Gyönyörű és mérgező / Befejezett

Hatodik fejezet

Luisa Grimaldi

Október 14. szombat

Hét óra előtt kiosontam a szobámból, és a lépcsőn lementem a konyhába, ahol már senki sem tartózkodott. Általában csak egy séf szokott nekünk főzni, de már ő is egy órája hazament. A hátsó ajtóhoz léptem, majd kinyitottam és egy pillanatra ki is néztem, hátha Arthur már megérkezett, de egyelőre nem láttam még sehol. Nem volt bonyolult megtalálni a hátsóbejáratot, úgyhogy nagyon reménykedtem abban, hogy nem okoz neki gondot a bejutás. Visszacsuktam az ajtót, majd egy pohár vízzel visszamentem a szobámba. Ahogy leültem az ágyamra, rögtön a telefonomat a kezembe vettem, de semmi üzenet nem jött tőle. Először gondoltam, hogy írok neki, megkérdezem, hogy merre jár, de nem akartam túl nyomulósnak tűnni, sem izgatottnak attól, hogy átjön. Lezártam a képernyőt miután nem küldött semmit, és az egyik újonnan szerzett könyvemet kezdtem olvasni. Hét óra után pár perccel ismét a kezembe vettem a készüléket, de semmi üzenet nem fogadott tőle. Ismét visszafogtam magam és nem küldtem neki üzenetet. Félnyolckor viszont már tényleg nem érettem hol lehet. Semmi üzenetet nem írt, hogy esetleg nem tud jönni vagy valami.

Luisa Grimaldi: Szia, mikor érsz ide?

Az üzenetet hezitálva küldtem el, de amikor megtettem nem olvasta el percekkel később sem. Csalódottság fogott el és hátra dőltem az ágytámlának, majd felléptem Instagramra. Pörgettem egy ideig majd rámentem Arthur profiljára. Visszakövettem pár napja, de nem tett ki semmit a napjába, viszont ahogy a jelölésekre mentem, hirtelen rájöttem, hogy mégis miért nincs itt. Egyrészt szülinapja van, amiről én nem tudtam, másodszor pedig szülinapi bulija is most zajlik, ahol egy csajjal smárol. Jézusom mégis, hogy lehetek ennyire hülye? A szülinapja van, én pedig egyrészt felsem köszöntöttem, a másik pedig, hogy áthívtam titokba filmezni. Persze, hogy egy másik csajjal jobban érzi magát, mivel vele nem kell titkolóznia és nyugodtan bulizhat vele, míg én el sem mehettem volna. Lezártam a képernyőt, majd felálltam az ágyról és lementem a konyhába, ahol bezártam az ajtót. Már úgysem jön és talán soha nem is fog. Nem tudom mit képzeltem, egy ilyen srác miért is pazarolná rám az idejét? Semmit nem tudok neki nyújtani, és ezzel ő is tisztában van. Elkeseredetten mentem vissza a szobámba, lekapcsoltam a villanyt, bebújtam a takaróm alá és bekapcsoltam a Netflixet.

***

Október 15. vasárnap

- Luisa, kellj fel! –rontott be anya a szobámba, én pedig ijedtemben felkaptam a fejem.

- Miért? –kérdeztem rekedten.

- Mert programunk van! Reggeli, aztán teniszklub, ebéd Leonard családjával, soroljam még? –kérdezte, és a szekrényemben kezdett kotorászni.

- Leonard családja? Itt vannak?

- Tegnap este érkeztek –vette elő a krémszínű ruhámat, meg a tenisz szoknyámat is.

- Muszáj mennem?

- Ezt most ugye nem gondoltad komolyan?

Erre már inkább nem is reagáltam, csak visszadőltem a párnáim közé és próbáltam felkészülni a mai napra.

- Gyerünk kellj fel, Luisa!

- Jól van! –mérgelődve lerúgtam magamról a takarót, majd felkeltem. A fürdőszobába topogtam. Húsz perc kellett mire összeszedtem magam, és emberi külsőt varázsoltam magamra. A tegnap este nagyon levitt a padlóra, így a hangulatom most sem volt túl jó. A telefonomat lenémítottam mielőtt elaludtam, de így nem vettem észre, hogy lemerült. Remek. Töltőre helyeztem, majd felvettem a fehér tenisz szoknyámat és a rózsaszín galléros felsőmet. A fehér sportcipőmet is felkaptam a lábamra, majd leindultam a konyhába, azon keresztül pedig az ebédlőbe, ahol a hosszú asztal foglalt helyet.

- Jó reggelt! –köszöntem, mire apa jókedvűen rám mosolygott, Leonard pedig végigmért.

- Nem rövid ez a szoknya? –kérdezte, mire meghökkenve néztem rá. Utálom amikor valaki megjegyzést tesz arra a ruhára, ami éppen rajtam van, mert utána mindig feszengve érzem magam benne.

- Nem.

- Nem bántásból –tette hozzá, de szóra se méltattam, csak elvettem egy szendvicset a tálcáról.

Miközben meg reggeliztem, addig apa végzett és jelezte, hogy elmegy átöltözni a teniszhez. Anya fogalmam sem volt hol lehetett, de gyanítottam, hogy bezsongott a mai naptól, így készülődik, hogy tökéletesnek tűnjön a klubban.

- Tényleg rövid a szoknyád, a szüleim mit fognak szólni? Meg a pasik majd csorgatják rád a nyálukat –szólalt meg Leonard, én pedig hitetlenkedve ránéztem.

- Nem mondhatod meg, hogy mit vegyek fel, és annyira rövid a szoknyám amennyire kell –jelentettem ki.

- Szerintem öltözz át –tette hozzá.

- Nem! –álltam fel, és gyorsan kimentem a helyiségből, mielőtt olyat mondtam volna, amit később nagyon megbánok.

Két órával később már a teniszklubban voltunk, és persze Leonard szülei is megérkeztek, akiknek muszáj volt jó pofiznom. Nem volt egyébként túl sok bajom velük, de Leonard örökölte valahonnan ezt az idegesítő tulajdonságait. Egy asztalnál ültünk és az italainkat fogyasztottuk, amikor Leonard anyukája megszólalt.

- És mikor szeretnétek bejelenteni az eljegyzést? –kérdezte, mire a limonádét félre nyeltem és köhögni kezdtem.

- Milyen eljegyzés? –kérdeztem, amikor végre megtudtam szólalni.

- Jaj, hát tervben van eljegyzés, nem? –kérdezte most Mr. Lennington.

- Nincs –vágtam rá.

- Persze, hogy tervben van –tette hozzá most anya, és én szinte kitudtam volna futni a világból.

- Tizennyolc vagyok –közöltem.

- És? Ez miért baj? –kérdezte Mrs. Lennington. Visszaszívom, van velük bajom.

Miközben próbáltam megemészteni az egész beszélgetést, a bejáraton egy ismerős alak lépett be. Sőt két ismerős alak. Az egyik Arthur volt, a másik pedig Lorenzo Leclerc. Valószínűleg feltűnően állapodott meg a tekintetem Arthuron, mert Mrs. Lennington megszólalt.

- Ismered a fiatalembert? –kérdezte, Arthur pedig pont ekkor nézett rám, én viszont azonnal elkaptam róla a tekintetem.

- Nem.

- Jól van, szerintem menjünk játszani –pattant fel apa, én pedig esküszöm megkönnyebbültem. Bár Arthurral nem akartam szót váltani, így szerettem volna elkerülni.

- Jössz? –kérdezte Leonard.

- Aha, mindjárt –biccentettem, majd ahogy a szüleim és Lenningtonnék elindultak a pályák felé, addig én egy utolsót kortyoltam a poharamból. Kicsit felszívtam magam abban a pár pillanatban, de aztán hirtelen Arthur mellém lépett.

- Beszélhetnénk?

- Nem érek rá –feleltem és azonnal felálltam.

- Luisa, kérlek! –kapta el a kezem, ami nagyon meglepett, de el is rántottam azonnal. 

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla