VANILLA | TaeGyu

8. - Gyógyszerek

|TAEHYUN|

Nem értem hogy lehet egy omegának ilyen természete. Sok fura alakkal találkoztam már, de mindegyiknél tudtam valami magyarázatot találni a viselkedésükre, Beomgyu viszont egyáltalán nem ilyen volt. Figyeltem őt és szerintem legalább háromszor láttam ahogy a személyisége teljesen megváltozik.

Az egyik nem tartott sokáig, csak egyetlen egy szót tudott mondani akkor, de még sosem láttam hogy ennyi élet lett volna a szemei mögött, csak úgy felragyogtak. És még is csak annyira futotta neki, hogy hyung-nak szólított.

Ami szokatlan mert vagy a nevemen szólít vagy csak beszélni kezd hozzám, így eléggé meglepett vele.

Nem értem miért, de onnantól kezdve, hogy így szólított, úgy éreztem valami nincs rendben velem. A baleset óta nyoma sem volt a belső farkasomnak, soha semmi olyan nem történt ami miatt előjött volna vagy éreztem volna a jelenlétét, most viszont nagyon is jelen volt. Őszintén szólva nem volt túl jó érzés, úgy éreztem mintha legalábbis több száz kiló nehezedett volna mellkasomra. Nem tudom, hogy régen min mentem keresztül, de bármi is volt az, most egyszerre éreztem mindent, pusztán a büszkeségem tartott vissza attól, hogy megtörjek Beomgyu előtt, ám a tekintetéből ítélve el tudta képzelni, hogy mi zajlik le bennem.

- Néha még hiányzik Terry... Hiányolom azt a rejtélyes sötétséget a szeme mögül, még akkor is ha már tudom mitől lett olyan amilyen.

- Tudod? - Nyíltak nagyra a szemeim elvégre semmit nem lehetett találni arról hogy miken kellett keresztül mennem, most még is arra utal hogy ő tud róla.

- Persze. De csak szexért cserébe beszélek, szóval sosem fogod megtudni. - Kacsintott rám egy játékos mosoly kíséretében, míg én csak egy szemforgatással díjaztam a viccelődését. - Ezt vedd fel kérlek, nincs kedvem beszélni vele.

Adta át nekem a telefonját és már kérdeztem is volna, hogy ugyan kivel kéne beszélnem, de ekkor megláttam a hívó fél nevét, aki nem más volt, mint Soobin. Feltűnt, hogy van a névjegyhez kép is csatolva, amin ők ketten voltak még régebben és jó testvérek módjára átkarolták egymást és mosolyogtak. Szokatlan volt tőle, hiszen a jelenlegi kapcsolatuknak köze sincs ehhez, Beomgyu még csak a testvérének sem hajlandó tekinteni Soobin-t, ez a kép még is be van állítva neki. Persze elfelejthette, hogy ezt használja, de akkor is érdekesnek tartottam, hogy ilyet találtam a telefonján.

Fogadtam a hívást és beleszóltam a telefonba, míg szemeimet Beomgyu-n tartottam és az agyam ezerrel kattogott azon, hogy milyen is lehet igazából. Az egész amit jelenleg mutat magából, egy színjátéknak felel meg és biztos vagyok benne, hogy tudja valaki úgy is át fog látni ezen az álcán.

Soobin kérte, hogy adjam oda a telefont Beomgyu-nak, mert olyan témáról akart beszélni amit velem nem feltétlenül akart megosztani, de miután többször is próbáltam rávenni öccsét, végül abban maradtunk, hogy akkor én mondom el neki a vizsgálatának az eredményét, amit még Soob intézett amikor bent volt a kórházban.

Meglepett amit mondott, így vissza is kérdeztem rá, de nem hallottam félre, így egy kisebb beszélgetés után, le is raktam a telefont és átnyújtottam neki, mire csak felvonta az egyik szemöldökét, várva hogy megtudja miről is beszéltünk, viszont nem voltam biztos abban, hogy ezt csak úgy el kéne-e mondanom neki, de hát jobb ha tud róla és hamar megkezdik a kezelést, mielőtt más gondja is lesz belőle.

- Soobin csinált vizsgálatot amíg a kórházban voltál és megjöttek az eredmények...

- És?

- Szifiliszed van.