Bekódolva [BEFEJEZETT]

t h i r t e e n t h - tiltott

- Kibírod Grace. Grace!

Fehér villódzó fények. Folyosón trappoló lábak. Korházi szagok.
Szemem egyre jobban szokta meg a fényt.
Mennyi ideig lehettem kiütve?
Körbenézek. A két fiú ül az ágyam két- két oldalán lévő fotelekben. Mason a telefonját nyomkodja és az egyik lábát rázza. Aiden néz előre és csak bámul maga elé.

Megmozdulok. Próbálok felülni egy kicsit.

- Feküdj vissza. – áll fel és lép az ágyam mellé Mason. Végig simít a homlokomon és fájdalmasan lecsukja a szemét.

- Mennyit voltam eszméletlen? – tettem feljebb a párnát a kényelmem érdekében.

- Csak egy fél órát. – dörzsöli meg az arcát. Belépett egy középkorú nő, fehér felsőben és nadrágban, a papucsával meg végigcsoszogott a szobán. Kezében egy mappát szorongatott.

- Jó hírem van. – mosolygott rám kedvesen. – Semmi komolyabb baja, de bent tartanánk estére. Mondja, esetleg nem stresszelt sokat az elmúlt pár napban?

- Ami azt illeti, de. – nyöszörögtem.

- Akkor az okozhatta az orrvérzést, elpattanhatott egy ér.

- De hát lefejelte az ülést. – állt mellette Aiden karba tett kézzel.

- A röntgen eredmények nem mutattak semmi vészesebb sérülést. A főorvos úgy gondolja az, hogy vérzik az orra a stressz miatt és egy kicsit bevágta a fejét csak véletlen egybeesés. Kicsit szakadt fel a bőre, de az hamar begyógyul. – kedves mosoly jelent meg az arcán. A fiúk értetlenül nézték a papírokat én pedig csak feküdtem a három személy előtt és azt próbáltam kitalálni, hogyan gondoljak kevesebbet Aiden- re, maga a stressz okozómra.

Ő még mindig a bátyám legjobb barátja.

- Mivel a többi kórtermünk tele van, szerencsés lehet, amiért egyszemélyes szobába tették be, így akár valaki itt is maradhat vele éjszakára. Maga a barátja? – nézett rá Mason- re.

- Ő a bátyám. – emeltem feljebb a hangom. Pedig úgy nézünk ki, mint az ikrek.

- Értem, és akkor ön? Maga a barátja? – fordult Aiden- hez. A fiú csak lefagyva nézett a nőre és sokként is érte a kérdés. Beletellett pár másodpercbe mire fel tudta fogni a kérdést.

- Én...én nem...én a-

- Ő csak egy barát. – mondta Mason. Egyik kezével magát ölelte, másikkal az állát dörzsölte. Valami megváltozott a tekintetében.

- Világos. És ki marad bent vele?

- Bassza meg, nekem holnap találkoznom kellene Ava- val. – túrt bele idegesen a hajába. – Mindegy, lemondom.

- Nem kell, majd én bent maradok vele. Menj el a találkozóra. – mondta rekedtes hangon. A nővér észlelve a kínos helyzetet csak gyorsan rám mosolygott és elhagyta a szobám. Mason az ajtó felé indult, kitárta azt és Aiden- nek biccentett, hogy menjen utána.

Mellettem búgott valami gép, kintről tányérok koccanása hallatszott, de még így is képes voltam elcsípni pár szófoszlányt.

Te miről beszélsz?; Nyilván nem; Tényleg ezt nézed ki belőlem?; Érzel valamit a húgom iránt?; Ez azért elég abszurd, olyan mintha a húgom lenne; Ha megtudom, szétverlek; Akkor egy ujjal se

Majd mindketten berontottak.

- Holnap jövök érted, hívj ha bármi van. – jött oda hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra. Visszafordulva vállon ütközött Aiden- nel, aki végig szemkontaktust tartott vele majd nyújtotta neki a kezét. Mason erősen megmarkolta és megrázta. Még egy utolsót visszapillantott rám és becsukta maga mögött az ajtót.