Mielőtt híres lettél (5SOS FF.) /SZÜNETEL/

10.rész

Selena

Ahogy elkezdődött a szeptember visszatértek az átlagos gimis hétköznapjaim. 10.évfolyamot elkezdve csak úgy zúdultak rám a tanulnivalók. A napok összemosódtak, és kettőt pislantottam, máris szeptember végén jártunk.

Szombati nap volt, mikor egy áttanult nap után végre tudtam magamra szánni egy kis időt és olvastam. Egész éjszaka az egyik új kedvenc regényemet bújtam. Nyugalom és csend honolt a Hicks házban. A szüleim már rég aludtak, Calum pedig bulizni volt az egyik haverjával. 11 óra körül járt az idő, mikor furcsa kopogás zökkentett ki egy roppant izgalmas részből. Próbáltam nem nagy dolgot keríteni a dolognak és tovább olvastam, viszont a kopogás csak nem akart megszűnni.

CSATT

CSATT

CSATT

Az idegesítő csattanás nem szűnt meg. Valahonnan kintről jöhetett. Olyan volt, mint ha az üvegen kopogott volna valami.

Végül mérgesen másztam ki a kényelmes ágyamból, hogy utánajárjak a dolognak.
Elhúzva a függönyömet kukucskáltam ki az éjszakába, de semmit sem láttam, viszont a hang továbbra sem szűnt meg. Egy jó ideje nézelődtem, mikor a szemem hozzászokott a sötétséghez és a pázsitunkon feltűnt, hogy ott áll egy fekete kapucnis alak, aki a szomszéd szoba, vagyis Calum szobájának az ablakát dobálta pici kövekkel, amiket anyukám szikla kertjéből szedett.

Összehúzott szemmel figyeltem a furcsa alakot, aki az éjszaka közepén dobálta a bátyám ablakát, mikor hirtelen, ahogy jobban megfigyeltem az idegen alakját kiszúrtam ki is az.

Luke Hemmings dobálta megállás nélkül az ablakunkat!

-Ezt nem hiszem el!-morogtam, miközben elléptem az ablakomtól és felkapva a pizsimre egy pulcsit mérgesen elindultam lefelé a lépcsőn.-Ennek teljesen elment az esze!-zsémbelődtem az orrom alatt motyogva.

Óvatosan szedtem a lépcsőfokokat, egy hang nélkül, nehogy felkeltsem a szüleimet. Miután leosontam előkotorásztam egy kulcsot és kinyitva az ajtót kiléptem a hűvös éjszakába.

Luke arcára sötét árnyék vetült, ahogy felém fordult, de még így is kitudtam venni az arcára kiülő meglepetést. Szerintem mindenkire számított csak rám nem.

-Mit művelsz itt Luke?-vontam kérdőre karba tett kézzel, miközben a hideg szél befújta magát a pizsamám alá.

-Én csak...öhm Calumot keres...keresem. Nem vette fel.-dadogott össze vissza a rá nem jellemző magabiztosság nélkül, miközben a telefonjára mutatott. A hangjából ítélve ideges és zavart volt, amit nem tudtam mire vélni. Luke Hemmings sose volt ideges és zavart.

-Ha az első 20 dobás után nem jöttél volna rá nincs itthon.-vágtam oda gúnyosan.

-Khmm...hol van?-krákogta idegesen.

-Bulizni v...-kezdtem volna a mondatot, mikor a házunk előtt elhajtott egy autó ezzel bevilágítva a környéket és elém tárva olyas valamit amit eddig a sötétben nem vettem észre.-Uramisten!-kerekedtek ki a szemeim, ahogy felvillant előttem a fiú összevert és feldagadt arca. Lukenak is feltűnt, hogy észrevettem, így elfordítva a fejét hátrálni kezdett.

-Mennem kell...-lépdelt hátra felé, mire gondolkodás nélkül átszeltem a köztünk lévő távolságot és az arcára fektetve mindkét kezemet elértem, hogy a fiú egyenesen előre nézzen. Ekkor már tisztán láttam az orrára száradt vért és a jobb oldalt feldagadt arccsontját.

-Luke...-suttogtam magam elé teljesen elképedve, miközben nem bírtam levenni a fiú sebeiről a szemeimet, aki szégyenkezve próbált mindenhová nézni csak rám nem.-Mi történt?-néztem fel kék szemébe továbbra is a két kezem között tartva a hideg arcát. Ekkor találkozott a pillantásunk, miközben centikre álltunk egymástól. -Verekedtél?-kérdeztem rá aggodalmasan.