Bekódolva [BEFEJEZETT]

t e n t h - végig a szemem előtt volt

Lassan kinyitottam szemeim és körbe nézve, órát keresve vettem tudomásul, hogy ébresztő előtt keltem fel, ráadásul elég fitten.

Kit akarok áltatni, rohadtul elaludtam és már fél órája elkezdődött az előadásom. Villámgyorsasággal elkészülődtem és kiérve a konyhába vettem észre a pulton hagyott ebédemet, aminek a hűtőben lenne helye.

- Ez nem lehet igaz! – néztem a bepárásodott dobozra és elszörnyülködve dobtam vissza a pultra. Fújtatva szedtem össze a cuccaim és kilépve a lakásból futva indultam le a lépcsőn egészen ki a parkolóig.

- El sem hiszem, hogy a legnagyobb ellenségem a lelkitársam. – csapta meg a fülem egy vékony hang és odakaptam a fejem. Egy szőke hajú lány állt nekem háttal előtte pedig egy nála fél fejjel magasabb szemüveges fiú. A fiú arca derűs volt, szeplőit megvilágította a Nap és a lány arcát lassan végig simítva közelebb húzta magához és megcsókolta.

A gyomrom bukfencezett egyet és fejre állt velem a világ. Próbáltam elképzelni, hogy az én első találkozásom milyen lesz a lelkitársammal, de nem tudtam magam elé képzelni a fejét, mivel fogalmam sincs, hogy ki az. Elkapva róluk a tekintetem megindultam a kocsim felé és cikázó gondolatokkal szálltam be.

Ujjaimmal a kormányon doboltam és beletörődtem, hogy az órám felére már felesleges bemennem. Éppen pirosra váltott a lámpa ezért elsőként megállva vártam, hogy indulhassak. Sorscsapásként szántották fel az elmém mindenféle gondolatok. Az egész vasárnapom azzal telt, hogy a szülinapi buli eseményeit dolgoztam fel. Viharként zúdítottak a meglepetések és bármennyire próbáltam másra gondolni nem sikerült. Megráztam a fejem és elindultam előre. Épphogy észbe kaptam ugyanis egyáltalán nem váltott még zöldre a lámpa, a gyalogosok pedig még ott sétáltak előttem. Pár centi választhatott el egy negyvenes éveiben járó férfitől, aki a történtek hatására ugrott egyet ijedtében és a kezében lévő aktatáska a földre esett, majd a telefon, amit éppen a fülénél tartott épp megúszta. Idegesen felém kapta a fejét és kezével rácsapott az autómra.

- Figyeljen már oda, hölgyem! – ideges hangjának hatására behúztam a nyakamat és lejjebb csúztam az ülésemen. – Komolyan, ilyenek kezébe jogosítványt adni. – szedte fel a cuccát és tovább indult.

- Bocsánat! – kiabáltam ki a lehúzott ablakomon. Néhányan még odakapták a fejüket, a zebrán átkelők pedig felvettek egy gyorsabb tempót, hogy minél előtt átérjenek a túloldalra. – Francba! – szitkozódtam a kormányt szorongatva és mikor átváltott a lámpa zöldre, kétszer is ellenőriztem, hogy ténylegesen átváltott- e és sietősen elindultam.

Beérve a parkolóba leállítottam az autót és összeszedve a cuccaim – meg persze magam – kilöktem az ajtót és beszívva a tavaszi levegőt rögtön prüszkölni kezdtem. Hülye allergia. Lepillantottam az órámra és örömmel vettem tudomásul, hogy még egy kávéra is van időm.

Belöktem a kávézó ajtaját és orromat rögtön megcsapta a bolt jellegzetes illata. Beálltam a sorba és elbámészkodva figyeltem az eladók mögött felszerelt táblákat. Éreztem, hogy valaki nekem ütközött és odakapva a fejem még hátra is hőköltem egyet.

- Grace! Szia, ne haragudj, nem vettelek észre. – mosolygott rám kedvesen Ava és végigsimított a vállamon. Mintha eszébe jutott valami gyorsan körbenézett és közelebb jött, hogy csak én halljam. – Tudlak zavarni egy percre? – bólintva egyet gyorsan megrendeltem a kávémat és miután megkaptam kimentünk a kávézóból.

- Igen? - álltam meg a kampusz bejáratánál a kávémat szorongatva.

- Fogalmam sincs, hol kezdjem. De, úgy éreztem, hogy neked kell ezt először elmondanom. – szemöldökeim az egekbe szöktek, hiszen Ava- val egész gimi alatt szimplán köszönőviszonyba voltunk, az is csak azért, mert a bátyám osztálytársa volt és úgy éreztem illik.