Tizenharmadik fejezet

59 3 0
                                    

Film közben Nate vállára dőltem. Ő csak megsimogatta a fejem és megfogta a kezem.
A film végén ásítva ültem normális helyzetbe. Nate kuncogni kezdett és egy puszit nyomott az arcomra.
– Na el ne aludj! Még terveztem egy kis meglepetést. –
– Milyen meglepetést? –
– Ha elmondanám nem tudnál meglepődni. – mosolygott. Leszálltunk a platóról és beültünk a kocsiba.

***

Sejtésem sem volt, hogy mit tervez Nate. Az egész meg még furább lett miután egy teljesen kihalt területen haladtunk. Végül egy rét közepén állt meg. Innen tökéletesen látszottak a naplemente utolsó sugarai. Gyönyörű látvány volt.

Csak öt perc múlva vettem észre Nate szeretetteljesen mosolygó arcát. A szemébe néztem ami csillogott a kevéske fénytől. Annyira jól nézett ki.
– Úgy látom tetszik a látvány. –
– Hát nem nagyon vagyok oda a nyálasan romantikus pillanatokért, mint a naplemente nézés, de ez tényleg gyönyörű. –
– Ki mondta, hogy ez egy nyálas romantikus pillanat. – kuncogott és ekkor az ülésem hátra dőlt. Nate fölém mászott és a derekamat simogatva csókolt meg. A hajába túrtam és egy jól eső sóhaj is elhagyta az ajkaim. Miután elvált tőlem egy perverz vigyor jelent meg az arcán amitől elvörösödtem.
– Aludtál már csillagos ég alatt? – kérdezte visszaülve a kormány mögé.
– Ki akartam próbálni csak nem találtam megfelelő helyet. –
– Akkor gyere. – mondta kinyitva az ajtót.
– Mit csinálsz? –
– A platón alszunk, a szabad ég alatt. –
– Mi? –
– Na gyere már. Mire elhelyezkedünk a csillagok is fel fognak tűnni. –
– De először szólnom kéne apának. –
– Mondtam neki. –
– Akkor jó. – mondtam halványan elmosolyodva. Kiszálltam az autóból és a kezemben egy pulcsi landolt.
– Ne hogy meg fázz itt nekem. – mosolygott. Magamhoz öleltem a ruhadarabot és beszippantottam az illatát. Nate illata van.
– Hékás. Miért a pulcsimat ölelgeted amikor én is itt vagyok? –
Elnevettem magam és felültem mellé a kocsira. Betakart miközben a vállára dőltem. Az eget kémleltem ami most tökéletesen látszottak a csillagok.
– Annyira gyönyörű. –
– Ugye? Sokszor jártam ide amikor egyedül akartam lenni. –
Éreztem ahogy összekulcsolja a kezünket a takaró alatt. Elmosolyodtam és a nyakárra nyomtam egy lágy puszit. Láttam ahogy megborzong amin nem tudtam nem kuncogni. Óráig néztük a csillagokat és csak az maradt meg, hogy Nate karjaiban alszom el.

[szeptember 7.]
Amikor felébredtem valami puha szőrös izé volt a számban. Ahogy leszedtem az arcomról az a valamit feltűnt, hogy gyakorlatilag egy nyuszi ült rajtam.
– Jó reggelt! – hallottam Nate hangját.
– Neked is. – ültem fel megdörzsölve a szemeim. – Hogy került ide? – mutattam a nyuszira.
– Felugrott ide miközben te még aludtál. –
– Te raktad a fejemre? –
– Dehogy. A mellkasodról mászott át. – mondta szórakozottan és közelebb húzott magához. Megsimította a hajam és a homlokomra adott egy puszit. – Na? Hogy tetszett a tegnap? –
– Nagyon jól éreztem magam. – bújtam hozzá a nyuszival az ölemben.
– Induljunk vissza vagy még szeretnél itt maradni? –
– Scott ma megy vissza Londonba és el akartam tőle búcsúzni. –
– Akkor ülj be a kocsi. – mondta végig húzva a kezét a combomon. Elengedtük a nyuszit aki rögtön el is ugrált aztán beültünk. Út közben többször is a kezét a combomra rakta és időnként rám nézett. Nekem eközben az Ötös járt a fejemben.

Tudom, hogy Diana volt az egyetlen aki nem távolodott el tőlem és ez nem csak Lisa miatt volt. Sóhajtottam egyet és ránéztem az utat figyelő fiúra.
– Mi az? – kérdezte szórakozottan.
– Semmi. – mosolyodtam el.
– Legközelebb hova vigyelek? –
– Döntsd el te! Bízom az ítélő képességedben. –
– Akkor hozzam a deszkámat a következő találkozásra? –
– Úgy sem fogsz békén hagyni vele. – nevettem.

A Srác A ParkbólHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin