Bekódolva [BEFEJEZETT]

e i g h t h - totál káosz

- Bementek. – mondta Aiden a padon ülve miközben egy újabb cigire gyújtott rá.

- Nem lesz neked sok mára a cigi? – huppantam le mellé és belekortyoltam az italomba.

- Neked meg ez nem lesz elég mára? – vette ki a kezemből a poharat és beleivott.

- Na, megszólalt. – mormogtam az orrom alatt. Visszaadta az italomat és beállt a csend.

- Miért nem engeded el magad? – kérdezte rekedtes hangján.

- Miről beszélsz? El vagyok engedve. – dőltem hátra a támlán és felszegett állal néztem rá.

- Grace, egész este láttam, hogy feszült voltál. – szemei pirosak voltak, homlokán az izzadtság fojt végig, cigarettája egyre gyorsabban fogyott az én szívverésem meg felgyorsult.

- Biztos csak a hülye lelkitárs dolog miatt. – legyintettem hanyagul.

- Remélem valami 40-es csávó lesz. – pöccintette el a csikket és fejével felém fordult. Ajka felfele görbült én pedig eltorzult arccal reagáltam.

- Ez még viccnek is rossz. – néztem magam elé. – Még mindig nem mondtad el a lánynak hogy te vagy a lelkitársa? – emeltem felé a tekintetem. Fejét hátra vetette és hosszasan kifújta a levegőt.

- Hazudtam. – nem értettem. Most a lánynak hazudott vagy nekem? Vagy mindkettőnknek? – Nem is találtam még meg.

- Akkor miért mondtad azt? – nyilván nem kapom fel a vizet, de akkor is megfeszültek az izmaim, mégis volt egy részem, ami megnyugodott a hír hallatán.

- Nem tudom. Talán nem akartam szerencsétlennek tűnni, hogy három év után se találtam meg. – nézett végre rám. Ó, Istenem!

- Nem értelek. – nevettem fel halkan. – Sokan nem találják meg ennyi idő alatt, sőt még van, aki tovább vár. – fordultam teljes testemmel felé és törökülésben ültem a padon. Talán azon gondolkodott, hogy mit mondjon, esetleg valami beszólás futott végig a fejében, de meredten bámult rám, szinte pislogni is elfelejtett. Már éppen szólalt volna meg, de mint aki elnyelte a szavakat csöndben maradt.

- Szóval a két legjobb barátod? – terelte át a témát.

- Igen! Már délután észrevettem, hogy van valami – kezdtem el közben ő felállt és intett, hogy menjünk be. – Először David- en láttam, hogy máshogy viszonyul Aubrey- hoz, de a fene se gondolta, hogy azért mert észrevette az azonos jelüket, viszont Aubrey említette, hogy mindketten nagyon jól ismerjük az ő lelkitársát, de én hülye még akkor se gondoltam arra, hogy azért volt vele kedves David mert egyforma szimbólumuk van, és amúgy összevissza van az egész, mert Aubrey- nak először az egyik egyetemista társunk jött be, de lemondott róla ma mert rájött, hogy a fiú már megtalálta az övét. Tehát. – fújtam ki a levegőt és álltam meg a pultnál. Aiden végig figyelmesen hallgatott és követte a szálakat, majd mikor beért mellém kikért két italt.

- Azért szerintem elég fura. – szólalt meg egy pillanatnyi csend után. – Basszus, éveken át marakodtak.

- De mégis legjobb barátokként. – tettem hozzá. – Nem láttál belőlük annyit, mint én. Lehet, hogy nagyon sokszor egymás torkának ugrottak, mert nem egyezett a véleményük, de ha az egyik bajban volt, netán letört hangulatba esett a másik egyből ott volt mellette. Volt egy időszak a gimiben, mikor brutál közel kerültek egymáshoz, de akkor is csak haveri szinten én pedig teljesen kétségbe voltam esve, hogy kihagynak mindenből majd végül elfelejtenek. Talán az volt az a pillanat, amikor erősödött közöttük a kötelék, hogy később ne legyen ilyennel gond, mikor észreveszik a jelüket. – ittam bele az italba. Mire végig értem a mesémnek Aiden már a második pohárral kért magának.