A Srác A Parkból

Hetedik fejezet

Felvonta a szemöldökét és még ilyen unott arccal is olyan szexi volt, hogy az nem igaz.
– Mi-miért akartad tudni, hogy tetszel-e nekem? –
– Mert talán abban reménykedtem, hogy van valaki aki nem úgy néz rám mint mindenki más. Tévedtem. Elengednél? –
– Nem. – vágtam rá rögtön. Éreztem, hogy előtörnek a könnyeim és őszintén én sem teljesen tudtam miért. Lehajtottam a fejem, mert egyszerűen nem tudtam a szemébe nézni. Igaza volt.
– Lehet, hogy ugyanolyan vagyok mint a többi lány, de... de... –
– De? –
– De akkor is veled akarok lenni. Közben nem akarom megbántani Sarah-t azzal, hogy ott aznap a parkban szájon pusziltál, és én is pontosan úgy szeretlek téged mint ő. Meg azokkal a kicsi gesztusokkal amikkel, az őrületbe kergetsz. –

Hallottam, ahogy sóhajt és éreztem, hogy megsimogatta a fejem. A szemébe nézve felemeltem a fejem mire megcsókolt. Nem volt semmi nyelv vagy szenvedély. Egy egyszerű csók volt. Semmi érzelemmel mégis nekem olyan jelentősége lett pár pillanat alatt, hogy többet akartam.

A kezem a tarkójára csúsztattam és a hajába túrtam. A derekamat körbe fonta a karjával és úgy magához szorított, hogy még ha akartam volna, sem tudtam volna elmenni. Megnyalta az ajkam és beengedtem a nyelvét a számba. Most már Ő sem fogta vissza magát és úgy marcangolta az ajkam, hogy azt hiszem vérezni is elkezdett de ez engem nem zavart úgy különösebben. Lihegve váltunk el és a homlokunk összedöntve maradtunk egy darabig. Muszáj volt elmosolyodnom.
– Mit vigyorogsz? – kérdezte unottan, de éreztem a hangjában, hogy ő is magában vigyorog mint a tejbe tök.
– Megcsókoltál. – kuncogtam és a nyakába bújtam.
– És akkor mi van babygirl? – mondta unottan egy halvány mosollyal.
Nem tudtam válaszolni mert a folyosó másik végén feltűnt Lily.
– Bátyus. Menjünk már. – nyavalygott aranyosan.
– Oh basszus. –
– Őt meg szépen elfelejtetted. –
– Ups. –
Kibontakoztunk az ölelésből és visszamentünk a dolgunkra.
– Chloe, vége a munkádnak. Holnap délután háromra várlak. – szólt ki Mrs. Walker
– Már is öt óra van? Rendben akkor holnap találkozunk. –
Bólintott aztán elhagytam a termet.
– Elvigyelek? – hallottam amikor kijöttem.
– Chloe, gyere velünk. – mosolygott Lily Nathan karjában. Felnéztem a bátyára akinek az arcán a régi szívdöglesztő mosoly volt. Bólintottam mire Lily mosolya még nagyobb lett.

***

A kocsijában ültünk és Lilyvel társalogtam valami meséről amikor Nathan a kezét a combomra rakta.
– Nem kell megjátszanod előttem magad. Szeretném az igazi Nathan Hillt megismerni. –
– Miért nem hagytál elmenni? A legtöbben csak könyörögnek, hogy ne menjek el. –
– Akkor talán mégsem vagyok olyan mint a többi lány. – mosolyogtam.
– Nem ezt mondtam, de talán. –
A kezemet a kézfejére raktam és az ujjaimat becsúsztattam az övéi közé. Egy halvány mosolyt fedeztem fel az arcán.
– Elmosolyodtál. –
– Rózsaszín köd, kislány. Rózsaszín köd. –
– Persze. – forgattam a szemem nevetve.
– Bátyus, neked tetszik Chloe? –
– Ne butáskodj Lily! –
Kérdőn néztem rá, ami inkább egy kárörvendő vigyorra sikeredett de nem bántam mert kuncogni kezdett.
– Döntsd el te! – mondta és láttam ahogy Lily gondolkozni kezd. Nem sokkal később egy hatalmas ház előtt álltunk meg.
– Kiszállás hercegnő. – szólt hátra Nathan.
– Ugye bejössz egy kicsit Chloe. Megmutatom a szobám. –
– Még nem terveztem haza vinni és nem találna vissza, szóval muszáj lesz maradnia. – nézett rám ravasz mosollyal Nathan amitől elpirultam. A cipőmet érdekesebbnek találtam így azt kezdtem tanulmányozni, amíg nem emeltem meg az ujjával a fejem.

Közben Lily kiszállt és megint kettesben voltam Nathan-nel.
– Gyere. Esküszöm nem egy szex barlangban élek. –
– Pedig kinéztem volna belőled. –
– Ez fájt az egomnak. –
– Jaj te szegény. Kérsz rá gyógypuszit? –
– Máshova is kapok puszit? –
– Na vidd innen magad. –
– Örömmel. – vigyorgott és kiszállva megkerülte az autót és kinyitotta nekem az ajtót.
– Most hirtelen úriembert játszol? –
– Én mint úriember. Ne röhögtess! – vágta zsebre a kezét és megvárta amíg kiszállok aztán becsukta az ajtót, és szó szerint a vállára dobott.
– Ne már. Tegyél le! –
– Miért? Legalább nem fáradsz el a gyaloglásban. –
– Azért ennyire lustának ne nézz már. –
– Ennél sokkal lustábbnak nézlek angyalom. –
Az a megszólítás, istenem.