Nem az a nap (befejezett)

16. fejezet

Az ötödik napom kezdődött BWrenn nélkül. Olyan volt, mintha valami elvonón vennék részt. Minden nap randiztam Braddel. Minden nap sokáig dolgoztam Emmával. Minden nap annyit írtam az órákon, hogy már fájt a kezem, és azon kezdtem töprengeni, hogy kétkezessé képzem magam. Ezen kívül megterveztem a biológiakísérlet helyszínéül szolgáló helyet, ami jobb híján az ablakpárkányom lett. Amikor elküldtem róla egy képet Billnek, ő legkevésbé partnerhez méltóan csak gúnyolódott. Bill: és hogy oldod meg, hogy csak az egyik hallja a zenét, te nagyokos?Én: mindent nekem kell kitalálni?Bill: nem tartjuk a kísérletet az ablakpárkányodon! Tedd szabaddá magad délutánra. Megmutatom a tökéletes helyszínt. Én: oké. Bár nem tudom Brad mit fog szólni, hogy egy másik sráccal randizom.Ezt csak azért írtam le, mert észrevettem, hogy korábban Bill a szemét forgatta, amikor együtt látott minket. Az a fajta cinikus srác volt, akit jól lehetett ilyesmivel húzni.Bill: ha bejönnél nekem, jobban ütött volna.Én: tudom, hogy titokban odavagy értem. Bill: álmodozz csak.Összerándultam, mert ez az egyetlen, amit már nem szoktam. Hülyeség volt arra gondolni, hogy csak mert nagyon szeretném, majd minden úgy lesz, ahogy akarom. Amúgy BWrenn elvesztése nem csak engem készített ki, apa is dühös volt miatta. Kihallgattam, ahogy anyának azt mondta, szemétség volt BWrenntől, hogy egyik napról a másikra teljesen megszakította velem a kapcsolatot. Mert a srácnak tudnia kellett, hogy mit jelent számomra. – Fog még újra nevetni – vigasztalta anya apát.– Remélem – felelte erre apa. Szóval ez is olyasmi volt, amin dolgoznom kellett. Mert tényleg nem szoktam nevetni. A mosolygás és a viccelődés jól ment, de most hogy BWrenn egyáltalán nem volt sehol, még nem voltam képes a dolgok vicces oldalát látni. Amikor vele hülyéskedtünk és ironizáltunk az elcseszett életeink fölött annyiszor volt, hogy el kellett mesélnem apáéknak min nevetgélek még vacsora közben is, de most nem volt miről mesélni. Egy dögnek éreztem magam, mert Brad is vicces meg édes, és állandóan felkeres, hogy csókolózzunk, mégsem volt mit mondanom róla. Többször nem említettem az öcsémet, mert sosem kérdezett róla, és amikor én próbáltam a bátyjáról beszélni, megkért, hogy ne, mert csak elrontja a kedvét. Állítólag épp nehéz vele, amiről nem tudtam, mit jelent, de úgy tűnt, nem fogja elárulni. Nem bántam, mert úgy voltam vele, idővel ez is ki fog derülni, hiszen egy egész évünk volt közösen, rengeteg minden állt előttünk. Az egyetlen, ami kicsit zavart az Sarah, aki minden alkalmat kihasznált, hogy beszélgessen Braddel. Elég nyilvánvalóan, még Ziri is észrevette, és azt mondta, tennem kéne valamit, hogy lekopjon.Szerintem meg nem kellett tennem semmit, mert olyasmiket tudtam Bradről, amiket Sarah nem, és ezen így nem fog változtatni a csaj. Ha igazán akarta volna, ha odafigyel a srácra, tudta volna, mire van szüksége. Például nem arra a bulira, amire meghívott minket a hétvégére. Sarah bulija népszerű esemény volt, és mindenki akart meghívót. Sarah, hogy húzza az emberek idegeit mindenkihez egyenként sétált oda a kinyomtatott meghívóval néha szándékosan figyelmen kívül hagyva reménytől felcsillanó tekinteteket. Brad tekintete üres maradt.– Hétvégére más terveink vannak – tűnődött, mire Sarah látványosan elsápadt. Néha úgy éreztem, direkt húzza a csaj agyát, mert az anno szakított vele. – Nem lehetne lemondani? – kérdezte édesen.– Nem is tudom. Kérdezd meg Rachelt!Brad nem bánta, hogy nem beszélek sokat a barátaival, inkább voltam a tapadós kiegészítője. Mindig közel húzott magához, amikor körénk gyűlt a tömeg. Olyan voltam, mint a védőpajzsa. A magának való, fölényes csaj, aki alig áll szóba valakivel. Nem akartam ez a fajta lány lenni, de csak ez a viselkedés volt a kényelmes. Persze el is futhattam volna, mert az lett volna a természetes reakcióm. – Nem jönnétek el mégis? – kérdezte meg Sarah, és hidegen nézett rám.A számra az kívánkozott, hogy akkor se mennék el a bulijára, ha történetesen szeretném a bulikat, mert egy dögnek tartom, de ki lett volna a dög, ha ezt mondom neki a többiek előtt?Bradre néztem, aki meghökkent egy kicsit.– Elmehetünk – mondtam végül. – Ha ennyire akarod.Sarah tekintete tágra nyílt, mintha megsértettem volna, de nem értettem, mi baja egészen addig, amíg később el nem haladt mellettem, és oda nem súgta:– Remek taktika!Az egyetlen, ami hibádzott, hogy én nem játszottam semmit. Bradley is kikérdezett később.Bradley: azt hittem, nem szereted a bulikat. Miért mondtál igent?Én: nem tudom. Nemet mondani olyan kegyetlennek tűnt abban a helyzetben. De nem muszáj elmennünk. Majd azt mondjuk, közbejött valami. Bradley: mit tervezel, ami közbejöhet az éjszaka közepén? Amiben mindketten baromira elfoglaltak leszünk? Én: szóval ezért húzogattad a szemöldököd, amikor átadtad a levelet? Most nyert értelmet. Felőlem mondhatod, hogy sürgős szexelnivalónk akadt, de akár betegek is lehetnénk. Rosszat ettünk egy kajáldában, és nyilván Sarah sem akarná, hogy hányva menjünk oda.Bradley: jó, akkor hányni fogunk. De a másik opció jobban tetszett volna.Én: nem csodálkozom.Azt hiszem, Emma már egészen megkedvelt engem és a munkamorálom, mert nem bánta, hogy ellógom a délutánt, de talán csak azért nem, mert nem Braddel készültem léhaságokra, hanem iskolai feladatról volt szó. Miközben kifelé indultam, üzenetet küldtem Billnek.Én: készen vagyok. Hol találkozzunk?Bill: a parkolóban.Alig indultam volna arra, feltűnt, hogy nem vagyok egyedül a folyosón. Sarah és a slepp közeledett. Sarah alaposan körülnézett, mintha attól tartana Brad a közelben bujkál, de aztán rám meredt. – Remélem, hogy nem hazudtál, és tényleg elhozod Bradley-t a bulimra!– Különben? – kérdeztem kis mosollyal. Most nem volt tömeg, simán lehettem olyan dög, mint ő. – Különben elrontod a meglepetést! – felelte.– Milyen meglepetést?– Még ennyit se tudsz? Brad születésnapja lesz. Neki tartunk meglepetésbulit. Ott kell lennie.– Brad születésnapja októberben van – közöltem vele, mert ezt igenis tudtam. – Még majdnem két hét van hátra. – Jézusom! Hogy lenne meglepetés, ha akkor tartanánk? – nézett rám, mintha idióta lennék.Felsóhajtottam. Ezzel nem vitatkozhattam még akkor sem, ha biztos voltam benne, hogy csak gyorsan kitalálta, a bulija témája legyen Brad közelgő születésnapja. Egyáltalán milyen dolog, hogy ő rendez neki bulit? – Remek taktika! – bólintottam végül, és gúnyosan elmosolyodtam. – Ott leszünk, de elmondom mindenkinek, hogy én is benne voltam a szervezésben! Együtt találtuk ki, különben nem megyünk el!– Azt már nem! – csattant fel. – Milyen születésnapi buli lesz az, ünnepelt nélkül? Szerintem Sarah simán kikaparta volna a szemem, ha nem félti a manikűrjét, de végül belement, hogy én is benne legyek.– Te szerzel tortát! – közölte velem. – Minimum ötven főre! Brad tudja a címemet, ahová küldetheted – szúrta még oda, aztán lelépett. Bár nyertem, mégis vesztesnek éreztem magam. Mégis honnan szerzek egy ekkora tortát két nappal a buli előtt? Azt kívántam, bárcsak visszafogtam volna a dög énemet.Amikor végre kiértem a suliból, Bill olyan képet vágott, mintha az egész napját rám várva töltötte volna. Egy ütött-kopott régi furgont vezetett, ami belül elég mocskos volt. Félredobtam pár kajacsomagolást, és egy üres üdítősdobozt, Bill pedig csak a vezetőülésből nézte, amit csinálok.– Bocs – mondta végül. – A faterom kocsija.– Nem gáz – feleltem. – Hová megyünk?– Egy olyan helyre, ahol már több mint egy éve nem járt senki – mormolta.– Oda szoktad elrejteni az áldozataid holttestét?– Oda fogom rejteni az elsőt – bólintott. Az elhunyt nagymamája házába mentünk, ami tök üres volt, de volt benne két megszólalásig hasonló hálószoba.Elültettünk egy-egy szem babot műanyagpoharakba, aztán Bill ráírta az egyikre, hogy néma. Ezt meglocsoltuk, és magára hagytuk az ablakpárkányon, a másikat pedig a másik szobában odaraktuk egy időzítős rádió mellé. Bill beállította, hogy napi négy órában menjen mellette a Szív küldi szívnek csatorna, aztán mindent egy füzetbe dokumentáltunk. Elég hamar végeztünk, amit kicsit sajnáltam.– Meg fogom bánni, hogy megkérdezem, de jól vagy? – nézett rám Bill.– Ha nem érdekel, miért kérded? – forgattam a szemem. – Semmi bajom.– Figyellek pár napja. Sokkal elcseszettebbnek nézel ki, mint múlt héten.– Miért figyeltél?Próbált a szemembe nézni, de én inkább ellenőriztem újra a néma növényünket.– Hülyeség, hogy sajnálom ezt a kis babszemet? – motyogtam témaváltás gyanánt.– Most komolyan! Jól vagy? – jött be utánam.– Miért kérdezed, és miért figyelsz? – néztem rá. – Jól vagyok. Nem vagyok annyira elcseszett! Lehetne rosszabb is.– Tehát nem fogod felvágni az ereid vagy ilyenek?– Talán csak akkor, ha tovább kell hallgatnom a hülyeségeid! – Jól van, na! – vigyorodott el. – Gondoltam, hogy marhaság, amit mondanak.– Ki mond, és mit? – kaptam fel a fejem.Utáltam, hogy mégis látszik. Miért, miért nem tudok nevetni, mint minden normális ember? A szüleim teljesen ki fognak készülni. Ha még Billnek is feltűnt, aki pedig nem érdeklődik más emberek iránt, az kábé azt jelenti, hogy minden igyekezetem ellenére mégis szarul nézek ki.– Menjünk! – intett Bill. – Nem akarok sokáig itt dekkolni.– Miért figyelsz? – kérdeztem újra, amikor visszaültünk a kocsiba.– Fura hobbijaim vannak – vont vállat.– Mit mondanak rólam? Kinek nem vagyok elég normális? – faggattam tovább. – Elég normális vagy – vágta rá, majd mivel rámeredtem, feladta. – Jól van. Csak eszembe jutott, hogy nem vagy jól, mert valaki említette, hogy legbelül talán megint ártani akarsz magadnak. Én pedig nem vagyok szörnyeteg. Ha meg tudnám akadályozni, akkor megtenném. De jól vagy, nem?– Megható, hogy meg akarnál menteni – gúnyoskodtam.– Minden érző szívű ember megtenné – vigyorgott rám. – Nem mintha te volnál a legszeretetreméltóbb csaj a világon.Persze BWrenn jutott megint eszembe. Hogy meg akart menteni, és végül meg is tette. Vajon az, hogy barátok lettünk szándékos volt? Talán ő sem kedvelt igazán, pont, mint Bill, de tovább írogatott, mert tudni akarta, hogy jól vagyok. Persze ezt butaság volt gondolni. BWrenn kedvelt engem. Nemcsak kedvelt! Szeretett engem. Még ha nem is úgy, mint én őt, azért elég erős érzelem volt. Sokáig tartott. Nagyon jó volt. És nekem nem szabadott többet gondolnom rá. – Nem tudod, hogy hol szerezhetnék szombatra egy tortát, ami elég ötven embernek?Bill furán nézett rám.– Kitől tudtad meg, hogy ez a hobbim?– Mi?– Tortákat sütök. Általában tök nagyokat. Ki mondta el?– Mi? – hűltem el. Egyáltalán nem néztem volna ki Billből. – Tényleg sütsz?– Francokat, Rachel! Ne már, hogy bevetted! – nevette el magát, mire belőlem is kitört valami kis hang. Egy pici, rekedt kuncogás volt, nem az igazi, de Bill elégedettnek tűnt magával.Szóval mégis tudtam még nevetni. De tortám az nem volt. Apáék is csak a homlokuk ráncolták, amikor előadtam a tortát, és mire elmeséltem, hogy mire kell, és hogyan kaptam meg a feladatot, úgy tűnt, hogy remek ötletnek tartják a bulit. Apa esküdözött, hogy megszerzi azt a tortát, anya meg azt mondta, ha minden kötél szakad, pénteken mi magunk sütjük meg. Kiderült, hogy erre nem volt szükség. A Mennyei Ízekben történetesen maradt egy felesleges esküvői torta, mert a mennyegző elmaradt a vőlegény súlyos gyomorpanaszai miatt.Apa és én egy cuki, Josh nevű cukrászsráccal találkoztunk másnap délután, aki hitetlenkedve mesélte a sztorit, és hogy emiatt, most ott egy hetvenöt szeletes esküvői torta a nyakán, aminek csak a húsz százalékát fizették ki. Meg akart tőle szabadulni, és mivel még így is drága volt, belement, hogy alapanyagárban odaadja, mert úgyis ráromlana. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy tele volt virágokkal meg galambokkal és a tetején egy menyasszony meg egy vőlegény kapaszkodott egymásba.– Josh – kezdte apa, és volt a hangjában valami, amiből rájöttem, hogy nem hallottam kimondani ezt a nevet, amióta elvesztettük az öcsémet. – Az az igazság, hogy egy nagy születésnapi bulira kellene. A lányom a pasijának szánja, de így mégsem vihetjük el. Mennyiért tudsz csodát tenni holnapig? – Nincs túl sok időm – sóhajtotta a srác. – De meglátom, mit tehetek.Apa nem adta fel, kiharcolt a sráctól egy feliratot, az egészről eltűnik minden virág és galamb, zöldre lesz lefújva és a tetején két lacrosse ütő adja majd a díszítést. Tudtam, ha úgy fog kinézni, ahogy Josh felvázolta, akkor csúcsszuper lesz a torta. Apa pedig zokszó nélkül kifizette az egészet. Nem volt olcsó, de ő elégedettnek tűnt, ennél pedig nem is kellett jobb bizonyíték, mennyire szeret engem. Bradnek fogalma sem volt a meglepetésről, kissé még duzzogott is, amikor megmondtam, hogy meggondoltam magam, és mégis ott lennék a bulin. Fel nem fogta, miért. Az meg pláne nem tetszett neki, hogy Sarah nyíltan ellenséges pillantásokat lődözött felém egész nap, mert nem mondhattam el, miért teszi. Az volt a helyzet, hogy meghívtam pár embert, de nem csak a népszerűek közül. Tulajdonképpen bárkinek, aki kérdezett a buliról vagy csak hozzám szólt, megmondtam, hogy jöjjenek el. Egyenként odasétáltam a magányosan ebédelő diákokhoz, és rábeszéltem őket a bulira. Szervező voltam én is, jogom volt bárkit meghívni. Természetesen Ziri is eljön a barátnőivel. Tőle tudtam, hogy Sarah-ék háza hatalmas villa, ami egy dombon áll, ahonnét rálátni az egész városra.Másnap láthattam, amikor Bradley óvatosan kanyargott felfelé a szerpentinen. Már félútról csodálatos panoráma nyílt a kivilágított városra, a házuknál pedig az embernek még a lélegzete is elakadt. Whitmanéknek volt mit a tejbe aprítani. Egy csomó kocsi állt a hatalmas felhajtójukon, de sehol nem láttam senkit, és tök nagy volt a csend. Kiszálltunk a kocsiból, és lesimítottam a kissé rövid, őzbarna szoknyámat, meg a kivágott topot, ami anya szerint tök jó buliruha. Még sminket is kentem fel, szóval igazán kitettem magamért Brad miatt. Épp arra gondoltam, a többiek biztosan kifigyeltek minket, és amikor majd belépünk, Brad arcába ordítják a jókívánságaikat, amikor megtorpant, és rám meredt.– Mondd, hogy nem meglepetésparti! – szörnyedt el.– Most már nyilván nem az – feleltem, és néztem, mit szól mindehhez.A szörnyülködés lassan eltűnt az arcáról, és egy vigyor árnyéka jelent meg a szája sarkában.– Ez az első év, amikor nem tudom már hetekkel előre.– Olyan sok bulid volt már? – lepődtem meg.– Tavaly nem volt – rázta meg fejét. – De előtte, amikor még Sarah-val jártunk, rendezett nekem egyet ugyanitt. – Ez nem tudtam. – Ez volt az a pillanat, amikor már a maradék kedvem is elment a bulitól, és szívesebben gyalogoltam volna le a szerpentinen, mint hogy bemenjek. – Nem mondta nekem.– Nagy buli volt. Nem kaptam Sarah-tól semmilyen ajándékot, kivéve... Elharapta a végét, és úgy nézett rám, mint akinek most jut eszébe, kivel beszél.– Mit adott? – szörnyülködtem. – Önmagát, meztelenül, piros masnival átkötve?Brad hallgatott, és legnagyobb döbbenetemre elvörösödött. – Mi van? – csattantam fel. – Komolyan?!– Ne csináld, Rachel! – nyúlt a kezemért. – Nem nagy ügy. Elég nagy ügy volt, de igyekeztem lerázni magamról.– Remélem, hogy nem az volt az éj, mikor elvesztetted a szüzességed – mormoltam.– Á, én már rég nem voltam az.– De ő igen?! – csattantam fel megint. – Rachel...– Nem hiszem el, hogy a szüzességét adta neked ajándékba, és most, amikor már mással jársz megint ide akart bulit szervezni! Biztos arra számít, hogy nem tudom überelni, és csak erre fogsz gondolni, amikor meglátod az én ajándékom! Micsoda számító dög!– Nem számít, Rachel! – szorította meg a kezem, és elkezdett az ajtó felé húzni. – Gyere, essünk túl rajta.