VANILLA | TaeGyu

6. - Heat

|TAEHYUN|

- Szóval... Mi is történt? - Kérdeztem rá Soobin mellé állva, némi kávéval a kezemben és a bent fekvő Beomgyu-t figyeltük aki éppen még magánál volt.

- Nem tudjuk pontosan... Sokkolt állapotban találtak rá, vérben fekve. Erőszaknak nincs nyoma, de a heat szinte ki-be kapcsol nála.

- Így már értem, hogy miért csak bétákkal és omegákkal találkoztam itt. De akkor nem kéne nekem is távol maradnom tőle? Téged nem érint mert a testvéred, de rám attól még hatással lehet.

- Nem aggódom amiatt, hogy letámadnád. Ő amúgy sem bánná...

- Ha?

- Ismerem az öcsémet. - Sóhajtott fel, de még mindig csak kérdően néztem rá elvégre nem igazán értettem az előző kijelentését és nem is volt valami bizalomgerjesztő a saját testvérétől. - Tudom hogy még mindig szerelmes beléd, még ha nem is mondja vagy mutatja ki... Láttam miként nézett rád régen és látom most is. Még akkor is ha félálomban van. - Biccentett felé, mire én is arra pillantottam így feltűnt, hogy engem néz, azonban volt még valami ami nem kerülte el a figyelmemet.

- De ő most nem az öcséd... - Néztem meg még jobban az arcát, ő pedig egy apró féloldalas mosolyra húzta a száját, ami valamiért nyugtalanító volt számomra. - Vanília és égetett karamell... Ez a belső farkasának az illata?

- Nem, inkább virágos illata van.

- Akkor honnan jön az égetett karamell? - Tűnődtem el rajta hangosan, majd további gondolkodás nélkül megindultam hozzá befelé, amit Soobin is követett valószínűleg azért, hogy biztosra menjen, nem fogom kihasználni a helyzetet. Úgy tűnt elaludt, így fel akartam rázni egy kicsit, de amint közel értem hozzá szinte a semmiből megragadta a karomat és dühösen nézett rám.

Nem egy átlagos dühös tekintet volt, láttam rajta hogy ölni tudott volna, ráadásul a szorítása sem volt éppen egy omegáé, ahhoz túl erős volt. Ki volt éleződve teljesen, mintha legalábbis az életéért kéne küzdenie.

- Tüntesd el a csinos kis fogaidat, senki sem fog bántani. Tudod hogy ki vagyok?

- Taehyun... Terry... Attól függ kinek tartod magad.

- És őt ismered? - Mutattam Soobinra, így most rá pillantott, de nem válaszolt semmit. - Nem?

- Gondolom a testvérem... Az illata hasonló. - A válasz hallatán összenéztem Soobinnal, aki csak tanácstalanul nézett rám és közelebb lépett az öccséhez, ezzel együtt pedig a szorítása is erősödött a karomon. - Maradj ahol vagy! Ha közelebb jössz kicsinállak.

- Mi a neved?

- Beomgyu.

Soobin és én is tudtuk hogy itt valami nagyon nincs rendben, engem felismer, de a saját testvérét nem, aminek semmi értelme nincs. Kérdezni akartam tőle továbbra is, de a kezei lecsúsztak az enyémről és hirtelen mély álomba is merült, nekünk pedig nem volt más választásunk, mint magára hagyni.

Nem teljesen persze, mert valakinek vigyáznia kell rá, hogy ne érje támadás. Egy ideig még a szoba előtt ültem és figyeltem hogy senki idegen ne lépjen be, ha pedig egy nővér érkezett hozzá, követtem befelé és figyeltem amit csinál.

Kértem magamnak egy kávét amit az egyik kedves nővér hozott is nekem, majd azt iszogatva őrködtem tovább, mikor is Dosie bukkant fel a folyosón és sietett mellém, gyors csókot váltva.

Épphogy megérkezett, Yunho is felbukkant és egy gyors intés után már be is ment Beomgyu-hoz és helyet foglalt az ágya mellett, míg telefonon beszélt valakivel. Nem tudom ki hogy van vele, de ha már látogatóba megyek valakihez, megtisztelem annyival, hogy nem telefonálok mellette, főleg ha aludna.