colours | jikook

Pt. 25; jeon jungkook

Sosem szerettem azt az ünnepekben, hogy ide-oda járkálnom kell. Teherként tituláltam, hogyha órákat kell utaznom valakiért, akit nem szeretek, s ez fordítva is így van. Viszont nem volt mit tenni. A nagyi egy fontos embernek számít a családban.

Az öreglány valójában aranyos, s tündéri, csak van egy-két megszólalása felém, amivel azt sugallja, hogy nem vagyok odavaló. Érezhetően jobban szereti Jungwont, viszont próbálja ezt a kisebb fajta izmust elnyomni, hogy annyira ne lehessen érezni, hogy hogyan vélekedik a dolgokról. Itt csupán az a probléma, hogy én nem vagyok hülye attól, mert ő annak néz.

Viszont nem csak mi mentünk ma a nagyihoz. Több rokon is meglátogatta őt, így egy nagyobb ebédet csaptunk. A család ezen részét nem ismerem. Nem számítunk fekete báránynak, szimplán nem törődünk velük, ugyanis ez a fajta viselkedés őket is jellemzi. Ezért sem volt meglepő, hogy az egyik hölgy, aki, ha jól emlékszem, akkor a nagyapa testvérének a lánya, megkérdezte a nevemet. Sőt, azt sem tudták, hogy fogadott gyerek vagyok, ugyanis teljességgel meglepődtek, hogy nem egyezik a vezetéknevem apáméval, de még anyáméval sem.

- És nincs baj a két fiúval? Csak azért kérdezem, mivel mégsem testvérek – kérdezte a nő anyát, aki végül átvette a mesélő szerepet az életemről. Látszott rajtam, hogy nem sok türelmem van ehhez, márpedig most semmi szükség nem volt arra, hogy kirobbantsak egy családi vitát.

- Jungkook és Jungwon igazi testvérek – válaszolt anya mosolyogva, viszont én tudtam jól, hogy az ő határait is feszegetik. Amint megláttam, hogy a fogait is kimutatja, kihúzza magát, enyhén oldalra dönti a fejét, már-már vicsorít, egyből tudtam, hogy nem sok értelmetlen kérdést fog tűrni.

Természetesen semmi baj nem volt ezekkel, mivel erre sokan kíváncsiak. Azzal volt a problémánk, hogy azért is addig csavarják ezeket a bizonyos kérdéseket, amíg nem kapnak egy olyan választ, amivel felháborodhatnak, esetleg nem értetnének egyet.

- Persze, csak látszik, hogy nincs köztük hasonlóság – biccentett hátra, én pedig megforgattam a szemeimet. Nem láthatta, hiszen egyenest a háta mögött voltam a nőnek. Ellenben anyával, aki csupán gyorsan felemelte a tekintetét, hogy azzal üzenjen nekem; ő is hasonlóan érez jelenleg. – Meg aztán ki tudja, hogy milyenek az igazi szülei. Lehet, hogy mindkettő drogos, vagy bűnöző. Az ilyenek általában mennek az ősök után, az alma sosem esik messze a fájától. Vigyázz, nehogy Jungwon is eltanulja ezeket – intette óvatosságra anyámat, aki ekkor már aligha tudta tartani a mosolyát.

Már nevetségesnek találtam, hogy valaki ilyet feltételezzen. Nem ismertem az igazi szüleimet, s ha ilyet látnék tőlük, nem követném őket. Annyira általánosítja az embereket ezzel a szöveggel, hogy legszívesebben a falat kaparnám.

- Értékelem az igyekezetét, Yora – tűrte anya a füle mögé az egyik tincsét, majd ismét felnézett, egyenest a nő szemeibe, aki először csak mosolygott, ugyanis azt hitte, hogy édesanyám őszintén hálálkodik neki. – Viszont a fiamat én neveltem. Én és az apja. Az egyetlen, akire hasonlíthat a személyisége, azok mi vagyunk, és tudja mit? Ha egy utolsó drogos lenne az apja, vagy egy prosti az anyja, akkor is azt fogom mondani, hogy remélem, hogy Jungwon is olyan jó emberré fog cseperedni, mint a bátyja – kelt fel a székből. – Ne vegye magára, de mindenki magából indul ki – rántott vállat anya, míg én csak somolyogtam. Nagyon hamar ugrik az ilyenekre, s ha kezelhetetlenné válik a helyzet, előjönnek azok a bizonyos tigris-ösztönök. – Ha maga abból szűrte le ezeket, mert tetoválása van és piercingje, akkor csak sajnálni tudom a visszamaradott gondolkodását.

Gondoltam, hogy kicsit megfűszerezem ezt az egészet. Ezért ellökve magamat a faltól, egyenest a két nő felé lépkedtem. Az asztalon megtámaszkodtam, majd lehajoltam anyához, s nem hangosan, de a másik fél számára kellően hallhatóan szólaltam meg.