VANILLA | TaeGyu

5. - Egyezség

|TAEHYUN|

- Minden rendben szívem? Feszültnek tűnsz. - Ült le hozzám Dosie egy bögre teával és vetett pár pillantást a laptopom képernyőjére. - Miért olvasod ezeket? Már két éve nincs botránya...

- Átküldött minden róla szóló másolatot, mert kutakodtam utána, de nem gondoltam volna hogy omega létére ilyen zűrös az élete. És eléggé agresszív is.

- Azért egy omegát sem kell mindig félteni. - Mosolyodott el és lehajtotta a laptopomat. - De mi zavar benne ennyire?

- Nem tudom... Csak van egy nagyon kellemetlen és nyomasztó érzésem vele kapcsolatban. Rosszabb mint amit eddig bármikor tapasztaltam.

- Lehet csak tudat alatt megmaradt valami kettőtök kapcsolatából ami mély nyomot hagyott benned és emiatt érzed ezt. Amíg bejárt látogatni téged soha semmi rosszat nem tett, mindig hozott friss virágokat, édességet, vitaminokat és egyebeket. Bevallom egy ideig még aggódtam is, azt hittem azon lesz hogy újra együtt legyetek, de aztán egyik nap csak közölte hogy nem jön többet és vigyázzunk rád... Nem igazán beszéltünk, de ha még is, akkor kedves volt. Nekem nem volt vele soha rossz érzésem.

- Lehet igazad van... De valami akkor sincs rendben vele. Ma megtudtam hogy Yunho megcsalja már hónapok óta, de azt mondta vele marad amíg egy kicsi szeretetet is kap. Mármint... Mi értelme van ennek?

- Talán csak szeretetre vágyik. Ha engem kérdezel biztos rengeteg fájdalma van. Látni a szemein.

- A szemein?

- Mhm, a szem a lélek tükre szívem. Az mindig mindent elárul.

- És akkor mit látsz az enyémben? - Kérdeztem rá, Dosie pedig kicsit arrébb tűrte a hajamat és mosolyogva megsimította az arcomat.

- Hogy szeretnéd megtudni milyen is voltál régebben, de félsz is a válaszoktól. De annak már vége van... Irányítás alatt voltál és tettél dolgokat amiket nem kellett volna, de ez nem fogja meghatározni azt aki most vagy. Terry és Taehyun két külön személy. Ne büntesd magad a múlt miatt...

- Nehéz ha mindenki úgy néz rád, mint egy hidegvérű gyilkosra... Fogalmam sincs hány család életét tettem tönkre vagy hogy hány embert öltem meg.

- Hyun... Az nem te voltál, oké? Te sosem tennél ilyet, ismerlek.

Szeretem Dosie-t és persze ismer, de nem teljesen hiszen én sem tudom hogy milyen vagyok igazából, mert bármennyire is borzalmas ezt kimondani, de a régi énem is én voltam. Akár kényszerítettek, akár nem, megtettem.

Megejtettem egy mosolyt és leraktam a laptopot az asztalra, majd Dosie felé fordultam és félig eldöntve a kanapén hosszasan megcsókoltam ami egy kuncogást váltott ki belőle.

- Ugyan még is mit tervezel?

- Csak gondoltam megcsókolom a gyönyörű feleségemet.

- Milyen hízelgő! - Adott egy puszit a homlokomra és csillogó szemekkel nézett fel rám. - El sem hiszem, hogy gyerekünk lesz... Ennél boldogabb nem is lehetnék.

Jó volt őt boldognak látni és én is örültem a gyereknek még ha nehezen is mutattam ki, de akkor is ott volt bennem a bizonytalanság az apaság terén. Tudom mit kell tenni, mint szülő, tisztában vagyok vele, de nem érzem úgy hogy bármiféle apai ösztön is lenne bennem. Nem tölthettem sok időt apámmal elvégre tudomásom szerint egészen kis korom óta valami agymosott titkos gyilkológépnek neveltek, ott pedig kétlem hogy tanítottak volna bármit is arról, hogy miként bánjunk egy gyerekkel.