Bekódolva [BEFEJEZETT]

t w e n t i e t h - miért csinálod ezt

kacsintott rám és mielőtt válaszolhattam volna leléptek.

Épp a hajamat törölgettem a tükör előtt és az arcmaszkom vártam, hogy megszáradjon, amikor megcsörrent a telefonom.

Konkrétan remegő kézzel húztam el a kis ikont és kihangosítva vártam, hogy beleszóljanak.

- Szia, Grace. – hangja olyan fáradtnak tűnt, olyan mélynek, olyan... vonzónak.

- Szia, Aiden. – csuklott el a hangom mire csak a szememet forgattam és szitkozódtam miközben toporzékoltam egy sort.

- Hogy vagy?

- Hát. – néztem végig magamon a tükörben és kiröhögtem a kinézetem. – Éppen szárad az arcomon a maszk és úgy nézek ki, mint egy bohóc, de egyébként megvagyok. – halk nevetést hallatott a vonal másik végéről, amitől csak mosolyogni támadt kedvem.

Fenébe is ezzel az emberrel.

- Te hogy vagy?

- Mason egy fél órája lépett le és csak annyit mondott, hogy ma Ava – nál alszik. Ez volt a mai nap első normális megszólalása felém. Úgyhogy semmiképp nem mondanám, hogy a legjobb kedvemben vagyok.

Legjobb barátok, hogy üthettem éket közéjük.

- Sajnálom. – kezdtem el rágcsálni az ajkam mikor rezgett a telefonom és láttam, hogy kérelmezte a videóhívást. Elkerekedett a szemem és éppen azon töprengtem, hogyan száríthatom meg a maszkot előbb és moshatom le gyorsan, hogy ne lássa ezt az állapotot.

- Csak kapcsold már be. – rányomtam a zöld kamera ikonra és ott néztem magam a kis négyzetbe vizes hajjal és zöld fejjel. Szinte minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a vigyorgást.

- Csak nyugodtan. – mondtam ki kifújva egy "oké, fogadjuk el, hogy ez van" levegőt és a szekrényben turkáltam a hajolajamért.

- Édesen festesz. – ejti el azt a vigyort miközben az én fejem lángra robban. Ha nem lenne rajtam ez a maszk még kínosabban is érezném magam.

- Mondhatnád ezt akkor, amikor normális a kinézetem. – röhögtem ki magam miközben a saját tükörképemmel szemeztem.

- Tudod te, hogy milyen vagy olyankor. – kijelentésére csak felhúztam a szemöldököm és ránéztem.

Még csak most vettem észre, hogy az ágyán fekszik, félpucéran, összekócolt, félig megszáradt hajjal. Közelebb hajolva láttam, hogy csillog a szája.

- Neked ajakbalzsam van a szádon? – mosolygok rá és kíváncsian várom válaszát.

- Muszáj! Tudod milyen cserepesek az ajkaim? – panaszkodott.

- Igazából nem tudom. Nem nagyon nézegetem a szádat. – éppen ásított és félrevette a levegőt majd elkezdett köhögni.

Nem szoktam nézni a száját, nem? Legalábbis olyan feltűnően.

- Pedig nagyon ki szokott száradni. Azért nyalogatom annyit. – rá se kell néznem, de tudom, hogy vigyorog.

- Nálatok volt amúgy valami? Szúrós pillantások. Dünnyögés. Esetleg méregetés. – húzogattam a szemöldököm vigyorogva.

- Semmi konkrétat nem mondott, hogy miért viselkedik így velem, hogy ti miről beszéltetek. Csak duruzsolást hallottam a szobájából, amíg Ava itt volt. Mikor megelégeltem, csak betettem a fülhallgatóm, hogy ne tudjak arra figyelni. – csuklott el a hangja. Sír?

Ránéztem a kijelzőre, de nem sírt csak a szeme csillogott.

- Nyugodtan sírhatsz előttem. – vizeztem be egy törölközőt és neki álltam lemosni az arcmaszkot.