FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(Befejező rész)
Eddigi pályafutásom során azt hittem, hogy a valódi ellenségeimmel kell szembenéznem. Aztán jött ez a húsz éves fiú, aki dolgozni akart. Megkedveltük és befogadtuk. Miután elnyerte a bizalmunkat, kiderült, hogy a legnagyobb ellenségünkkel állunk szembe. Nem is gondoltuk volna, hogy egy ártalmatlannak kinéző fiú, ekkora meglepetést tud okozni. És nem csak meglepetést, de óriási felfordulást is csinált maga körül. Megszorongatta a nyakunkat és győzedelmeskedve figyelte, hogy lépésről-lépésre megbolondulunk előtte.
Ott állt velem az ember, akiről soha nem gondoltam volna azt, hogy képes ekkora játékot indítani. És ez a huszon éves gyerek megmutatta, hogy mit jelent játszani. És igen...a birkákból lesznek az igazi farkasok.
A kietlen, sötét folyosón álltam, miközben egy oszlop takarása mögött a vérző vállamra szorítottam a kezem. A vállamnak csak a felülete sérült, viszont annál jobban vérzett. Zihálva és izzadva vettem tudomásul, hogy teljesen magamra voltam utalva. A teljes sötétségben csak az asztalokon sorakozó monitorok cikázó fénye adott enyhe világítást. Próbáltam kiutat keresni, kezemmel a mobilomat kerestem, de kiderült, hogy az asztalomon hagytam. - Csak nem a telefonját keresi, nyomozó? - akkor kaptam fel a fejem, amikor Jeremy hangja szakított félbe. Előre pillantottam, miközben lépteit egyre jobban hallottam.
- Nem kell ezt tenned, Jeremy! - kiabáltam hátra felé. - Nem kell tönkretenni azt, amit felépítettél! - ingemből letéptem egy darabot és gondosan a vállam köré csavartam. És itt már tudtam, hogy valóban ez a végső leszámolás. Istenem! Csak adj erőt kibírni ezt!
- Kíváncsi vagy arra, hogy miért nem sikerült egyszer sem eltalálnod a golyóval? - váltott témát, miközben arra utalt, hogy ő sokkal jobban céloz mint én. Ez a gyerek...veszélyesebb mint gondoltam.
- Mert mindent az apádtól tanultál? - szorítottam össze a fogam. Szabad kezemmel letöröltem az izzadt homlokomat és próbáltam a fájdalomtól eltekinteni.
- Mert ellenben veled...én stressz helyzetben is tudok pontosan lőni! Akkor is tudok célozni, amikor az életemre törnek - ekkor mellém sétált, felém szegezte a fegyvert és lőtt. Azonnal elhajoltam, ezért a golyó súrolta a fehér oszlopot, aminek széléből leomlott a vakolat.
- Jeremy! Elég! - kiabáltam. - Tudom, hogy mérges vagy! - csóváltam a fejem. - De nem tudod, hogy miket tett az apád! - álltam elé, majd lefogtam a fegyvert, ökölbe szorítottam a kezem és határozottan bemostam neki egyet. Ütésem súlyától hátra tántorodott, nem figyelt, ezért volt időm elvenni a fegyvert. A földre löktem, lábammal pedig elrúgtam. Amikor tudatosult benne, hogy elvettem, hirtelen egy kést húzott elő a combjára rögzített, bőr tartóból. - Még mindig nem hiszem el, hogy kijátszottál minket! Mi a helyzet az anyáddal? - biccentettem levegő után kapkodva. Ő csak nyugodt mosolyra húzta az ajkát.
- Hallottam, hogy szeretnéd meglátogatni az állítólagos anyámat - biccentett óvatosan. - Ezek után nem volt nehéz megelőzni téged, elmenni a kórházba és fizetni egy beteg nőnek, hogy az anyámnak adja ki magát - nézett végig rajtam. - És nem volt nehéz lenyomozni a várost ábrázoló térképről a legközelebbi kórház nevét sem - jobb karját felemelte, ökölbe szorította a kezét és bemosott nekem egyet. Minden ütése közben eszméltem fel arra, hogy ő minden lépést kiszámolt. A térkép...Owen megmérgezése...barátkozás a halottkémmel...és ő lenne Mauro fia. Egy kibaszott játékos.
