colours | jikook

Pt. 8; mint halottnak a csók

Egész délután a festményemmel foglalkoztam. Nem volt olyan nehéz számomra, s szerintem a többiek se panaszkodtak. Hiába szöveget kaptunk, mégis a saját fantáziánkra bízták a műveket. Ez a legjobb feladat egy művésznek, mivel nekem például sosem tetszett, ha megmondták, hogy mit fessek.

Néhány ember a szabadságát nem abban látja, ha kinyílik előtte egy ajtó, elmehet kirándulni, világot láthat, esetleg szünetet kap az iskolában, avagy a munkahelyén. A magamfajták beérik azzal, ha azt festhetik egy lapra, amit akarnak. Ahogy ők akarják, s amilyen technikával szeretnék.

- Szép lesz – jött ide édesanyám, s nyomott egy puszit az arcomra. – Hoztam egy kis gyümölcsöt. Majd egyél, ha kész vagy, mielőtt Jungwon felzabálja az összeset – kuncogott, én pedig bólintottam egyet, s miután letettem a mellettem lévő asztalkára a festék palettámat, fel is keltem a székemből. – Még az orrod is festékes, Jeon Jungkook! – dorgált meg, mintha csak kisfiú lennék, én pedig csak egy mosolyt ejtettem.

- Akkor arcot is mosok – mondtam, ő pedig bólintott egyet, s pipiskedni kezdett, ugyanis csak így érte el a fejem tetejét. Össze is borzolta a hajamat, én pedig hagytam neki.

- Helyes – mosolygott. – Mikor nőttél te ekkorát – nézett végig rajtam. – Nem is értem, hogy miért nem hoztál már haza valakit – próbálta visszaigazgatni a tincseimet, ha már szétbarmolta őket.

- Nem szeretnék randizni senkivel – rántottam vállat.

- Pedig biztos vagyok benne, hogy sokan viszont szeretnének járni veled – kuncogott.

- Akkor csak a külsőm fogná meg őket. Azt nem tudják, hogy én milyen vagyok – kerültem ki az alacsony nőt, s mentem ki a kis helyiségből, hogy a piszkos ruháimat a mosogatógépbe rakhassam.

- Tudod, a randik mindig úgy kezdődnek, hogy először ismerkedik a két fél – követett. – Aztán pedig később eldöntik, hogy kedvelik-e a másikat vagy sem.

- Mire szeretnél pontosan kilyukadni? – fordultam felé, amikor a mosdó elé értem, s támaszkodtam egyik kezemmel az ajtóba, míg a másikat a kereten tartottam.

- Arra, hogy járj el néha! Csináld azt, amit a többiek. Hívd Mingit vagy Jisungot. Ő biztos örülne, ha kimozdulnátok – fonta össze mellkasa előtt a karjait, én pedig elmosolyodtam.

- Arra gondolsz, hogy bulizzak, piáljak és szexeljek következmények nélkül? – döntöttem oldalra a fejem, anya pedig már emelte is a kezét, hogy megüssön a szemtelenkedésemért. Láttam, amint apa a háttérben nagyot néz, de csak elismerően bólint egyet, ez pedig mosolyt csalt az arcomra. Viszont, mielőtt még édesanyám tényleg lecsapott volna, egy gyors puszit nyomtam az arcára. – Az nem az én világom. Ha lesz valakim, mindenképp elhozom hozzátok, de egyenlőre nem tervezek kapcsolatot – nyugtattam meg. – Most megyek és lefürdök. Kérlek, tegyél félre nekem egy kis gyümölcsöt, Seo asszony – hívtam őt a vezetéknevén, s ekkor ismét a kezét emelte, de én gyorsan, s szórakozottan zártam be az ajtót.

- Ezek után meg is érdemled, hogy az öcséd megegye az összeset! – kiáltott, de tudtam, hogy nem gondolja komolyan, s tesz nekem félre belőle.

Sosem szerette, ha Seo asszonynak hívom. Nem veszi zokon, de akkor bármit képes hozzám vágni, ami a kezébe kerül. Ha pedig nincs semmi mozdítható, akkor a saját kacsóját használja. Persze nem erősen üt, erre mindig odafigyel. Tudja, hogy csak a vérét szívom, s ő is belemegy a mókába.

Este az előadásomon dolgoztam, miközben Jisung felhívott. Ő elmondta nekem a sajátját, mert mindig is félt mások előtt beszélni. Nem szerette a nagyobb társaságot, ha ő van a középpontban, viszont itt nem volt választása. Természetesen nem maradt ki a szokásos könyörgése, miszerint mutassam meg neki a művemet, de én csupán a fejemet ráztam, s közöltem vele, hogy szó sem lehet róla.