Pt. 4; jól állnak

1.4K 204 104
                                    

Nem gondoltam volna, hogy már az első nap tanulni fogunk. Eddig ovis módra minden tanár kikérdezett minket, hogy milyen volt a szünet, s akik nyaraltak külföldön, azokat egész órán hallgatta. Élménybeszámolókat gyűjtött, ám most elővetették velünk a füzeteinket. Természetesen az osztály nem figyelt. Nem a legjobbak a jegyeink, tisztelet a kivételnek. Sosem voltunk a rangsor élén, ahol az osztályok átlagát veszik figyelembe. Ellenben a táncosokkal, akik mindig a tökéletesre törekedtek.

- Szerinted milyen? – lökött oldalba Jisung, s biccentett a matekfüzetére, amin valamiféle karikatúra volt a tanárnőről. A srác mosolyogva kémlelte a művét, s itt-ott még igazított rajta.

- Nem rossz – rántottam vállat. – De a kendő lemaradt a nyakából – kopogtattam meg a vékonyka nyakat, ahonnan hiányoltam a ruhadarabot.

Eun tanárnő mindig kendőt hord. Ez már a védjegye a középkorú nőnek. Innen ismeri mindenki, a kendős nő sötét, rövid és göndör hajjal. Meg persze a szigor miatt, ami vele jár. Az ő óráján ténylegesen csend van, még akkor is, ha az osztály több, mint fele nem is figyel rá. Köztük Jisung sem.

Én sem tartozom azok közé, akik szinte isszák a tanárnő minden szavát, viszont a matek egy nagy erősségem. Az egyetlen tárgy, legalább is elméleti tárgyak közül, ahol első vagyok, nem csupán osztályszinten, de az évfolyamban is. Pedig nem erőltetem meg magam, egyszerűen megy és kész. Máshol pedig az volt a cél, hogy ne utolsó legyek. Szerencsére a koszon kívül más is ragad rám az intézményben.

- Pedig nem akartam radírozni, de másképp furcsa lesz... Mondjuk... Ha olyan mintákat rajzolok bele, mintha amőbák lennének, akkor egészen jó lesz – mélázott mellettem a fiú, viszont ekkor egy dobbantást hallottunk, s akik eddig halkan pusmogtak, elhallgattak.

- Han Jisung és Jeon Jungkook... Megtudhatnám, hogy mi olyan érdekes, hogy nem figyelnek az órán? Tudtommal mind a ketten idén végeznek. Mennyi a 24/b megoldása? – kérdezte, s állt arrébb, hogy mindketten lássuk, hogy mi van a táblán, ugyanis gondolt arra, hogy nem jegyzeteltünk órán.

Jisung meghúzta magát, de szinte hallani lehetett, ahogy nyikorognak a fogaskerekei. Ő nem jó matekból. Nagyon sokat gyakorol otthon, de sajnos nem az erőssége.

Még az ujjait is bevetette a számolásba, én pedig úgy döntöttem, hogy megkímélem őt. Felvezettem a tekintetem a táblára, s fejben el is kezdtem matekozni. Az, hogy a mellettem ülő magában beszélve próbálta megoldani, nem igazán zavart. Van egy öcsém, én az ilyenekre gyakorlatilag immunis vagyok.

- Nincs megoldás – válaszoltam, s néztem a nőre. Jisung egyből kérdően rám kapta a tekintetét, majd le az ujjaira, amik láthatóan becsapták, mert neki valamiért jött ki eredmény.

- És miért? – kérdezte a tanárnő, én pedig mozgatni kezdtem a tollamat, amivel, akárcsak mások, én is firkáltam a füzetemben, legalább is eddig.

- Mert gyök alatt mínusz van. Egyébként elgondolkodtató feladat, de nem olyan nehéz – biccentettem, a tanár pedig felemelte a fejét, miközben fújtatott egyet, s elmormogta, hogy nem akar ismét ránk szólni, mert akkor szünetben a büfé helyett az igazgatót fogjuk meglátogatni.

Éppen ezért Jisung magát összehúzva írta le a füzetébe, hogy köszöni szépen, amiért kiszámoltam, mert most megmentettem őt egy hatalmas beégéstől. Neki valamiért 247 jött ki eredménynek. Csupán megmosolyogtam, de nem szándékoztam tovább levelezni vele. Inkább a saját firkámmal foglalkoztam, ami egy fekete hattyú volt, s egy-két toll a lehető legegyszerűbben lerajzolva, s egy-két apró minta, ami éppen eszembe jutott.

Tavaly félévkor visszakérték tőlünk a könyveinket. A könyvtáros panaszkodott, hogy néhányan telefestették a lapokat, természetesen az elkövetők újakat vettek saját pénzből, s egy igazgatóival is gazdagodtak. Ezért nem kaptunk idén tankönyveket, hanem, ha kell valami, akkor kölcsönöznünk kell. Esetleg megvenni. Mondjuk ez nekem csak előny, mert így nem nehéz a táskám.

colours | jikookWhere stories live. Discover now