FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az állatkertben történtek felzaklattak. Úgy éreztem, hogy megbántottam Addisont azzal, hogy a szeme előtt csókoltam meg az apukáját. Nem csak bűntudatot éreztem, de bevallottam, hogy felelőtlen dolog volt. Taylor már említette, hogy szeretné beavatni a lányát, akinek nem így kellett volna megtudnia azt, hogy az édesapjával együtt vagyok. Ma este próbáltam elaltatni, de nem engedte, hogy hozzáérjek. Azonnal az apját hívta, ezért csüggedten hagytam el a szobáját. Jó éjszakát is kívántam neki, de választ nem kaptam. A kislányok hajlamosak hamar megsértődni és eltúllozni a dolgokat, viszont most úgy éreztem, hogy jogos a viselkedése.
Fel-alá járkáltam a szobámban. Nem tudtam pihenni és álom sem jött a szememre. Beszélni szerettem volna Taylorral és elmesélni neki, hogy nekem nem célom a felesége helyébe lépni, de nem akartam felzaklatni őt.
Végül Taylor jött be a szobámba. Egy fehér póló és egy fekete alsónadrág volt rajta. Elpirulva végignéztem rajta, miközben ledobta magát mellém az ágyra. Biztos voltam abban, hogy nemrég lépett ki a zuhany alól, hiszen friss tusfürdő és fogkrém illata volt. Enyhe dezodort és megszokott vanília illatot éreztem. Taylor feszülten felsóhajtott, de nem mondott semmit. Tekintetemmel a combjára pillantottam. A sebhelye még viszonylag friss volt. Az öltések mentén fekete , lila szín keveredett és kicsit még duzzadt volt a bőre. De elmondása alapján, holnap már dolgozni kell mennie.
Csak csendben ültünk egymás mellett. A félhomályban a fa parkettát és a kör alakú, naplemente színű, szőnyeget néztük. Mögöttünk csak két éjjeli lámpa adott világítást, ezért tisztán láttuk egymás arcát. - Sajnálom azt ami az állatkertben történt - megigazítottam a kócos kontyba fogott hajam, majd sóhajtva összefontam kezem a mellemen. - Nem akartam neki fájdalmat okozni - Taylor kicsit felém fordult, ezért egyik lábamat a fenekem alá húztam, majd én is így tettem.
- Addison még kicsi, ezért mindent a szívére vesz és nagyon érzékeny - keze közé fogta a kezem, majd csókot nyomott rá. - Amikor meglátott minket csókolózni, az anyukája jutott eszébe. Ez miatt megijedt és azt hitte, hogy elfelejtettem őt - a haja még vizes volt, ezért rendezetlenül a homlokához tapadt.
- Nagyon sajnálom. Gondolkodnom kellett volna mielőtt... - elfordítottam a fejem, de Taylor államra csúsztatta a kezét. - Figyelj! - mielőtt bármit mondott volna, gyorsan folytattam. - Én mindent megértek. És remélem tudod, hogy soha semmilyen körülmények között nem venném át a helyét! Egy anya, mindig anya marad. És nem célom, fontosnak éreztetni magam. Szeretnék dada maradni. Ameddig csak lehet.
- Tudom édesem, tudom - hajolt kicsit közelebb, majd puszit nyomott az arcomra. - Addison nevében is elnézést kell kérnem. Nem akartunk téged ott hagyni.
- Ez egyáltalán nem fontos. A fontos az, hogy Addison meglett. Viszont úgy érzem, hogy vissza kell nyernem a bizalmát.
- Nem csak neked - felvonta a szemöldökét, majd zavartan az ágyra pillantott. Én is így tettem. Csak sejteni tudtam, hogy mire gondolt, hiszen ajkát alig láthatóan beharapta. - Miközben a szobád felé jöttem, bíztam abban, hogy nem kell vissza mennem a sajátomba - suttogta, mire őszinte mosolyra húztam az ajkam. Először nem tudtam, hogy mit mondjak, hiszen annyira hihetetlen, hogy mi ketten egy pár alkotunk. Az pedig egyenesen elérhetetlen, hogy szerelmeskedjünk. Mert tudom, hogy gyengéd lenne velem. Érzéki és lassú. - Egy kicsit aggasztó, hogy nem mondasz semmit - feszülten elnevette magát, ezért visszazökkentem a valóságba. Vágytam rá. De talán nem ez a megfelelő pillanat.
