Mielőtt híres lettél (5SOS FF.) /SZÜNETEL/

21.rész

Selena

Éreztem, hogy valaki rázza a vállamat és a nevemen szólítgat. Kellett egy kis idő míg ezt feltudtam fogni, majd morcosan az oldalamra fordultam és anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem, megszólaltam.

-Hagyj békén.-morogtam jobban befúrva magamat a plédbe, ami olyan furcsa hatású és kemény volt alattam.

-Sel, fel kell kelned! Mindenki minket keres.-hangzott Luke nyugtalan hangja, mire lassan elszivárgott a mondanivalója az agyamig és felfogtam, hogy ki is szól hozzám.

Luke?

Szinte egyből kipattantak a szemeim, és döbbenten találtam szembe magam a fiúval, aki velem szemben ülve aggodalmasan meredt rám. Nem igazán értettem a szituációt, amíg a szemem odébb nem vándorolt és feltűnt előttem a szupermarket és a parkoló sora.

-Baszki!-ültem fel rögvest a helyemen-Elaludtunk!-jöttem rá lebámulva a kocsi tetejéről.-Ez mégis, hogy történt?

-Biztos a friss levegő...-mikor csúnyán néztem Lukera, így folytatta-Mindenesetre már beszéltem Calummal, hogy minden rendben. Viszont ideje lenne visszamennünk.-csusszant le a földre, mire idegesen összeszedve az alattam lévő plédet, követtem a példáját és én is lefelé tartottam, mire Luke ott termet előttem és a derekamhoz érve lesegített. A tenyere érintése furcsa hatással volt rám, így csak még idegesebben húzódtam odébb tőle.

-Anyáék megfognak ölni.-morogtam az orrom alatt, miközben Luke elvette a kezemből a plédet és behajította a kocsiba. Utána a vezetőülés ajtaja felé fordult, a szemével pedig jelezte, hogy tegyek én is így. Egy szó nélkül beültem az anyós ülésre és hagytam, hogy most ő vezessen.-Mit mondott Calum?

-Kivolt borulva. Már kétszer keresett, de csak másodjára ébredtem fel, hogy csörög a telem.

-Felkellett volna elsőre venned!-pirítottam rá idegesen. Oh hogy én mit fogok kapni ezért otthon...

-Te se hallottad!-vágott vissza, mire magamban bekellett látnom, hogy igaza van. A fenébe is! Inkább csendben maradtam, és egész hazavezető úton egy szót sem szóltunk egymáshoz.

Amikor végre Luke leparkolt a házunk előtt, összenéztünk. Egy darabig szavak nélkül kommunikálva néztünk egymás szemébe, mígnem kínomban felsóhajtottam és kitártam a kocsi ajtaját.

Ideje volt bemenni.

Én léptem be elsőnek a bejárati ajtón, miközben Luke szorosan mögöttem haladva követett. Calum és a szüleim a konyhában álldogálva vártak minket. Apa szemüvege tiszta ujjlenyomat volt, anya egy szál köntösben fonta magaköré karját, Calum pedig elaludt, kócos hajjal meredt ránk.

-Sziasztok!-intettem oda halvány mosollyal az arcomon próbálva oldani a feszültséget, miközben a családom gyilkos tekintettel meredt rám.

-Selena Hicks!-csendült anyám hangja.-Van fogalmad róla mit műveltél?

-Én...

-Az éjszaka közepén a tudtunk nélkül elmentél kocsival. Mikor reggel felkeltünk és nem találtunk azt se tudtuk hova nyúljunk. Jelentsük az eltünésed? Talán valaki elrabolt? Erre...erre te kint éjszakáztál egy kocsi tetején!-tajtékzott.

-Anya én csak...

-Az én ötletem volt.-hallottam meg a hátam mögül egy magabiztos hangot-Nem tudtam aludni és kitaláltam, hogy menjünk el csillagokat nézni.-vallotta be Luke, mire meglepetten fordultam felé. Most próbál...megvédeni? Én ezt nem akartam. Nem akartam, hogy magára vállaljon olyat, amihez semmi köze.