VANILLA | TaeGyu

10. - Beomgyu

|TAEHYUN|

Beomgyu úgy tűnt tényleg nem szórakozott azzal, hogy az többi falka átpártolt hozzá és őt követték, ami igen nagy felháborodást keltett elvégre nem erről szólt a megállapodásuk amikor így egyesítették őket, nem mellesleg Soobin egy szempillantás alatt vesztette el a hatalmát és mindezt az öccsének köszönheti. Őszintén szólva mindkettőben látom a vezetőt, de teljesen másak. Soobin a békére törekszik, mindig úgy akarja alakítani a helyzetet hogy az mindenkinek megfeleljen, nem akarja hogy bármi konfliktus történjen, ellenben Beomgyu-nak céljai vannak és el akar tiporni valakit vagy valamit és tudván, hogy mennyire ravasz és mennyire el tud különülni az érzéseitől, semmi sem fogja megállítani. Meg tudja azt tenni, hogy minden emberiségét félre rakja ez pedig talán az egyik legerősebb fegyvere mások ellen.

A rendőrök valóban meg is jelentek náluk és bár Soobin fel volt háborodva, tájékoztatták ők is a vádakról és hogy megállják a helyüket, de természetesen a tárgyalásokon is végig kell menniük. Én sosem kedveltem az apjukat túlzottan, de meg tudom érteni, hogy Soob nehezebben hiszi el ezt az egészet elvégre az apjuk vele mindig is jól bánt, az ő szemében jó ember volt. Érthető hogy jelenleg mindent megkérdőjelez.

Beomgyu pedig csak távolabbról figyelte őket, arcán nem volt semmi érzelem, egyedül akkor változott meg a tekintete egy kicsit amikor Soobin megindult felé dühösen és egy jókora pofont lekevert neki, majd a felsőjénél fogva megragadta, mire szinte mindenki egyszerre indult meg feléjük, de azzal hogy egyik kezét feltartotta, már meg is állt mindenki.

Soobin dühöngött és kiabált vele, kérdőre vonta hogy még is mit művelt, hogy elment-e az esze és egyebek, míg egyszer csak hirtelen megállt és szemei elkerekedtek, felsőjét pedig szép lassan elengedte, majd tett egy lépést hátra és felmérte testvérét tetőtől talpig.

- Ki a franc vagy te? - Tette fel neki a kérdést Beomgyu arca pedig ismét azzá a nyomasztó grimasszá változott. Nem tudom mi lehet ez nála pontosan, de nem is izgat igazából. Csak annyit remélek hogy innentől kezdve ők le tudják rendezni a dolgokat maguk között és nem kell többé megfigyelés alatt tartanom, mert hát van annál jobb dolgom is.

- Hagyd Soobin. Felesleges most vele beszélned, ez az énje azt se tudja ki vagy. És mi sem ismerjük őt.

- Nem hagyhatom itt ilyen állapotban, magyarázatok nélkül!

- Azért rendezte meg mindezt, mert már győzött. Nincs szüksége segítségre, a miénkre pedig főleg nem.

- Hyung... - A felém intézett megszólítása mintha áramütésként ért volna, rögtön éreztem hogy a farkasom ébredezni kezd, így inkább hátat fordítottam és Dosie-t kézen fogva indultam meg a kocsi felé. - Hyung! Hyung állj már meg! Hyun!

- Mi az?! - Fordultam vissza felé idegesen, ami miatt egyből megtorpant és kissé rémülten pislogott rám.

- Miért vagy rám ilyen dühös? Ha csináltam valami rosszat akkor kérlek mo- ... - Állt meg amint észrevette, hogy Dosie kezét fogom, majd lassan felemelte a fejét és felmérte magának. - Hyung... Ki ez?

- Dosie. Ismered már, azt is tudod hogy gyerekünk lesz, akkor mire fel ez a színjáték?

- Hogy mi..? Gyereked...

- Jól érzed magad? - Kérdezett rá Dosie, Beomgyu azonban csak hátra lépett és közöttünk váltogatta a tekintetét, majd körbenézett és zavarodottan figyelte a helyet, mígnem Soobin-hoz fordult.

- Hyung... Mi folyik itt? Hol vagyok? - Persze tudtam, hogy nem színjáték amit csinál, de tudnia kell akkor is hogy a dolgok már megváltoztak és többé nem tinédzser, nem maradhat örökre ebben az állapotban, míg a másik fele és ki tudja hány van átveszi felette az irányítást és olyan dolgokat tesz amiket talán nem kéne.