Ismeretlen ismerős

Chapter twelve

- Blake szemszöge

Elértem, hogy végre a szemembe nézzen. Könnyes íriszeiből a fájdalom tükröződött, ami másoknál engem boldogsággal tölt el. Azonban valamiért nála nem. Bárcsak azzal töltene el, de valami megváltozott. Valami, amit nem akartam, hogy változzon. Tizenöt éves korom óta nem voltak érzelmeim egy ember felé sem, akár férfi, akár nő. Most meg olyan, mintha megint lenne. Mintha megint foglalkoznék másokkal. Pedig nem akartam ezt.

Amikor kijöttem a konyhából, elhatároztam, hogy hallgatni fogok a fiúra, és megölöm. De amint beléptem a szobába és megláttam, mintha mindent kitöröltek volna. Képtelen lennék. És sajnos ideje belátnom, hogy én vagyok az oka annak, hogy él még.

-Jól vagy? - kérdeztem. Próbáltam semlegesnek tűnni, a kérdés az, hogy mennyire sikerült jól.

-P-persze. - mondta. De tudtam, hogy hazudik.

-Akkor miért remegsz? - tértem a lényegre. Nem úgy tűnt, mint aki válaszolni akar, hisz elkapta a tekintetét, és a szobát kezdte el vizslatni.

Ám akkor, mint a villámcsapás belém hasított a felismerés, hogy mit csinálok. Az arcunk között centiméterek voltak. Mintha áram rázott volna meg, elhátráltam, és a kezemet is elvettem az álláról, majd elindultam ki a szobából. Az ajtóban még elmorogtam egy 'jóéjt' félét, és kimentem. Bezártam magam után az ajtót, és átmentem a szobámba. Kezdem elveszíteni az ép eszemet. Nem értem, hogy mi történik, hisz alapból ha csak azt nézzük, egy kezemen meg tudnám számolni hány ember felé voltak érzelmeim. És mikor már végre teljesen eltűntek, újra itt vannak. Egyszerűbb volt nélkülük, ez tény és való.

A gondolataimat próbáltam elnyomni, és valahogy megpróbálni elaludni. Egy gyors zuhany után lefeküdtem az ágyba, bevettem az altatómat, majd pár perccel később elnyomott az álom.

...

Reggel, ahogy a nap sugarai utat törtek, az ablakomon át, a szobámig, rájöttem, hogy milyen jó lenne, ha nem kéne felkelnem minden áldott reggel. Nem kéne bajlódnom a maffiával, a papírmunkákkal, igazából semmivel. De ezt sajnos nem tehettem meg, így -mint akit fejbe vertek- kikászálódtam az ágyból. Megmostam a fogamat, majd elindultam ki a srácokhoz, a konyhába. Nagyjából egy óra leforgása alatt megbeszéltem velük a közelgő bevetéseket, illetve az arra való felkészülés menetét. Szerencsére gyorsan megvoltam a többiekkel is, akik nem ide lettek beosztva.

Miután ezzel végeztem, csináltam reggelit, amit a konyhában elfogyasztottam. Ashley-nek is készítettem, és elindultam be vele a szobájába. Előtte még gyorsan a konyhában lévő órára pillantottam, ami kilenc órát mutatott. A kulcsot előkeresve kinyitottam az ajtót, majd beléptem a szobába. A redőny le volt teljesen húzva, és a lány látszólag az igazak álmát aludta. Letettem a tányért az éjjeliszekrényre, majd fogtam és felhúztam a redőnyt, mind a két ablakon.

-Ideje felkelni Csipkerózsika. - mondtam, miközben levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra. Jó tudni, hogy még mindig szeretek kibaszni az emberekkel. Legalább ez nem változott.

Ashley csak egy morgással válaszolt, és a fejére húzta a takarót. Persze nem hagyhattam annyiban, fogtam és lerántottam róla a paplant, ami a földön végezte.

-Bazdmeg Blake hagyd már az embert aludni! - mondta összeszorított szemmel.

-Dehogy hagyom. - vigyorogtam még mindig. A lány csukott szemmel a takaró nyomába indult az ágyon fetrengve.

-Kérem vissza. - mondta reggeli, rekedtes hangon.

-Kilenc óra van már Ashley, ne henyélj.

Lassan kinyitotta a szemét és felült. Hunyorogva vetett rám pár pillantást, majd a takaró után kutatott az íriszeivel. Mikor felfedezte, hogy a földön van, elindult az ágyon mászva érte, majd amikor kezét nyújtotta, hogy felvegye, egy egyszerű mozdulattal lerántottam a földre. Persze nem hagyta annyiban, hiszen húzott magával, így mind a ketten ott kötöttünk ki.

-Te komolyan nem vagy normális. - mondta, hangjából hallatszódott, hogy felidegesítettem, ami engem röhögésre kényszerített. Látszólag ezt sem díjazta, ugyanis a takarót a fejemre dobta.

-Mi a szar folyik itt? - hallottam meg Liam hangját az ajtóban. A takarót próbáltam a fejemről leszedni, amíg Ashley meg próbálta annyira kinyitni a szemét, hogy lássa legalább az illetőt, aki ránk tört.

-Semmi semmi. - mondtam vigyorogva.

-Ha neked az semminek számít, hogy lebaszod az embert a földre akkor tényleg nem történt semmi. - mondta mérgesen a lány. Erre, ha lehet még szélesebb lett a vigyor a képemen.

-Blake, nem is mondtad, hogy beújítottál egy csajt. - mondta Liam, mire szemöldök ráncolva néztem rá.

-Ez sértő rám nézve. Eredetileg azért vagyok itt, mert meg akar ölni. - mondta Ashley, azonban a nyugodtságát nem vettem be. Liam viszont látszólag igen.

-Ja, úgy már értek mindent. - mondta vigyorogva. Még utoljára rám nézett, amolyan 'punci vagy' nézéssel, majd kiment a szobából.

Ashley a földről felállva, a takaró társaságában visszament az ágyba.

-Bocs Liam miatt. - mondtam egy kis idő után.

-Nem gáz. - mondta.

-Egyébként eredetileg azért jöttem be, mert hoztam reggelit.

-Mondjuk úgy, hogy el van felejtve az előbbi dolog. - mondta, ami miatt egy mosoly ült ki az arcomra, majd végül kimentem a szobából.

A nappaliba mentem, hogy nekiálljak a papírmunkának. Ez általában leköti a napjaim nagy részét, és ez most sem volt másképp. Mire feleszméltem már délután öt óra volt. Végül még bementem Ashley-hez és vittem neki vacsorát, majd lefeküdtem aludni.