|TAEHYUN|
Nem tudom hogy Soobin miért hívott fel a hajnali órákban, de valami miatt sürgősen magához rendelt és elküldte a címet, ami furcsa módon a kórház volt. Persze látszott rajta, hogy egy kicsit kimerült de csak nincs ekkora gond.
Minden esetre bocsánatot kértem Dosie-tól amiért őt is felkeltettük a hívással, majd gyorsan elkészültem és a kocsi kulcsot felkapva indultam ki a lakásból. Éppen becsuktam magam mögött az ajtót amikor hirtelen megálltam és lélegzet visszafojtva figyeltem a körülöttem lévő dolgokra. Valami nincs rendben.
Mivel nem tudtam, hogy pontosan mire is kéne számítanom visszamentem a házba és szóltam Dosie-nak hogy amilyen gyorsan csak tud, ő is készüljön el, mert velem jön. Nem volt kedve felkelni ilyen korán, azonban amint elmondtam neki a kocsiban, hogy volt valaki aki bizony csak arra várt hogy én elhagyjam a házat, már is jobban örült annak, hogy visszamentem érte.
Nem mondtam neki, hogy a visszapillantóban láttam amint három idegen kiáll az útra és csak figyelnek utánunk. Ezek után valószínűleg jó ideig nem térünk haza, de még a költözés is benne van.
A kórház előtt parkolva Dosie csak aggódva pillantott rám, de mivel én sem tudtam hogy miért vagyunk itt, nem igazán tudtam mit mondani neki.
Feloldottam a telefonomat és elolvastam ismételten hogy hova is kell mennem, majd némi liftezés után már fordultam is a szoba felé ahova berontva, egyből megcsapott a vanília illata.
Arra számítottam hogy hatással lesz rám, de nem kaptam tőle fejfájást mint legutóbb, helyette Soobin és öccse Beomgyu is csak értetlenül fordult hátra a nagy lendületem miatt.
Az egy dolog, hogy Beomgyu nem viselt felsőt, nem ez foglalkoztatott, hanem az óriási fekete erezet ami rajta volt. Már az arcára is elkezdett felfutni és a szívéhez is elég közel volt, még is úgy állt ott mint akinek egy cseppnyi fájdalma sem volt. Még egy alfát is leterítene, még is miből van ő omega létére?
- Azért megvárhatnál... - Szakította félbe gondolataimat Dosie, majd a bent lévő két testvérre nézett ami miatt rögtön el is hallgatott.
- Soobin, Beomgyu ő itt Dosie, a jegyesem. Dosie, ő a főnököm Soobin és az öccse Beomgyu bár őt ismered. - Mutattam be őket egymásnak, míg Beomgyu felöltözött és az utóbbi hallatán kissé meglepődve ránk nézett.
- Ismer? Honnan?
- Taehyun ápolója voltam, párszor volt szerencsém találkozni veled a kórházban. - Mosolygott rá kedvesen amit Beomgyu is viszonozott, majd közelebb lépve hozzá megfogta a kezét.
- Örülök hogy te viselted a gondját, biztos kezekben volt. Öröm veled újra találkozni. - Nem is értem miért mondja azt Soobin, hogy az öccse szépen fogalmazva egyáltalán nem kedves. Szerintem teljesen normálisan viselkedik. - Bár egyáltalán nem professzionális és megengedett, hogy a betegeddel legyen kapcsolatod, én örülök nektek. Na meg persze a gyereknek is.
Oh... Így érthető.
De honnan tud a gyerekről? Kizárt, hogy már most érezni lehessen.
Nem tudom, hogy az arcomra kiült-e az értetlenségem vagy valami, de felém pillantott és végre elengedte Dosie kezeit, majd visszament az asztalhoz és felült rá.
- Érzem az illatán. - Mutogatott az orrára, de még mindig nem voltam biztos vele kapcsolatban. Nagyon... Fura.
- Nincsenek fájdalmaid? - Kérdeztem rá és közben a nyakam felé mutattam, hogy tudja mire gondolok. - Tudod... Az erek.
- Valójában minél nagyobb annál tűrhetőbb.
- Mert a szíved felé halad... Ha tovább terjed akár egy kicsit is, meg is halhatsz. Ugye ezt felfogtad?
YOU ARE READING
VANILLA | TaeGyu
Fanfiction[Orange c. könyvem folytatása | OMEGAVERSE] Hat év telt el azóta hogy Soobin falkavezér lett és bár neki viszonylag könnyen mennek a dolgok, Beomgyu a tudta nélkül olyan dolgokat visz véghez amit még az alfák is nehezen tudnának elérni, mindezt azér...
