Tizenkilencedik fejezet

50 3 0
                                    

Részletes, erotikus tartalom. Ha nem bírod ne olvasd

⚠⚠⚠⚠⚠⚠
Amint mindketten bent voltunk letámadta az ajkaim ami először annyira meglepett, hogy nem tudtam reagálni. Egy kis fázis késéssel visszacsókoltam mire bele markolt a fenekembe. A kezemet megragadva nyomta a tagjához ami már meredezni kezdett. A ruháján keresztül megsimítottam és picit megmarkoltam. Belenyögött a csókba, és felkapott.

Bevitt a hálóba még mindig az ajkaim falva és ledobva az ágyra fölém mászott.
Elkezdtem lehámozni róla a ruhákat. A pólóját lekapva megsimítottam a kockáit amire egy büszke mosollyal reagált.
– Tetszik? – kérdezte vágytól fűtött hangon és a nyakamat kezdte el kényeztetni mint még soha. Ha nem szívta akkor harapta ami nem kevés nyögést és kisebb sikítást csalt ki a torkomból.

Közben a keze a combomra tévedt és elkezdte egyre fentebb tűrni a ruhám alját. A hasamnál megállt és apró köröket kezdett rajzolni rá olyan puhán, hogy azt hittem már ennyitől elélvezek.
– Nahte. Vedd leh! – sóhajtottam. Amint elhagyta az ajkaim ez a három szó lerántotta rólam a ruhát ledobta az ágy mellé.
– Basszus. Ezt meddig akartad elrejteni? – nézett végig rajtam amitől rendesen zavarba jöttem. Körbe nyalta az ajkát és a kulcscsontomat kezdte kényeztetni. A hajába túrtam és felnyögtem. Elkezdte puszilgatni a fülem körüli részt ami csak felerősítette a hangomat.

– Levehetem? – súgta és a melltartómon végig húzta a kezét. Csak bólintottam mire kicsit félve eltávolította rólam a ruhadarabot. Láttam ahogy a szemei tágabbra nyílnak és megéreztem a lábamon valami nagyon keményet.

Óvatosan végig puszilgatta az idomaimat ami nagyon furcsa, mégis valami fenséges érzés volt. Olyan hangok jöttek ki az ajkaim közül amit mindenki más előtt szégyellenék. Miután végzett a mellkasom kényeztetésével áttért a hasamra ami állandóan behúzódott ahogy az ajkai érintették a bőrömet. Gyorsan vettem a levegőt, melegem volt, és biztos voltam benne, hogy rákvörös vagyok.

Egyszer csak megéreztem a kezét a bugyimnál és egy kicsit megijedtem.
– Na-Nate. –
– Shh. Nem kell félned. Esküszöm neked, hogy se fájdalmad, és egyelőre gyereked sem lesz. Bízz bennem! – suttogta és puhán megcsókolt. Hallottam a hangjában, hogy nem sokáig képes magát türtőztetni ami érthető.

– Levehetem? – suttogta az ajkaimra. Félve bólintottam egyet mire picit megharapta a fülem.
Lassan kezdte lehúzni az utolsó ruhadarabot a testemről, hogy szokjam a meztelenséget. Miután ez megtörtént az alhasamat kezdte puszikkal behinteni. Sóhajtoztam alatta és már éreztem, hogy lent kezdenek elfajulni bennem a dolgok.

Hirtelen hatolt be az ujjával a barlangomba amire felnyögtem. Óvatosan és lassan kezdte mozgatni az ujját ami egyre több nyögést váltott ki belőlem. A karját szorongattam és ha nem lett volna levágva a körmöm, valószínűleg már vérzett volna a karja. Amint belém tolta a második ujját újonnan felnyögtem és egy kicsit befeszültem.

– Lazulj el! Egy kis idő és jobb lesz. – suttogta és a nyakamat kezdte harapdálni. Éreztem ahogy ollózni kezd az ujjaival bennem aztán kihúzta őket. Lehúzta az alsóját nekem meg olyannyira elakadt a szavam, hogy ha megkérdezte volna mi a nevem, valószínű, hogy csak makogtam volna mint egy elmebajos. Az ágy melletti szekrényből előhalászott egy óvszert és felhúzta a méretes tagjára.

– Biztos vagy benne? – kérdezte aggódó hangon. Elmosolyodtam és az ajkait kezdtem falni. Nagyjából egy perc nyálcsere után megszólalni is meg tudtam.
– Tegyél a magadévá Nate. – suttogtam az ajkaira vággyal teli hangon.
– Értettem. – mondta játékosan és visszanyomott a matracra. Bepozícionálta magát és a szemembe nézett.
– Mehet? –
Bólintottam.

Meglökte a csípőjét így a fél férfiassága belém került. Feszített egy kicsit de ahogy látta az arcom elmosolyodott és lehajolt egy csókra.
– Mindjárt jobb lesz. – suttogta az ajkaimra és újra lökött egyet a csípőjén. Hangosan felnyögtem és a szívverésem is felgyorsult.

Éreztem ahogy mozogni kezd ami hangos, kéjes nyögéseket váltott ki belőlem. A kezünket összekulcsolva kezdett egyre gyorsabban és gyorsabban mozogni bennem és az egyik lökésnél egy olyan pontot talált el amibe beleremegett az egész testem és még nagyobbat nyögtem.
– Aha. Megh vhan. – vigyorgott miközben róla is szakadta a víz és nyögdécselt.

– Nahte... ngh... ah... gyorhsíts! – nyögtem. Gyorsabban kezdte döfködni az érzékeny pontom és éreztem, hogy már nem sok kell, hogy elérjem az orgazmust.
– Chloeh... ah nevemet mond... ah... ki. Mindjárth elmegyhek. –
– Nathan... ah... Nahte. – nyögtem ami a végszó volt mindkettőnknek. Egyszerre értük el a gyönyört, egy hangos nyögéssel.

Lihegve tartotta meg magát a kezével a szemembe nézve. A szívem kiakart szakadni a mellkasomból és szó szerint kapkodtam a levegőt. Lassan húzódott ki belőlem és lehúzta magáról a gumit. Egy zsepibe csomagolva kidobta az ágy melletti szemetesbe és ledőlt mellém.
⚠⚠⚠⚠⚠⚠

– Nah? Milyen volt... az első? –
–Most már értem miért akart mindenki lefeküdni veled a suliban. – kuncogtam lihegve.
– Nem ez volt a kérdésem. – fordította maga felé a plafont bámuló arcom.
– Fenséges volt. – mosolyogtam rá, és hozzábújtam. Még mindig meleg volt a teste az előbbitől.
– Menj el fürödni aztán aludjunk. – simította meg a vállam.
– Oké. – sóhajtottam egyet és megpusziltam. A fürdőbe kivánszorogtam és beálltam a zuhanyba. Eléggé kifáradtam, bár ezek után cseppet sem meglepő.

Visszamentem Nate-hez aki a telefonját nézte és amikor észrevett kinyújtotta a karját azt várva, hogy odabújjak.
– Először elmész fürödni, ha már engem elzavartál. –
– Ahj, jó. Végül is igazad van. – mondta és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra, majd eltűnt az ajtóban. A fejemet ledöntöttem a párnára de még meg akartam várni amíg visszajön.
Ez úgy öt perc múlva történt meg és pont olyan kifáradnak tűnt mint én.
– Nate? –
– Igen? –
– Csak feltevés de mi lesz ha teherbe esek? –
– Kilenc hónap után szülsz aztán együtt felneveljük. –
– Vagyis nem hagynál el miatta? –
– Képtelen lennék rá, Chloe. Ha terhes leszel, majd itt élünk és felneveljük. Ennyi az egész. Ráadásul gondolj bele. Lesz egy kicsi hasonmásom és együtt őrjíthetlek halálra. –
– Jaj de kedves vagy. –
– Tudom. – vigyorgott és átölelt.
– Szeretlek Nate. –
– Én is szeretlek téged Chloe. Köszönöm, hogy ennyire bízol bennem. És boldog 16. szülinapot!
– Az eddigi legjobb szülinapom volt. – kuncogtam és hozzábújtam. Ránk húzta a takarót és pillanatok alatt elaludtunk mind a ketten.
Az a napot sohasem bántam meg. 

A Srác A ParkbólWhere stories live. Discover now