Bekódolva [BEFEJEZETT]

t h i r t y - f o u r - megvagy

Fél óra.

És még mindig bent voltak.

Nagyot sóhajtva kicsatoltam az övem és elfeküdtem úgy, hogy a fejem Aiden ölében pihent. Meglepve lepillantott rám és mosolyogva végig simított arcélemen.

A telefonom rezgett.

Előkotortam a zsebemből és az értesítéssávban egy e-mail pihent. Felhúzott szemöldökkel nyomtam rá és egy hosszabb szöveg tárult elém.

Tisztelt Grace Allen!

A rendszertől a tegnapi éjszaka folyamán egy újabb jelzést kaptunk miszerint Ön és Aiden Reeves sikeresen felfedték egymást előtt a szimbólumukat ezzel megpecsételve, hogy Önök lelkitársak. Az elmúlt időkben készenlétben voltunk, hogy mikor érkezik el a pillanat és mikor tudjuk Önökhöz eljuttatni a levelünket. Az alapszabályokat már ismerik, nem szakadhatnak el egymástól, egy életen át össze vannak kötve és semmiképp nem bújhatnak ki a szabályok alól. Az Önök lelke egybe van kötve. Az elkövetkezendő napokban kapnak majd egy kézzel fogható levelet, melyben bővebben kifejtünk mindent, hogy miért egyezik a jelük.

Köszönjünk a türelmét és a levélre szánt idejét, további szép napot!

Üdvözlettel: Government of U.S

- Akkor tényleg nem álom. – motyogta a telefonomból kibújva Aiden.

- Nem. Írásos bizonylat is lesz róla, hogy nem szabadulsz tőlem. – vigyorogtam rá.

Orrát ráncolva hajolt volna közelebb, hogy megcsókoljon mikor kinyílt a kocsi első két ajtaja.

- Te miket mondtál rólam az anyádnak? – förmedt rá Ava a bátyámra.

- Mi az, hogy miket? Te nem beszéltél rólam a szüleidnek miután felkerültünk az igazgatóiba és az iroda előtt vártak? Ne mond, hogy nem papoltál nekik arról, hogy milyen idegesítő ember vagyok! – hadonászott a kezével maguk között Mason. Ava csendben maradt, karjait összekulcsolta és megsértődve nézett ki az ablakon. – Jó, talán ejtettem rólad néhány megjegyzést. – a lány állát felszegve vett egy mély levegőt és továbbra is kifelé bámult. – Ne haragudj. Visszagondolva nem volt szép tőlem, de ismerd el, hogy te is szoktál olyat mondani, amit később megbánsz. – lökte oldalba.

- Talán elértem régen, hogy a szüleim még nálam is jobban megutáljanak. És majdnem egy utálói oldalt is csinált a húgom. – nézett rá Ava a bátyámra ravasz vigyorral.

- Hogy mi? – kerekedtek ki Mason szemei.

- Nem akartok inkább hazaindulni? – támaszkodtam meg a két ülésen és a fejem közéjük nyomtam egy nagy vigyorral a képemen.

Mason elindította az autót én pedig visszadőlve az ülésemre Aiden- re pillantottam, aki hátradöntött fejjel, nyitott szájjal aludt.

Íme, a szőke herceg.

Lehet kicsit én is elaludtam, mert mire észbe kaptam Mason megállt a parkolóban és hátrafordult hozzánk.

- Ébresztő, álomszuszékok! Vége a taxi- útnak.

- Milyen kedves vagy, bátyus. – löktem ki a kocsiajtót nagyokat ásítva

Ahogy becsaptuk mindketten az ajtót el is hajtottak. Nagyokat nézve bámultam a kocsi után.

- Nagyon siethetnek. – jött oda mellém Aiden és vigyorogva rám kacsintott.

- Bele se kezdj. – emeltem fel a kezem és hessegettem el a bátyámékról kialakult képet.