Bekódolva [BEFEJEZETT]

f o u r t h - valaki a múltból

- A lelkitásam, igen tudom.

– bólintottam. Félhold, vajon mit jelentet és mihez kapcsolódik? Biztosan van valami jelentése a jövőre nézve. Kell, hogy legyen. Ilyen és ezekhez hasonló kérdések szántottak végig gondolataimban, miközben a barnás jelet vizslattam.

- Minden kiderül majd úgyis. – bökött vállon a mellettem álló lány. – Menjél, pihend ki magad, holnap hosszú napunk lesz. – utasítására bevetettem magam az ágyba, ami egyre jobban szippantott magába, végül elnyelt az álom.

Valami fülsértő hang hasított bele a levegőbe, ami arra késztetett, hogy kinyissam a szemem. Felültem az ágyon, majd megcsapott az égett szag. Azonnal felpattantam, papucsomat elhagyva rohantam ki miközben talpam hangosan csattogott a fényesre mosott csempén.

- Te mi az Istent műveltél? – néztem a konyhában lévő barátnőmre, aki próbálta legyezni a füstöt az épp szénné égett csirke felett.  Szóval ezért szólalt meg a riasztó.

- Próbáltam valami ebédet összedobni, mert jönnek a bátyádék. – puffogott és a pultra levágta a konyharuhát. – Bazdmeg, egy rohadt csirkét nem tudok normálisan megsütni. – nézett a feketén díszelgő, már majdnem újraéledt csirkére.

- Hagyjad, majd rendelünk valamit. – kapcsoltam ki a riasztót és kitárogattam minden ablakot. – Az biztos, hogy nyers már nem maradt szegény. – böktem az állat felé, Aubrey meg gúnyosan rám nézett.

- Ez a döglött csirke belelát a lelkembe.

- Főleg, hogy háttal van neked és feje sincs már. – néztem furán a lányra.

- Pláne. – kinevetve őt segítettem neki az elpakolással és felhívtuk a legközelebbi éttermet, hátha náluk van valami ehető és az nincs odaégve.

Délután egy fele járhatott, mikor valaki megállás nélkül nyomta a csengőt.

- Nyitom már! – kiabáltam át a túloldalra. Kattant a zár és egy laza mozdulattal kitártam az ajtót. Ezt nem hiszem el.

- Ilyen se mostanában volt. – hasított bele levegőbe édeskés hangja. – Boldog születésnapot.

- Jesszusom, de hiányoztál. – vontam szoros ölelésbe Daivd- et. – Köszönöm szépen. – mosolyodtam el. Karjai közt kinyitottam a szemem és Aiden lenéző pillantásával találtam szembe maga. Felhúzott szemöldökkel figyeltem a fiút és, mint aki megérezte, hogy figyelik felnézett rám és kikerülve minket belépett a lakásba.

- Ki mondta, hogy bejöhetsz? – engedtem el David- et és Aiden után néztem, aki a konyhába tartott és - mint a múltkor - levett egy poharat és vizet öntve magának felénk fordult majd belekortyolt italába.

- Tán nem látsz itt szívesen? – kérdezte mire összehúztam a szemem ő pedig vakítóan fehér fogaival rám mosolygott.

- Aubreeey! – ölelte át Mason a lányt majd felemelve megpörgette őt a levegőben. Kérdően nézett mind a hármunk a váratlan történésre és mikor a fiú elengedte Aubrey- t, a lány felvont szemöldökkel lépett egy nagyot hátra és kérdőn nézett Mason- re.

- He? – ennyit tudott kinyögni.

- Csak olyan régen láttalak. – vigyorgott a bátyám, mint egy óvodás.

- De jó is volt. – dörzsölte meg Aubrey az arcát. Na, igen. A kettők barátsága az évek alatt úgy alakult ki, mintha Mason- nek Aubrey is a húga lenne. Már, amikor Aubrey nem megy Mason agyára.

- Szóval, miért is jöttetek? – vetettem be az Aubrey által is megválaszolatlanul hagyott kérdést.

- Mert rajtunk kívül nincsenek más barátaid? – kérdezett vissza Aiden míg fellapozott egy újságot.