaka köré fontam a kezem és a lábamat átkulcsoltam a derekán. Úgy éreztük, hogy nagyjából amit kellett, ha röviden és tömören is, de megbeszéltük. - De még valamit tudnod kell - mondta teljesen komolyan.
- Mit - ráncoltam a homlokom.
- Azt, hogy szeretlek - suttogta majd hevesen megcsókolt.
- Én is szeretlek - suttogtam két csók között.
Miután szétváltak az ajkaink Márk lerakott majd a zsebébe nyúlt és elővette a telefonját.
- Mit csinálsz? - kérdeztem érdeklődve.
- Hívok egy taxit - mondta mire kikerkedett a szemem.
- Na azt már nem - téptem ki a telefont a kezéből.
- Beka add azt vissza - szólt rám.
- Nem Márk - ingattam a fejem. - Nem fogjuk ezt játszani. Itt a kocsid csak vissza kell sétálni. Biztos, hogy nem fogunk taxival menni.
- Most minden olyan jó. Végre emlékszel és jól vagy nem akarok megint mindent elcseszni.
- Ezt nem hiszem el - tártam szét a karom és sóhajtva az égre néztem. - Márk mit csináljak pofozzalak fel, hogy végre észhez térj, hogy az egész nem a te hibád? - kérdeztem kissé ingerülten.
- De az én hibám volt.
- Nem - ingattam fejem dühösen. - Baleset volt. Eddig is tudtam, hogy nem a te hibád volt, mert elmondtad, hogy mi történt. De mostmár emlékszem is rá szóval ne akard azt mondani, hogy a te hibád volt, mert ez nem igaz. Baleset volt. Ismétlem BALESET volt.
- De, ha nem arra megyünk... - kezdte, de közbe szóltam.
- Már soha nem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha - túrtam idegesen a hajamba. - Megtörtént nem tudunk mit csinálni. De valahogy túl kell lépnünk rajta. Mostmár jól vagyok és az emlékeztem is visszatért. Együtt vagyunk és lassan minden olyan lesz, mint volt - mondtam kicsit higgadtabban.
- Hát ez az, hogy most minden jó. És nem akarom, hogy megint minden rossz legyen.
- Márk - léptem hozzá közelebb és a kezem közé fogtam az arcát. - Mondd, hogy mit tegyek. Könyörögöm mondd, hogy mit tegyek vagy mondjak, hogy végre rájöjj, hogy nem a te hibád.
- Én csak nem akarom, hogy újból megismétlődjön ez az egész. Vagy, hogy rosszabbul süljön el.
- Nem fog. És az nem a te hibád volt. Ezt este már megbeszéltük.
- Tudom - túrt idegesen a hajába. - De nem lehetne, hogy mégis taxival megyünk?
- Nem - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon mire Márk sóhajtott majd rákulcsolta az ujjait az enyémre és elindultunk vissza a kocsi felé. A telefonját a biztonság kedvéért még nem adtam neki vissza mielőtt meggondolja magát. Nem szóltunk semmit csak csöndben sétáltunk vissza az autóhoz miközben Márk görcsösen szorította az ujjaimat mire csak megsimítottam a karját jelezve, hogy minden rendben lesz. Márk felém fordulva halványan elmosolyodtam, de a szemében láttam az idegességet és talán egy kis félelmet is. A kocsihoz érve mielőtt kinyitotta az ajtót Márk megragadva a kezem maga felé fordított és a szemembe nézett.
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen - bólogattam és lábujjhegyre állva megcsókoltam.
- Hát jó - sóhajtott és kinyitotta az autót majd beszáltunk mindketten. Bekötöttem magam Márk a kormányra tette a kezét egy pillanatig csak bámult ki az ablakon majd ő is bekapcsolta az övét és beindította a kocsit végül kiállt a parkolóból. Így, ha nagy nehezen is, de aztán elindultunk az étteremhez. Márk kicsit sem volt nyugodt és ezt láttam is rajta így csak mosolyogva a combjára tettem kezem mire egy pillanatra felém nézett és óvatos mosolyra húzta a száját. Hiába közeledtünk egyre jobban az étterem felé ő ugyanolyan ideges és feszült maradt. Biztonságosan és óvatosan vezetett és talán a kelleténél lassabban is ment, de nem szóltam semmit csak csendben ültem. Kis idő elteltével pedig megérkeztünk az étteremhez aminek a közelében Márk leparkolt és leállította a kocsit majd megkönnyebülten hátradőlt az ülésen. Megfogtam a kezét és szorosan rákulcsoltam az ujjaim az övére.
- Látod minden rendben - mondtam.
- Minden rendben - bólintottam megkönnyebülten majd hozzám hajolva egy puszit nyomott az arcomra. - Gyere menjünk -  engedte el a kezem és kiszálltunk a kocsiból.
Ismét megfogtuk egymás kezét és elindultunk az étterem felé.

Itt az új rész!❤
Bocsi, hogy csak most, de itt van.
Remélem, hogy megérte ennyit várni erre a részre, ha nem akkor sajnálom🤷‍♀️😞
Nagyon aranyosak és megértőek voltatok amit nagyon köszönök🥰❤
Imádlak titeket🥺💖