DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 35 ¤

Jimin pov

Tizenegy óra is elmúlik már, mire leülünk reggelizni. Hobi állát a tenyerébe támasztva álmosan kavargat egy csésze feketekávét. Leülök vele szemben, Taehyung pedig az asztalfőre. Megfogja a kezem, a szájához húzza, elborítja apró csókokkal, közben mosolygó szemekkel néz rám. A cselédlány villásreggelit szolgál fel, tekintettel arra, hogy mindjárt dél van.

- Lassan vissza kell mennem a kastélyba – mondom neki.

- Ne menj – mormogja az ujjaim közé – Maradj itt velem!

Biztosítom róla, hogy holnap is eljövök, és azután is, ha úgy kívánja.

- Mr. Kim – szólal meg a legjobb barátom – Én a mai nappal visszaköltöznék az árvaházba...

- Miért? – kérdezi Taehyung továbbra is engem nézve – Mert nem tudtál aludni tőlünk?

- Uram... azt mondtam, visszaköltöznék, de nem tehetem, mert nem vesznek vissza. Jövő héten tizenhat éves leszek. Úgyhogy keresek egy kiadó szobát valahol a városban.

Elhúzom a kezem Taehyung ujjai közül, felbosszant, hogy rá se pillant, amikor pedig hozzá beszél.

- De hát miért akarsz elköltözni, Hobi? – kérdezem aggodalmasan.

Furcsa a tekintete, még soha nem láttam ilyennek. Nem dühös, de... mégis, mintha valami nagy belső fájdalom kínozná, amit én okoztam. Felállok az asztaltól, és elhívom a szobájába. Négyszemközt akarok beszélni vele. Becsukjuk az ajtót magunk mögött, leülünk az ágyára, megfogom a térdét.

-Mi a baj?

Lehajtja a fejét, nagy levegőt vesz.

- Az éjjel... hallottalak titeket, ahogy... és... és nem esett jól. Nem az, hogy boldog vagy, annak örülök, de...

Nem folytatja, csak szipog, és a szemét törölgeti. Azt hiszem, mindent értek. A vállára teszem a kezem.

-Beleszerettél?

- Nem tudom! - szipogja, tenyerébe temetve az arcát - De úgy érzem, hogy semmi keresnivalóm itt!

- Hogy ne lenne, mindkettőnknek szüksége van rád! - letörlöm a könnyeit és szorosan átölelem - Ne menj el! Itt jó dolgod van, Taehyung tanít téged, munkát is, szállást is ad neked...

- Én még... soha nem éreztem ilyet... - zokogja a vállamba - Amikor látom, hogy megölel, megcsókol téged... amikor... hallom, hogy szeretkeztek, vagy ha csak erre gondolok... mintha... kést döfnének a szívembe! Márpedig folyton erre gondolok, mintha szándékosan kínozni akarnám magam!

- Istenem, Hobi... te tényleg szerelmes vagy.

Megragadja a vállaimat, kétségbeesett tekintettel néz a szemembe.

- Ha ez az, Jimin... ez iszonyatos! Tudom, hogy azt tanácsoltad, hogy soha ne szeressek belé, de hidd el, én ezt nem akartam, nem akarom ezt érezni!

- Hát, ezt sajnos nem lehet irányítani - megsimogatom a haját, és egy csókot nyomok a könnyektől ázott arcára.

Ekkor váratlanul a két kezébe fogja a fejem és szájon csókol. Megdöbbenve hőkölök hátra, az ajkaimhoz kapok. Riadtan néz rám, a fejét rázza, keresi a szavakat.

- N-ne... ne haragudj!

- Te most...

- Mondtam, hogy sajnálom!

Idegesen felpattan az ágyról, az ajtóhoz megy és kiviharzik a szobából. A nevét kiáltva utána szaladok, de nem áll meg, egyenesen a bejárati ajtóhoz fut. Taehyungba ütközöm, aki megállít, megkérdezi, mi történt, de válasz nélkül kikerülöm, és követem Hobit. Kirohan a szabadba, le a kamillás domboldalon, én utána. Magas a fű, nehéz futni benne.