Nem az a nap (befejezett)

15. fejezet

Bámultam az üzenetet, és mélyeket lélegeztem. Ez egész egyszerűen nem lehetett igaz.

BWrenn: nem vicceltél, igaz? Mi a fene történt? Mondd el!

AngelofDeath: azt hittem, hogy megtaláltalak.

A kezeim remegtek. BWrenn nem Bradley Wrenn. Hogy lehetséges ez? Hogy tévedhettem ekkorát? Hogyan?

BWrenn: nem értem. Hol kerestél? És ki monda neked, hogy én vagyok az?

AngelofDeath: nem lehet igaz! Most hazudsz nekem? Berágtál, és hazudsz, igaz? Tudom, hogy nem akartad, hogy megtudjam, ki vagy, de ez most nagyon komoly. Te vagy Bradley Wrenn?

Nem érkezett válasz. Vártam, de semmi. Idegességemben kikerestem Brad számát, és felhívtam. Annyira biztos voltam benne, hogy ő BWrenn! Neki kellett lennie! Nem vette fel, ami csak megerősített a tényben, hogy ő az. Ez megnyugtatóbb gondolat volt, mint az, hogy tévedtem. Ha csak haragudott, azzal tudtam, mit kezdeni. Már épp kinyomtam volna a hívást, amikor Brad felvette.

– Rachel? Jól vagy? Mi a helyzet?

Kedves, nyugodt Bradley Wrenn hangja volt.

– Semmi – feleltem, mert ő nem tehetett róla. Semmi köze nem volt hozzá, hogy hülye voltam, és tévedtem. Ennyi mindent elértem, és tévedtem! Beleszipogtam a telefonba.

– Semmi? Te sírsz? Mi a baj?

– Semmi – ismételtem. Csak óriásit csalódtam! – Rendben hazaértél? Ezért hívtalak.

– Persze, és te?

– Én is – suttogtam.

Valami hangot hallottam a háttérben, Bradley válaszolt.

– Figyelj, visszahívhatlak? Le kell tennem egy percre, de utána...

– Ne! Semmi gond. Úgyis lefekszem. Nem akartalak zavarni.

– Hát jó. Nem zavartál, de jóéjt, Rachel!

– Neked is.

Letettem, majd BWrenn üzeneteire meredtem. Alig láttam a könnyeimtől, ő pedig nem válaszolt. Abban sem voltam biztos, hogy fog valaha. Biztos teljesen ki van borulva, és igaza van. Ha ő jön azzal a hírrel, hogy randizni kezdett valakivel, aki nem én vagyok...

Letrappoltam a nappaliba, sírva anyához bújtam, majd odaadtam a telefont apának.

– Tévedtünk!

Miután kisírtam magam, és apáék megnyugtattak, hogy nem az én hibám, és attól még, hogy BWrenn nincs meg, nem dőlt össze a világ, beláttam, hogy igazuk van. A fél éjjelt azzal töltöttem, hogy leírtam mindent BWrennek, majd bocsánatot kértem, és könyörögtem, hogy azért beszéljen még velem. Mert az igazi katasztrófa nem az volt, hogy összetévesztettem, hanem az a gondolat, hogy talán tényleg nem ír nekem többé.

Másnap a telefonom pittyenésére ébredtem. Fogalmam sem volt, mikor nyomott el végül az álom a telefont bámulva, de már világosodott odakint. Most ragyogóan sütött a nap, de nem érdekelt. BWrenn sorai kellettek.

BWrenn: nincs miért bocsánatot kérned. Azt hiszem, hogy logikus, amit kigondoltál.

AngelofDeath: akkor nem is haragszol? Úgy sajnálom! Tényleg azt hittem, hogy te vagy. Annyi minden stimmelt. Ilyen véletlenek nincsenek!

BWrenn: nem haragszom. De azt szeretném, hogy fejezzük be itt.

AngelofDeath: mit?

BWrenn: ezt. Hogy egy álmot kergetünk, és közben lemaradsz dolgokról miattam.