Várakozás (Bexi)

40.

- Asszem a felvezetést már a múltkor megtartottam szóval most már csak a kérdést kell feltennem - mondta mire egy aprót bólintottam. - Nyilván úgyis tudom, hogy a válaszod igen lesz, de azért megkérdezem.
Nem tudtam, hogy mit fog kérdezni, de a szívem felugrott a torkomba és egyre hevesebben kezdett el dobogni. Bár nagyon boldog és izgatott voltam egy kicsit mégis féltem. Féltem hiszen Nagy Márkról van szó és fogalmam sem volt, hogy mi lesz. Márk az összes érzést látthatta rajtam és ahogy szokta ki is élvezte a helyzetet. Hatalmas magabiztos mosolyora húzta a száját majd megszólalt.
- Beka azért ne félj már ennyire. Nem azt fogom kérni tőled, hogy csináljunk gyereket - mondta én pedig azt sem tudtam, hogy erre az egészre most mit reagáljak egy pillanatra teljesen lefagytam.
- Márk... - kezdtem, de igazán én sem tudtam, hogy mit akarok mondani. Végül semmit nem kellett, mert Márk folytatta.
- Jó oké ne érts félre - túrt a hajába. - Nem azt mondom, hogy nem akarok gyereket majd, de szerintem ehez még fiatalok vagyunk - mondta mire én bólintottam jelezve, hogy ezzel egyet értek. - Meg amúgy is a világ nincs felkészülve két tökéletes emberre. Egyenlőre. Így egy ideig marad egy - márkcsintott mire én mosolyogva a fejemet ingattam olyan "bolond" stílusban.
- Honnan veszed azt, hogy tökéletes lenne? És főként honnan veszed azt, hogy te az vagy?
- Beka én az vagyok ezt mindenki tudja, csak nézz végig rajtam. Ő pedig a mi gyerekünk lenne szóval nyilván tökéletes lenne - mosolyogva néztem rá majd hozzátette. - Mondjuk jogos mivel te lennél az anyja lehet, hogy nem lenne teljesen tökéletes.
- Neked tényleg minden szép pillanatot el kell rontanod? - kérdeztem nevetve.
Márk hozzám hajolt és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.
- Szeretlek - suttogta a fülembe majd belecsókolt a nyakamba. - Na, de térjünk vissza a lényegre - nézett mélyen a szemembe, az egyik kezével megfogta az enyémet a másikat pedig a combomon pihentette. - Szóval... - kezdte, de abban a pillanatban megcsörrent a telefonja. Ezt nem hiszem el. Pont most? Mégis ki lehet az éppen ilyenkor?
Márk kiszedte a telefont a zsebéből és felém mutatta. Körte hívta és tudtuk, hogy ezt fel kell vennie. Márk fogadta a hívást majd felállt a kanapéról.
- Szia Körte - köszönt bele. - Nem, nem minden rendben. Ne aggódj. Nálunk. Igen ő is itt van. Igen biztos. Jó oké adom - mondta Márk mire én is felkelltem a kanapéról, mert tudtam, hogy odafogja adni a telefont amit már nyújtott is felém én pedig átvettem.
- Szia Körte!
- Szia gyerek! Minden oké ott?
- Persze itt minden rendben.  - bólogattam. - Nálatok minden oké?
- Persze minden rendben csak gondoltam felhívlak titeket, hogy megnyugodjak, hogy rendben vagytok. Csak Márk olyan fura volt azért akartam veled is beszélni. Ugye nem zavartam meg semmit?
- Nem, nem - ingattam a fejem hevesen és csak gondoltban raktam hozzá, hogy semmi olyant amire te gondolsz.
- De biztos minden rendben?
- Igen biztos.
- Jó rendben. Akkor viszont hagylak is titeket. Jó éjszakát! - köszönt el.
- Jó éjszakát - köszöntem el én is majd kinyomtuk a hívást és visszadtam a telefont Márknak.
- Jó oké még mielőtt bármi történik vagy bárki megzavar minket. Lenne kedved összeköltözni velem? Néztem házakat és az egyiket akartam neked meg mutatni aznap. Én azt szeretném, ha együtt élnénk és minden nap úgy ébrednék, hogy te vagy mellettem. Lehet, hogy gyors ez az egész nem mondom, de soha sem volt teljesen normális a kapcsolatunk. És azt szeretném, hogy velem legyél, mert talán egy kicsit fontos vagy számomra - hadarta el gyorsan én pedig próbáltam felfogni az egészet amit mond. Mivel egyenlőre semmit nem reagáltam rá, mert épp, hogy csak megértettem az, hogy mit szeretne, megkérdezte. - Mit szólsz hozzá? - húzta mosolyora a száját.
Egy pillanatig még lefagyva álltam előtte majd végül megszólaltam.
- Én ezt nem... - kezdtem a szavakat keresve Márk pedig kicsit meglepve állt. - Én ezt nem hiszem, hogy még jó ötlet. Erre még nem állok készen - mondtam Márk arcáról pedig eltűnt a mosoly és ledöbbenten nézett rám. - Sajnálom - tettem hozzá.
- Beka én azt hittem, hogy ennek az egésznek örülni fogsz és... - kezdte csalódottan - hogy te is szeretnéd - mondta szomorúan, de én nem bírtam tovább hanem hatalmas mosolyra húztam a szám és boldogan a nyakába ugrottam. Márk elkapott, de meglepettségtől kicsit hátra tántorodottt, végül pedig sikerült megtartania így átkulcsoltam a lábam körülötte. Mosolyogva néztem a szemébe ő pedig kérdőn figyelt. Nem mondtam semmit csak hozzá hajolva hosszasan megcsókoltam. Miután szétváltak az ajkaink a homlokom az övének döntöttem.
- Össze szeretnék veled költözni - suttogtam.
- Mi? - kérdezte csodálkozva.
- Veled szeretnék élni. Össze akarok veled költözni - mosolyogtam.
- Komolyan?
- Igen. Bár azt hittem te ezt tudod hiszen olyan magabiztos voltál abban, hogy a válaszom igen lesz - Márk felnevetett majd hozzám hajolva megcsókolt amit én azonnal viszonoztam.
- Szóval ezt a szivatást most azért kaptam, mert tudtam a válaszod?
- Nem - ingattam a fejem. - Azért, mert talán kicsit fontos vagyok számomra.
- Most már kicsit sem.
- Kicsit sem? - vontam fel a szemöldököm.
- Kicsit sem - suttogta majd ismét megcsókolt. - Kikészítesz te lány - ingatta a fejét.
- De te így szeretsz - rántottam meg a vállam.
- Nem Beka. Nem szeretlek - mondta mosolyogva mire én felnevettem majd adtam egy puszit a nyakára. Márk lerakott és szorosan magához ölelt én pedig a mellkasára hajtva a fejem mélyen beszívtam az illatát.
- Márk - suttogtam, mert eszembe jutott valami.
- Igen?
- Írtam egy dalt - emeltem fel a fejem.
- Most?
- Dehogy, te bolond - mosolyogtam.
- Ja azt hittem ez ilyen gyorsan megy - nevetett. - Amúgy megmutatod?
Leültem a kanapéra Márk pedig mellém. Elővettem a telefonom és elindítottam rajta a dalt.