s i x t h- valami a semmiből

334 19 0
                                    

Nagy levegőket véve próbáltam magam lenyugtatni, hiszen már nincs visszaút és minden levétele, előttem az élet és nem fordulhatok vissza holmi rossz gondolat miatt.

- Grace. – hasított a levegőbe Aubrey édeskés hangja. Keze vállamra tévedt és a tükörben rám nézett. –Tudod, hogy mit szoktam mondani.– persze, hogy tudom.

- Most, vagy soha. – bólintottam egyet és magabiztosan kihúztam magam.

Bezárva az ajtót a lift felé indultunk.

- Beszélek ma Felipe- pel. – szólalt meg Aubrey egy kis csönd után. Csodálkozva néztem rá miközben ő megnyomta a liftgombot. – De szerintem nem ő az, csak lecsekkolom. – pillantott rám majd, amint kinyílt az ajtó belépett a kis kabinba.

- Ezt nem tudhatod. – léptem mellé.

- Grace. – szólított meg vékony hangon. Tekintete riadt volt. – Szerintem az én lelkitársam nagyon is jól ismerjük. – úgy kapkodta vissza a könnyeket én meg egyszerűen nem voltam képes válaszolni. Csendben vártuk, míg leértünk a földszintre és kisétálva ott várt ránk a taxi.

- Pearl? – nézett ránk a visszapillantóból egy harmincas éveiben járó férfi. Bólintva válaszoltunk neki ő pedig kikanyarodva indult el a megadott helyszínre. A Nap már lassacskán a horizontot érte, az eget narancssárga és rózsaszín színek festették, a zöld íriszeim pedig minden egyes pillantásnál megcsillantak.

A húsz percesnek hitt kocsiútból tizenkettő lett és a sofőrünk lazán leparkolva állt meg a szórakozóhely előtt. Kifizettük a taxit és rohanva mentünk a bejárat felé.

- Hű. – torpantam meg mikor megláttam a kígyózó sort. – Nem azt mondta Mason, hogy kibérelte a helyet? – fordultam barátnőm felé.

- Csak a VIP részleget, helyszíni programok még érvényesek tehát számíts rohadt sok és hangos alkoholista tinire. – mondta én meg elhúztam a számat. Megindultunk a bejárat felé, de utunkat elállta egy termetes, öltönybe bújtatott, kopasz fejű, napszemüveges férfi. Aubrey mutatott valami vonalkódot, amit az őr beolvasott és elengedve minket máris a kígyózó sorra figyelt.

- Láttad, hogy csillogott a feje? – kiabáltam túl a zenét, amennyire csak lehetett. A mellettem sétáló lány csak nevetve megrázta a fejét és megragadva a karom húzott maga után a tömegben. Több izzadt test csapódott nekem és voltak, akik illuminált állapotban ordibáltak minden felől. Na, ezért nem voltam már három éve buliban. Meg több más ok miatt, de arról is csak nagyon kevesen tudnak.

Aubrey befordult egy lépcsőhöz és ott is húzott felfele. A lépcső felénél volt két termetes férfi, akik szigorúan bámultak ránk.

- Ő a szülinapos. – emelte fel a kezem mire a két gorilla elengedett minket és máris jobb volt a közérzetünk.

- Na, végre itt vagytok. – pattant fel Mason az egyik székről és odajött mellém.

- Mason, alig ismerek innen valakit. – mondtam közel hajolva hozzá mire ő furcsa arccal nézett rám.

- Miről beszélsz, azok hárman az egyetemista haverjaid, ő velük gimiben állandóan bandáztatok, ők a haverjaim, akikkel mindig jól kijöttél. David, Aubrey és Aiden már csak nem olyan ismeretlen.

- Hű, mennyit változtak a nyár alatt a srácok. – döbbentem le végig nézve rajtuk. Mason egy kis habozás után eltűnt én meg álltam ott, mint valami szerencsétlen. Azon agyaltam, hogy odamegyek a csajokhoz kicsit beszélgetni mikor Mason újra megjelent kezében egy gyönyörű tortával és azon elhelyezve volt a húszas gyertya. Hirtelen a kisebb csapatunk közelebb jött és hangosan kezdték el a születésnapi éneket. Levakarhatatlan mosoly szökött az arcomra és úgy éreztem, hogy tartozom valahova ebben a világban.

Bekódolva [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now