Gyönyörű és mérgező / Befejezett

Tizenkettedik fejezet

Luisa Grimaldi

Október 20. péntek

A szüleim egyszerűen profik abban, hogy programot szervezzenek, így hát szombat este a környék egyik legpuccosabb éttermébe tartottunk. Szerencsére Leonard a szüleivel ment, így volt kis időm összeszedni magam, hogy végig tudjam csinálni az idegfeszítő estét. Anya és apa elől beszélgettek, de mivel szólt a rádió is, ezért nem hallottam mi is a téma. Csodálkoztam, hogy apa ma inkább vezetni akart, mint a sofőrünket ugráltatni. Legalább Briannek lesz egy nyugis estéje, ha nekem nem is adatik meg ez. A telefonom képernyője kivillant a kezemben, és mivel már sötétedett, így azonnal észrevettem. Eloisetól jött egy üzenet, amin meglepődtem, hiszen üzenetben még sosem beszéltünk.

Eloise B. Leclerc: Szia! Jössz a buliba?

Az üzenetet elolvasva elhúztam az ajkam. Több okból se tudnék menni, de főleg Arthur volt a probléma, biztosan kiakadna és lehordana mindennek, ha megjelennék a buliján.

Luisa Grimaldi: Szia! Nem tudok menni.

Ahogy elküldtem az üzenetet, pár pillanattal később Eloise már vissza is írt.

Eloise B. Leclerc: Arthur szerintem örülne, ha jönnél.

Luisa Grimaldi: Ezt most te sem gondoltad komolyan.

Eloise B. Leclerc: Már itt vagyok a hajón vele és nem úgy tűnik, mint aki kicsattan az örömtől.

Párszor elolvastam az üzenetet, mert a szívem legmélyén szerettem volna elhinni amit Eloise írt, de közben egy hang a fejemben azt súgta, hogy az elmúlt napokban mutatott viselkedése nem függ össze azzal amit Eloise írt.

Luisa Grimaldi: Nem akarom, hogy mindenki előtt megalázzon, kihagyom a lehetőséget.

Eloise B. Leclerc: Luisa!!!!

Luisa Grimaldi: Ne haragudj, Eloise! De semmiféleképpen nem tudok menni, családi vacsorára tartok éppen.

Eloise B. Leclerc: De a vacsora után is eljöhetsz! Írj, és elmegyek érted!!

Eloise nem adta fel valami könnyen, és sajnos ezzel elérte, hogy megforduljon a fejemben, hogy elmenjek a kikötői buliba. Apa egyszer csak leállította a motort, és ekkor döbbentem rá, hogy már meg is érkeztünk az étteremhez. Leonard és a szülei mellénk álltak be, és egyszerre is szálltak ki velünk. Leonard rögtön mellettem termett, és megpróbálkozott azzal, hogy megfogja a kezemet. Automatikusan elhúzódtam és arrébb is sétáltam a szüleimhez. Már jártam ebben az étteremben párszor, és igazából szerettem is a helyet, mert tényleg finom ételek voltak és gyönyörű kilátás nyílt a tengerre. Pont az ablak mellé kaptuk az asztalunkat, én pedig rögtön az üveg mellé ültem le. Leonard pedig velem szembe telepedett le. Úgy tűnt mintha izgatott és ideges lenne, amit nem igazán tudtam hova tenni. Anya és apa mellém telepedtek le a hat fős asztalnál. A pincér pár perc alatt megjelent, majd felvette az italrendeléseinket. Én csak egy mentes vizet kértem, míg apán és Mr. Lenningtonon kívül mindenki más valami erősebb alkoholt kért ki. Leonardon mondjuk meglepődtem, mivel nem sűrűn iszik.

- Minden rendben? –néztem rá kérdőn, mivel nem értettem, hogy mégis mi baja van.

- Persze –biccentett, de közben a szülei mellette vigyorogtak, az én gyomrom meg összerándult ettől.

Miután az italainkat meghozták az ételrendeléseinket is felvették, én egy sültes tányért kértem és reméltem, hogy a látványa meghozza az étvágyamat. A telefonom ismét megrezzent ahogy az ételeinket vártuk. Előhúztam a táskámból és az asztal alatt felnyitottam.

Eloise B. Leclerc: Várom, hogy írj!

Luisa Grimaldi: Maximum egy óra múlva tudnék írni.

Eloise B. Leclerc: SZÓVAL ELJÖSSZ?

- Luisa! Tedd el a telefonodat! –szólt rám apa, mire összerezzentem és gyorsan lezártam a képernyőt.

- Kivel írogattál? –kérdezte Mr. Lennington, mire furán rá néztem. Mégis mi köze van neki hozzá? Majd hirtelen leesett, hogy apa valószínűleg beavatta őket az Arthurral való találkozásába.

- Egy barátnőmmel –feleltem, és szerencsére a téma ezzel ejtve is lett.

Kicsit több idő kellett, mire az ételeinket kihozták, de húsz percnél tovább szerencsére nem kellett várnunk. A sültes elképesztően jól nézett ki, de valamiért rossz előérzetem volt, így nem sikerült túl sokat ennem. A desszerthez érve pedig be is igazolódott, hogy a rossz előérzetnek mindig van oka. Kihozták a süteményeket, majd Leonard köhintett egyet és felállt. Megigazította a zakóját, majd kilépett az asztal széléhez.

- Szeretném, ha tudnád, Luisa, hogy én teljesen komolyan gondolom veled és lehet, hogy még nem tudattam ezt veled... –mondta, és a zsebében kotorászott, amiből rögtön tudtam, hogy mit akar. Nem, nem és nem!

- Nem! –álltam fel, mielőtt még kimondhatta volna, amit akart.

- Luisa! Azonnal ülj vissza! –szólt rám anya.

- Nem, ezt kurvára nem gondolhatjátok komolyan! –közöltem, és közben az egész étterem a kiakadásomat figyelte.

- Most. Azonnal. Ülj. Vissza! –nézett rám apa is.

- Mindegy mit mondasz úgyis az lesz, ami a hercegségnek jó –közölte Mr. Lennington és ez volt az a pillanat, hogy hátat fordítottam nekik, majd az asztalok között ingázva kirohantam az étteremből.

Arthur Leclerc

- Kérek még! –közöltem a pultosnak, és közben a testvérem megjelent mellettem.

- Nem gondolod, hogy máris túl sokat ittál? –kérdezte.

- Dehogy, még nem látok homályosan –vontam vállat, és a pultos elém tolta a következő whisky kólát.

- Értem –röhögte el magát.

- Hol van Eloise? –fordultam a táncoló tömeg felé.

- Valamiért elszaladt –vont vállat.

- Máris lelépett? De még csak kilenc óra múlt –néztem az órámra.

- Visszajön, mondom csak elszaladt valamiért –felelte.

Nem voltam túl jó passzban, hiszen egy állati nagy barom voltam. Igazából Luisa összetört tekintete egyszerűen belém égett, és közben én is úgy éreztem mintha összetörték volna a szívemet. Alig ismertem mégis elérte, hogy belezúgjak.

- Luisa miatt vagy ennyire padlón? –kérdezte, és közben Lorenzo is megjelent mellettünk.

- Nem –hazudtam.

- Eloise összehaverkodott vele, tudom, hogy mekkora gyökér voltál –kiabálta túl a zenét, ami kezdett egyre hangosabb lenni.

- Mi van? Eloise és Luisa? –fordultam Charles felé.

- Aha, nem tudom miért barátkozik vele, nem szokott ennyire nyitott lenni –vont vállat.

- Remek, akkor várhatom, hogy lebasszon mi? –fordultam ismét a pult felé, és rákönyököltem a faburkolatra.

- Hát nem tudom, de igazából nekünk semmi közünk ahhoz mit csinálsz... Csak nem értelek –válaszolta.

- Igazad van, semmi közötök hozzá, szóval hagyjatok békén –tettem le a poharat is, majd elfordultam a pulttól és bevetettem magam a tömegbe. 

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla