Mielőtt híres lettél (5SOS FF.) /SZÜNETEL/

22.rész

Egy fél órával késóbb leparkoltam az autóval a megadott címtől pár méterre és gyors léptekkel haladva közelítettem meg a házat, ahonnan hangos zene szólt ki.

Egy nagy levegőt véve tettem be a lábamat a házibuliba. Amint átléptem a küszöböt megcsapott a fülledt izzadság, alkohol és dohány szagának undorító elegye.

Mégis merre lehet Luke?

Kezdtem el a szememmel a fiút keresni, miközben végig azon járt az agyam, hogy tényleg jó ötlet volt idejönni? Luke nagy fiú volt már, tudott magáról gondoskodni és ez csak nem az én feladatom lett volna. Ott voltak a barátai. Felhívhattam volna Asht vagy Michaelt. Mégse tettem. Helyette én voltam az, aki őrültek módjára ideszaladt, hogy biztonságos környezetbe rángassa azt a srácot, akivel folyamatosan kínoztuk egymást.
De ennek ellenére... Luke jó ember volt. Nem ezt érdemelte, hogy a biztonságot nyújtó otthona helyett egy seggfej férfi várja haza, aki rendszeresen megveri. Csak úgy. Kedvtelésből. Luke nem ezt érdemelte. Sőt igazából senki. A szívem pedig nem hagyta, hogy ne tegyek ez érdekében valamit. Luke bizonyára besokalt és rossz passzban lehetett. Azért rúgott be. Vigyáznom kellett rá, ha már más nem tette meg.

Épp a ház lépcsőfeljárón ücsörögve találtam rá. Egyedül volt és bánatosan meredve maga elé tartott egy whiskys üveget a kezében, aminek a háromnegyede már elfogyott.

Na basszus!

-Luke!-szólítottam meg a fiút, mire lassú mozdulattal felemelte a fejét. Úgy tünt kellett neki egy kis idő, amíg felfogta ki is vagyok, de amikor rájött mosolyra húzódott az ajka és bár totál elvolt ázva ez a részeg mosoly is jól állt neki. A fenébe is!

-Sel! Te is jöttél bulizni? Őszintén elég lehangoló egy hely. De a pia jó.-emelte fel a kezében szorongatott whiskyit.

-Érted jöttem. Haza viszlek!-jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, mire Luke csak egy lusta mosolyt villantott felém.

-Édes, Sel. Nem mehetek. Otthon nem vár senki.-állt fel gondolom azért, hogy odébb menjen, de megszédült és kis híján seggre esett, de még volt benne annyi erő, hogy megtámaszkodjon a korlátban. Félve kaptam utána és én is segítettem felállni neki.

-Hozzánk viszlek.-mondtam, mire Luke tekintetében megvillant valami.-Kérlek menjünk! Ez a buli tényleg lehangoló.-kontráztam rá, mire Luke végre lassan bólintott.-De ezt hagyjuk itt.-mutattam a kezében tartott üvegre, mire a fiú egy szó nélkül letette.-Mit gondolsz, tudsz járni?

-Egy kis támogatás jól esne.-felelte fáradt hangon, mire habozás nélkül mellé álltam és a nyakamba vettem a jobb karját, és hagytam, hogy belekapaszkodjon a derekamba, miközben én is átkaroltam a törzsét és lassan haladva elindultunk előre.

Nem sokkal később végre kiértünk a büdös lakásból és a friss levegőn folytattuk tovább utunkat.

-Álljunk meg egy kicsit.-torpant meg hirtelen Luke eltorzuló arccal, mire aggódva meredtem rá. Azt hittem menten elhányja magát, de nem. Luke a fejét fogva lehuppant a földre és mélyeket lélegezve a hűvös esti levegőből, becsukta a szemét. Csak reménykedtem benne, hogy a friss levegőtől egy kicsit kijózanodik.

-Jobb már?-érdeklődtem pár perc után, amikor Luke szemei kipattantak és egyenesen rám meredt.

-Mit keresel itt?-kérdezett vissza, mire kissé ledermedtem. Nem számítottam ilyesfajta kérdésre.

-Ezt meg hogy érted?

-Biztos van ezerszer jobb dolgod is, mint engem babusgatni. Calum küldött?-faggatott ingerülten. Nem tetszett a tekintete.