colours | jikook

Pt. 9; pech

Az egyik padon ülve firkálgattam a fülesemmel a fülemben. Lábam ütemesen járt közben, s nem zavartattam magam. Élveztem, hogy lyukasom volt, ellenben Jisunggal, aki felvette fakultációnak az irodalmat, szóval most azon ül. De legalább Mingi társaságában.

Arra lettem figyelmes, hogy valaki elém rak egy iható joghurtot. Felnéztem az illetőre, aki még mindig rajta tartotta a mancsát az italon, s mikor felvettük a szemkontaktust, leült elém. Kérdő tekintettel pásztáztam, s kihúztam az egyik fülemből a fülest, hogyha beszélni szeretne, akkor azt halljam.

- Szereted az epreset, igaz? – kérdezte a lány, én pedig egy félmosolyt ejtettem.

- Ez egy bocsánatkérés akar lenni? – döntöttem oldalra a fejem, ő pedig megforgatta a szemeit.

- Jó, igen. Szereted, vagy nem? – türelmetlenkedett, én pedig elhúztam a számat, ám az itókáért nyúltam.

- A banánosat jobban szeretem, de ez is megteszi – bontottam fel, s kortyoltam bele. Természetesen semmi ellenvetésem nem volt az epressel, de jobban csíptem a másik ízt.

- Sajnálom, hogy emlegettem, ráadásul idegenként – kezdett bele a lány, s közben ölében lévő ujjaival játszott. – Nem kellett volna, én is túlreagáltam – sóhajtott. – Az sem helyes, hogy rád akarják erőszakolni őt.

- Valóban – bólintottam. – Semmi közöm hozzá – kortyoltam ismét az italba.

- Akkor jók vagyunk? – emelte felém kisujját, amit egy ideig néztem, majd elmosolyodtam, s összekötöttem őket. A lány arcán is hatalmas somoly kerekedett, s innentől már nem is akart elmozdulni mellőlem. – Mesélnél magadról? Vagy nekem kell kiderítenem mindent rólad? – kuncogott.

- Hogyne – forgattam szemet. Azt hiányzott csak, hogy kutakodjon utánam. – Inkább kérdezz, hogy mire vagy kíváncsi – fordultam ismét a rajzomhoz, ő pedig hümmögve kezdett gondolkozni, s lábát lóbálta a padról.

- Van testvéred? – érdeklődött Yeji.

- Van egy öcsém, Jungwon – bólintottam, ő pedig halkan ízlelgette a nevet.

- Édes, hogy hozzád hasonlóan nevezték el. Legalább is az első szótagot megkapta – ingatta a fejét.

Nem voltam dühös a lányra. Akkor tényleg felment bennem a pumpa, de később beláttam, hogy ő nem tehet semmiről. Lehet, hogy csak nekem akart jót, csupán én fújtam fel. Heves természetem volt, annak ellenére, hogy egész csendes gyereknek számítottam.

Jobb pillanatomban kapott el, hiszen egészen megnyíltam neki. Nem volt rossz társaság, azt kellett, hogy mondjam, egész jól elbeszélgettem vele. Igaz, volt is miről. Még akkor is, ha úgy találkoztunk, mint két vadidegen. Bár, azt hiszem, minden első találkozáskor azok vagyunk. Ismeretlenek, s talán évekkel később is azok leszünk. Rejtély, egy porszem a hatalmas univerzumban.

Otthon természetesen semmit sem mondtam erről az egészről. Lényegtelen volt emiatt összehívni a szokásos kupaktanácsot, ami belőlem és a szüleimből állt. Jungwon sem volt már kicsi, viszont nem tartottuk elég érettnek, hogy ő is részt vehessen benne. Szerencsére már évek óta nem kellett összeülnünk, ugyanis nem volt akkora probléma, ami miatt beszélgetnünk kellene. Ezt sem tartottam érdemlegesnek, hogy megemlítsem nekik. Felesleges idegeskedés lenne csak.

Ellenben a Jimines üggyel, hiszen róla be sem állt a szám. Folyamatosan panaszkodtam, s még az osztályfőnökkel is beszéltem, hogy hadd próbáljam újra egy új festménnyel. Sértette a büszkeségemet, hogy pont én kaptam rá egy pontot, azt is azért, mert nullát nem adhatott. Ráadásul egyedül az enyém lett rossz. Az agyvérzés kerülgetett.