DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 18 ¤

Jimin pov

Kinyitom a szemem. Éjszaka van, csak a hold világít be az ablakon, de olyan erős a fénye, hogy tisztán látok mindent a szobában. Yoongi herceg mellettem ül. Az ő arca is fényes, mint a holdvilág. Rám mosolyog.

- Jimin, ébren vagy? Kelj fel! Gyere ide hozzám! Én megvédelek! - hallom valahonnan messziről.

Ez Mr. Kim hangja, de nem látom őt. Miért keljek fel? Olyan finom puha ez az ágy. Olyan szép a telihold fénye, és Yoongi herceg olyan kedves velem... Hol lehet Mr. Kim? Honnan szól hozzám?

- Jimin gyere! Gyere velem, el kell mennünk innen, mielőtt késő lesz!

Felkelnék, hogy lássam, hol van, de mintha lebénultam volna. Nem mozdul a karom, se a lábam, nem tudok felülni. Yoongi herceg pezsgőt tölt a számba. Ha nem nyelem le, megfulladok. Muszáj meginnom. Egyszer csak a hűvös, gyöngyöző ital meleggé és sűrűvé válik. Sós és fémes az íze... sötét a színe... Ez nem pezsgő, ez vér! Összeszorítom a szám, de ő csak önti és önti rám. Lefolyik a nyakamon, végig a testemen... A hófehér ágy csupa vér lesz... Kivágódnak az ablaktáblák, denevérek repülnek be rajta, a vérre gyűlnek. Nem tudok megmozdulni, pedig rettegek tőlük. Szürcsölve szívogatják a kiömlött vért. El akarom hessegetni őket, de nem megy. Yoongi herceg egyetlen kézmozdulatára visítva felreppennek és csattogó szárnyakkal kimenekülnek az ablakon.

A herceg rám hajol, megcsókolja a számat... olyan finom... olyan gyönyörű...

- Jimin, gyere velem! Hazaviszlek! Mindjárt kitör a vihar! Elveri a virágokat! Meg kell védenünk őket! Gyere! - kiabál Mr. Kim valahonnan.

Nem tudok válaszolni, mert a herceg szája az enyémre tapad.

- Undorító kis ribanc! Kéjsóvár, kiéhezett, szánalmas cafka! Nem érhetsz hozzá! A közelébe se mehetsz! Kim Taehyung az enyém!!! Csak az enyém!!!

Mr. Jeon magasodik fölém... Ő és a herceg egyszerre nyitják ki a szájukat. Mindkettőjüknek tűhegyes, hosszú szemfogai vannak. Egyszerre harapnak belém, a nyakam két oldalába.

- Mr. Kim, segítsen!! Félek! Haza akarok menni! Kérem! - ordítok...

... és akkor felébredek. Szaporán dobogó szívvel felülök az ágyban, megtapogatom a nyakam. Még világos van odakint, de a nap lemenőben van. Micsoda álom! Olyan valóságosnak tűnt!

Ránézek az éjjeliszekrényen a szépen vázába rendezett virágcsokorra. Megsimogatom a fehér szirmokat. Remélem, hamarosan újra látom őt. Azt ígérte, visszajön...

Felkelek, megmozgatom a tagjaimat. Egy újabb nap, amit átaludtam, de most jól érzem magam. Éhes vagyok, és meg kellene mosakodnom. Kimegyek a szobából, hogy megkeressem őfelségét, és egyenesen belé botlok.

- Jimin! Kipihented magad? - mosolyog rám kedvesen.

- Felség... - meghajolok előtte - Köszönöm, azt hiszem, igen...

- Előkészíttetek neked fürdővizet, és tiszta ruhát. Utána együtt vacsorázunk.

Félóra múlva tisztán, illatosan, egy fehér szatén ingben, rozsdavörös bársony házikabátban és egy fekete nadrágban ülök az asztalánál. Ő az asztalfőn, én a jobb kezénél. Forró húslevest, sülteket, zöldségeket, gyümölcsöt, sült burgonyát és rizst hoznak elénk, aztán tortákat és süteményeket. Mellé bort iszunk aranyozott szélű kristálypohárból. Először vöröset, aztán a desszerthez édes fehéret. A tizedét se tudom megenni annak a sok finomságnak, amit elém raknak. A herceg pedig szinte semmit nem eszik. Csak néz engem, mosolyog, és biztat, hogy mindent kóstoljak meg.