A Srác A Parkból

Első fejezet

Londonból Washingtonba. Annak is egy csendes városába.
Apámmal költözünk oda, mert sokkal jobb munkát kapott. Nem volt ellenemre mert nem köt ide semmi. Maximum csak néhány rossz elmék.

[augusztus 4]
– Chloe vonszold le a segged a nappaliba. – kiáltott fel a bátyám, Scott.
– Nem seggem hanem formás fenekem van. –
– Ha neked a lapos a formás akkor biztos. –
– Fogd be! – mondtam és elindultam le az emeletről.
Lent már minden dobozban és kész vagyunk a holnapi napra. Ahogy elhagytam a lépcsőt egy kéz csattant a seggemen.
– Nem tényleg nem formás. – állapította meg a bátyám.
– Ásd el magad te elcseszett fasz. –
– De egyedül nem tudom eltemetni magam. Meg aztán ezért kár lenne ezért. – mutatott magára.
– Scott 21 vagy. Ne viselkedj úgy mint egy kanos 15 éves. – szólt rá apa.
– Csak szivatjuk egymást apa nyugi. – mentegetőztem.
– 21. – ismételte apa.
– Felfogtam. – forgatta a szemét Scott és felkapott néhány dobozt. Én is ezt tettem és követtem őt a kocsihoz. Holnap már nem itt fogok aludni sem élni mert ezt a házat majd Scott kapja meg.
– Jól vagy Chloe? – kérdezte apa.
– Persze. Picit biztos furcsa lesz, de már nagyon várom mi lesz Washingtonban. – mosolyogtam. Visszamentünk a házba megvacsorázni. Evés közben nem nagyon beszélgettünk, bár kaptam néhány furcsa pillantást Scottól de nem foglalkoztatott túlságosan. Ezek után felmentem a szobámba és még körül néztem.
– Biztos akarsz menni? – hallottam Scott hangját.
– Ha nem megyek nem tudom meddig bírnálak ki. – nevettem, de Scott most nem nevetett. Komoly fejet vágott amiből már tudtam, hogy nem poénkodni akar, mert tényleg érdekli a válaszom. – Na jó kicsit tartok az új környezettől de nem úgy érzem nem fogom megbánni a döntésemet. – mosolyogtam rá bíztatóan.
– Ugye amint megérkeztetek felhívsz. Semmiről sem akarok lemaradni ami veled történik. –
Elkuncogtam magam és hozzá bújtam. Körbe font a karjával aztán pár percig így maradtunk, majd elmentem fürdeni. Egy fél óra után már a pihepuha ágyamban feküdtem és a plafont fürkésztem és már arra sem emlékszem mikor aludtam el.

[augusztus 5.]
Reggel magamtól keltem fel ami elég ritka szokott lenni. Felültem az ágyamban és percig csak magam elé bámultam aztán rávettem magam, hogy kiszálljak belőle. A fürdőbe mentem először valami vállalható cuccot csinálni magamból. Mikor ezzel végeztem kijövet egy zombi apával találtam magam szemben.
– Reggelt. – mondtam.
– Reggelt. – válaszolt apa félálomban. Felkaptam a holmimat és lementem a nappaliba. Scott már a reggelivel kész volt, szóval csak meg kellett együk. Ezek után mind a hárman kocsiba ültünk és a repülőtérig nem is beszélgettünk. Ennek az oka talán az, hogy bealudtam.
– Chloe, ébredj! – hallottam magam mellől és egy erős bökést az oldalamon.
– Azért a bordáimat kíméld meg. – néztem rá félálmomban. Elmosolyodott és kiszálltunk a kocsiból. Nagyjából egy órát töltöttünk a repülőtéren, aztán elköszöntünk Scottól és felszálltunk a gépre. Még láttam ahogy nekünk integetett egy darabig aztán elmegy. Elmosolyodtam és ránéztem apára.
– Washington. – mondta megfogva a kezem.
– Washington. – mosolyogtam. A repülőn is aludtam mert azért valljuk be. Nem egy két–háromórás útról van szó. Mikor felkeltem már a célhoz közel jártunk. Szedelőzködni kezdtek az utasok ahogy mi is és egy fél óra múlva már a repülőből szálltunk ki. Megkaptunk a csomagokat és hívtunk egy taxit aki elvitt a lakáshoz.

***

A ház előtt álltam már és azon gondolkodtam, milyen lesz itt. Mivel 15 évig éltem Londonban tipikus londoni akcentusom van ami lehet, hogy egy kicsit meg fogja nehezíteni először az itt létem, de reménykedem benne, hogy belejövök majd egy idő után.
– Troy! – szóltak a szomszédból.
– Dave. Akkor mégis csak szomszédok leszünk. – mondta apa szórakozottan.
A férfi vigyorogva bólintott és rám tévedt a tekintete.
– Az a kis ledermedt szépség bizonyára Chloe, igaz? – kérdezte baráti mosollyal.
– Pontosan. Jut eszembe Allan hol van? Úgy is egy korúak. Ismerkedhetnének egy kicsit. –
– Áh nem hiszem, hogy annyira érdekelné őt, de mindjárt kiderítem. – mondta Dave és elindult be a házba.
– Addig válaszd ki valamelyik szobát az emeleten. – fordult felém apa. Bólintottam és bementem az új lakóhelyembe.