Bekódolva [BEFEJEZETT]

e i g h t e e n t h - harag

- Hát persze. – csúsztatta a zsebébe a kezét és a távolba meredt. 

- Evelyn – nel mi a helyzet? – olyan hirtelen érte a kérdés, hogy még a levegőt is félrevette.

- Semmi. Néha találkozgatunk.

- Milyen néha?

- Miért érdekel? – pillantott rám.

- Mert csak. – húztam ki magam, még mindig meginogtam egy hirtelen mozdulattól.

- Féltékeny vagy? – húzódott pimasz mosolyra az ajka.

- Én?

- Igen, te.

- Hát persze. Csak érdekel, mennyire van szegény szerencsétlen helyzetben.

- Miért gondolod, hogy szerencsétlen helyzetben van? – fordult felém teljes testtel.

Nem tudtam mit válaszolni. Fel akartam hozni, hogy mi történt a korházban, de akkor csak kínosabb helyzetbe hoztam volna magam.

Szólalt volna meg mikor megállt előttünk az uber. Villámgyorsan kikerültem a fiút és beültem a kocsiba. Szemhéjam egyre jobban nyomódott le és lüktetett a fejem is.

Az orrnyergem dörzsöltem és kész voltam kidőlni.

Valaki visz.

Mennyasszony pózban.

Zár kattanását hallottam és megéreztem a meleg leveőt. Nem volt erőm kinyitni a szemem.

Pár másodperc múlva egy puha ágyra tettek le és rám terítettek egy takarót.

Hunyorogtam és próbáltam kitisztítani a látásomat.

- Itt maradsz velem? – kaptam el a fiú kezét mielőtt leléphetett volna. Egy pillanatig még hezitált azt lerúgva magáról a cipőjét hallottam az ágy reccsenését, hogy befeküdt mellém az ágyba én meg gondolva egyet megfordultam és mellkasához bújtam.

Szinte hallottam, ahogy szíve ezerrel ver, és mindjárt kiugrik a helyéről.

Kezével végigsimított fejemen és lecsúsztatva azt a hátamig magához szorított.

Reggel hangos búgásra keltem.

Nem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam kinek a takarója van rajtam. Annyit tudtam, hogy ez nem az én lakásom. Egyáltalán nem volt ismerős a hely ezért körbepillantottam és a velem szemben lévő falon megpillantottam Aiden és Mason közös képét.

- Úristen. – azonnal felültem és nagy szemekkel néztem körbe a szobában. Lenéztem magamra és láttam, hogy nem a tegnapi fehér ruha van rajtam. Kipattantam az ágyból és megláttam magam egy tükörbe. Túlméretezett póló és egy melegítőnadrág.

- Úristen! Úristen! – toporzékoltam egy helyben. – Ne, ne, ne, ne, ne. Ugye nem. – suttogtam magam elé és próbáltam felidézni a tegnapit miután lehánytam Aiden – t. Semmi.

Idegesen beletúrtam a hajamba és föl- alá kezdtem el járni.

Erőt vettem magamon és az ajtó felé vettem az irányt. A kilincset óvatosan lenyomva megpróbáltam halkan kisétálni a szobából. Szerintem életemben egyszer voltam itt, akkor is csak a nappaliig jutottam el. Egy rövidebb folyosó után befordultam balra és ott tárult elém a konyha, ahol Aiden éppen sürgött – forgott egy köténnyel a testén. Meglepődve végig mértem és figyeltem, ahogy feldob egy palacsintát a serpenyőben, ami tökéletesen pörgött egyet a levegőben. Felfigyelem a mellettem lévő kis rádióra, amiből halkan szólt a zene. A fiú csípője ritmusra járt jobbra és balra.