DEFLORATIO (+18+) ✔ Vmin

¤ 34 ¤

Taehyung pov

Érzem, hogy közeledik a vég, úgyhogy minden akaraterőmet összeszedve kihúzódom belőle. Látszik, hogy rég voltunk együtt, meg kell állnom egy percre. Zihálva ülök a sarkamra, beletúrok a hajamba, és próbálok másra gondolni. Jimin is felül az ágyon, szájon csókol, kezét lecsúsztatja a hasamon, de mielőtt hozzám érhetne odalent, elkapom a csuklóját.

- Ne! Ne izgass... Meg kell nyugodnom – lihegem, kerülve a tekintetét – Beszélj valamiről, bármi másról, mert attól is elélvezek, ha csak rád nézek!

Kis ideig gondolkozik, aztán megszólal:

- A grófék beírattak a Királyi Líceumba.

Felkapom a fejem.

- De hiszen az a fővárosban van!

- Igen, de minden második vasárnap, ünnepnapokon és a vakáció idején hazajöhetek!

Nem is mondhatott volna lelombozóbb hírt. Minden második vasárnap, négy éven keresztül? Az út legalább három óra, még a leggyorsabb lovakkal is. Alig lesz ideje rám! Megfogom mindkét kezét.

- Nem mehetsz el. Nem engedem!

Nagy, szomorú szemekkel néz rám. Ekkor eszembe jut valami. Felkelek, a szekrényhez megyek, amelyben még mindig őrzöm azokat a bizonyos köteleket... Az ágyhoz viszem őket, hasra fektetem Jimint, megfogom a csuklóit, és szorosan az ágy két felső sarkához kötözöm őket. Jól meghúzom a csomókat, hogy semmiképp se tudjon kiszabadulni.

- Így! Most aztán nem mész sehova! És még meg is büntetlek, amiért szökdösni próbálsz!

Magam felé rántom a csípőjét, amitől kifeszülnek a karjai, és feltárul előttem a gömbölyű feneke, amelyet Isten bizonyára körzővel, precíz számításokat végezve tervezett meg. Itt fekszik az ágyamon a tökéletesség maga. Ha szobrász lennék, eldobnám a vésőt. Ennél különbet alkotni reménytelen próbálkozás lenne. Ráhajolok az eszményi formára, lágy csókokkal és gyengéd harapdálással fejezem ki őszinte elismerésemet, majd egy jókorát csapok rá, hogy a csattanás a kert végéig is elhallatszik. A rugalmas izmok megrezzennek az ütés alatt, amelyet újabbak követnek. Jimin felszisszen, a párnába fúrja a fejét. Két kézzel végigsimítok a csípőjén, fel a vékony derekán, a kifeszülő izmain. Lecsúsztatom ujjaimat a mellkasára, finoman megcsiklandozom a bordáit, amitől megrázkódik és felkacag azon a mézédes hangján, aztán eszembe jut, hogy rég csaptam rá a hátsójára, és sürgősen orvoslom ezt a problémát. Olyan piros már mindkét fele, mint az őszibarackok, amelyeket napközben festettem.

- Nem én döntöttem erről! – kiáltja – Az az ország legjobb iskolája!

Újabb csapással sújtom.

- Azt mondtam, nem mész sehová!

- Auhh! Még sosem voltam a fővárosban, látni szeretném!

Megint ráütök egyet.

- Elvittelek volna én! Oda viszlek, ahová csak kívánod!

- Iskolába akarok járni!

Megmarkolom a csípőjét, és felhúzom térdelő pozícióba.

- Itt maradsz!

Kap még egy utolsót, aztán megkegyelmezek neki. Megcsókolom a kipirult, felforrósodott bőrét, megnyalogatom, majd ráfújok a megnedvesített területre, hogy hűsítsem. Jimin jólesőn nyöszörög, ahogy ajkaimmal a völgyben rejlő kis lyukhoz közelítek. Simogatom a combjait, az alhasát, miközben a nyelvem puha mozdulatokkal a rózsáját kényezteti. Kikötözött kezei a kötelekbe kapaszkodnak. Miközben nyalogatom, becsúsztatom a hüvelykujjamat, belemarkolok a félgömbökbe, agresszív morgással közéjük illesztem az ágaskodó péniszem, és egy lendületes mozdulattal tövig betolom neki. Jimin hangosan felnyög, amikor a hajánál fogva felemelem a fejét.