Pt. 30; csak próbállak megfejteni

1.3K 198 40
                                    

- Remélem, hogy az ünnepek mellett mindannyian készültetek, ugyanis hamarosan itt a félévi vizsga. Nektek ezúttal különösen fontos, hogy milyen képeket adtok be. Még nem késő leülni és javítani, ne az utolsó pillanatra hagyjátok, mert akkor csak elkapkodjátok és annak nincs jó vége soha – mondta szigorúan a tanárunk.

Amióta visszatértünk, mást sem hallunk, csak azt, hogy mennyire komolyan kell venni a félévi vizsgát. Persze az év végi is iszonyatosan fontos lesz, viszont ezeket már előre el tudják küldeni, s talán több esélyünk van arra, hogy felvesznek minket egy általunk kedvelt helyre. Amolyan előleget biztosítunk ezekkel.

Jisungra pillantottam, aki ezúttal nem a füzetébe firkált, hanem mosolyogva bámulta a telefonját. Valószínűleg Minhoval beszélgetett. Nem is akartam tovább törődni ezzel, hiába megfordult a fejemben, hogy Jimin vajon nekem miért nem üzen. Inkább előkaptam egy tollat a táskámból, s a padon lévő kulacsomat terveztem megjeleníteni a lapon. Ám ekkor a díszpinty óvatosan meglökött. Kérdőn fordultam felé, ő pedig egy képet mutatott nekem.

- Minho küldte. Úgy tűnik, hogy valamin tényleg összekaphattak – suttogta, miközben mind a ketten tanulmányozni kezdtük a fotót.

Ezen jól látható volt, hogy éppen kémiájuk volt, esetleg fizika órájuk, hiszen a természettudományi előadóban voltak a táncosok. Jimin az első sorban ült, s a tanár szavait jegyzetelhette, míg Yeongcheol tőle legalább 3 sorral arrébb nyomkodta a mobilját.

Ezek után Jisung az üzenetet is megmutatta, amit Minho írt neki, miszerint ők mindig együtt ültek ezelőtt, legyen bármi, szóval elég nagy lehet a gáz, főleg, hogy Jimin egész nap kerüli a barátját.

Ez egyszerre tett boldoggá, s zavarttá, illetve idegessé. Nem tudtam, hogy mi állhatott a háttérben, s a helyzet az volt, hogy érdekelt. Nagyon kíváncsi voltam, de tudtam, hogy a fiú semmit sem fog mondani nekem. Márpedig másképp nem jöhettem rá, csak úgy, ha őszinte lesz velem.

Nem mondhattam azt, hogy Jimin nem bízott bennem. Csupán nem adott tudtomra mindent, ami vele kapcsolatos. Azt állíthattam, hogy könnyebben megnyílt nekem, mint másoknak. Beszélt az édesanyjáról, a kapcsolatáról az apukájával. Nem mondott sokat, de valamennyit igen.

Egy valami viszont aggasztott. Mégpedig a gondolat a fejemben, miszerint az őszinte emberek sosem maguk miatt hazudnak, vagy hallgatnak. Valami komoly állhatott a háttérben, ha egész eddig, s ki tudja meddig fog még tűrni. Minho esete sem apró, elenyésző dolog, viszont ő most, hogy úgy tűnik, megszabadul az őt sújtó átoktól, elmerészkedik a gazdája mellől. Ellenben Jiminnel, aki még így is...

A matematika az egyik kedvenc tantárgyam. Most mégsem tudtam figyelni. Megpróbáltam jegyzetelni, akárcsak a többi órán, de minden feladatot csupán felírtam, avagy csak belekezdtem, s nem jutottam tovább. A füzetem kész káosz volt, sehol egy normális kidolgozott képlet, minden össze-vissza volt. Tagadhatatlanul szétszórt voltam.

A tanárnő mégsem szólt rám, még akkor sem, amikor felkérdezett, reménykedve, hogy hall végre valakitől egy gyors, s jó választ. Mondanom se kell, eleinte fel sem tűnt, hogy a nevemet kántálja, csak miután az asztalom elé állt, s várakozva nézett rám. Egy tempósabb számolást kellett végeznem, s beletelt legalább fél percembe, mire kibogoztam azt a bonyolult megoldást.

Egyfolytában azon voltam, hogy rendet tegyek a fejemben. Annyi gondolat, teória, s miegymás kergetőzött bent, hogy kezdtem úgy érezni, megőrülök. S mindezek mellett ott volt az, hogy nem mehettem csak úgy oda Jiminhez. Ő nem keresett, nekem pedig már nincs indokom rá, mióta lezengett a karácsonyi műsor. Nagyobb balhét pedig nem akartam közte, s Yeongcheol között. Ha a saját bőrömet küldeném vásárba, nem érdekelne. Viszont itt most ő is tét volt.

colours | jikookWhere stories live. Discover now