Nem az a nap (befejezett)

10. fejezet

Szerettem az új házat. Nem volt túl nagy, alul csak egy egybenyíló nappali és konyha, majd egy kis csigalépcső tetején két szoba és egy aprócska fürdőszoba. Még garázs sem volt, de apa azt mondta, semmi baja nem lesz a kocsinak, ha odakint áll a ház előtt.

Hamar berendeztem az új szobámat, aztán felderítő sétára indultam a környéken. Fogalmam sem volt, hol lakik BWrenn, de éreztem a közelségét. Szerettem volna megmondani neki, hogy itt vagyok, mert elhallgatni előle a költözést hatalmas hazugság volt, és emiatt rágott a bűntudat.

Annyiszor tanulmányoztam a Google térképet, hogy könnyedén megtaláltam az iskolát, ami persze zárva volt. Ez nem akadályozott meg abban, hogy körbesétáljak, és megszemléljem a füves pályákat, majd odaképzeljem Bradley Wrennt a mezében. Igaz, már rég nem játszott, de egyszer valamikor igen. Négy nap maradt még a sulikezdésig, és fogalmam sem volt, hogyan bírom ki addig.

AngelofDeath: te tényleg nem várod, hogy elkezdődjön az iskola?

BWrenn: nem igazán. Azt hittem, már feltűnt a mizantróp életmódom.

AngelofDeath: igen, de ha folyton egyedül vagy, hogyan találkozol fontos emberekkel? Néha kellenek az új barátok. Vagy megismerkedhetsz egy helyes lánnyal...

BWrenn: nem valószínű, de ne törjön le, hogy nem lelkesedem. Tetszik, amikor ilyen pozitív vagy. Talán majd te megismerkedsz valami helyes sráccal. Hülyeségeket beszélek, az összes azért versenyez majd, hogy figyelemre méltasd őket.

AngelofDeath: én csak abban reménykedem, hogy az Igazi észrevesz.

BWrenn: majd hülye lesz átnézni rajtad.

AngelofDeath: szeretném, hogy te is szétnézz majd az első nap. Ki tudja, kit találsz.

BWrenn: határozottan kedvelem az optimista Angyalt.

AngelofDeath: #110 optimizmus.

BWrenn: inkább: #110 optimista Angyal.

AngelofDeath: úgy gondolod, érdemes élned az optimista énemért?

BWrenn: mindenképp.

Apáékkal elmentünk a Mennyei Ízekbe és Csokihabos Csokis Csodát ettünk, ami hihetetlenül finom volt. Legszívesebben megírtam volna BWrennek, de erről mind hallgatnom kellett. Kialakult egy új mániám, bámulni kezdtem mindenkit, aki talán Bradley Wrenn lehetett, holott tudtam, hogy nem tölti az idejét cukrászdákban. Viszont bármelyik korombeli ismerhette. Kedvem lett volna leszólítani őket, hogy ismerik-e, de végül nem mertem. Hamarosan úgyis meg fogom tudni. Szemtől szemben állunk majd a suliban, és én megismerkedem vele, mint Rachel Monroe.

Hazaérve apa kijelentette, hogy meglepetése van a számomra. Ez már túl soknak tűnt a jóból, de kaptam egy biciklit, hogy hamarabb odaérjek a suliba, illetve ne gyalog kelljen bejárnom a várost. Apa még egy piros bukósisakot itt vett nekem, ami jól ment a piros biciklihez.

A következő két napot azzal töltöttem, hogy bejártam a környéket, míg végül már úgy ismertem az utcákat, mint a tenyeremet, és biztos voltam benne, hogy minimum egyszer elhaladtam BWrenn háza előtt.

BWrenn: már megint biciklizni voltál?

AngelofDeath: aha. Ez nekem az edzés. Úgy fáj a combom, alig tudtam leszállni. Hihetetlen milyen satnya lábaim vannak.

BWrenn: biztos vagyok benne, hogy jó kis lábak.

AngelofDeath: ugye te nem vagy egyike azoknak a fura fickóknak, akik a lábaktól indulnak be?