Tizennegyedik fejezet

2.3K 196 5
                                    

Luisa Grimaldi

Október 20. péntek

- Szökj el velem! –lépett hozzám még közelebb, és az arcomra simította az egyik kezét, a másikat pedig a derekamra. Levegőt is elfelejtettem venni a közelségétől, majd attól, amit mondott. Nem gondoltam volna, hogy komolyan beszél, de a tekintete őszintének tűnt.

- Komolyan mondod? –néztem fel rá, és szinte teljesen hátra kellett döntenem a fejem, hogy a szemkontaktust tudjam vele tartani. – Teljesen –bólintott, de én mégsem voltam annyira biztos ebben.

- Ugye tudod, hogy ez hatalmas port kavarna? –kérdeztem. A szüleim mindent elkövetnének, hogy megtaláljanak és mindegy én mit akarnék, akaratom ellenére is haza rángatnának.

- Tudom –bólintott, és közben megéreztem rajta az alkoholt is, amitől végképp elbizonytalanodtam.

- Most nem vagy józan, ezt nem beszélhetjük meg pillanatnyilag –húzódtam el tőle.

- Olyan sokat nem ittam, hogy ne tudnék józanul gondolkozni –reagálta azonnal. – Ne húzódj el tőlem –kérte és utánam nyúlt.

- Tegnap még elküldtél a fenébe, Arthur –néztem rá, és kicsit feldúlt is voltam ahogy a párórával ezelőtti beszélgetésünk eszembe jutott.

- Mert egy idióta vagyok, Luisa!

- Tényleg az vagy –feleltem, de ő nem vette ezt sértésként, csak ismét közelebb jött felém.

- Össze vagyok zavarodva, de szerintem te is –fogta meg a kezemet, és a hüvelykujjával a kézfejemet simogatta.

- Nem szabadna azt éreznem irántad amit érzek, mert tudom, hogy nem lehetünk együtt, de közben állandóan a fejemben jársz, vagy összetalálkozok veled és eléred, hogy teljesen magam alatt legyek, amiért veled akarok lenni, aztán meg kurva dühös vagyok mindenre és mindenkire, mert nem lehetsz az enyém –hadarta, és nekem ennyi elég is volt, hogy a karjaiba „rohanjak". Az ölelésébe vont ahogy a karjaimat összekulcsoltam a dereka körül, a fejemet pedig a mellkasára hajtottam. – Szóval elszöksz velem, Luisa Grimaldi? –kérdezte, miközben szorosan ölelt. – Igen, de minél messzibbre menjünk –mondtam.

Október 23. hétfő

Már harmadik napja tartózkodtam Arthur lakásán, aki mindent megpróbált megtenni azért, hogy jobban érezzem magam, de nem igazán sikerült neki. A családom állandóan hívogatott, és persze Leonard is. Közleményt nem adtak ki az eltűnésemről, mivel írtam nekik egy rövid, de lényegre törő szöveget, amivel naivan azt hittem kicsit enyhítem a helyzetet, hát nem így történt.

- Holnap elakarsz menni összeszedni pár cuccod? –kérdezte Arthur, ahogy belépett a nappaliba.

- Már ma jó lenne letudni, de félek –néztem rá, ő pedig lehuppant mellém, majd csókot nyomott a homlokomra.

- Nem is muszáj elmennünk, tök jól állnak rajtad a pólóim –nézett le a szürke rövidujjú pólójára, ami a térdemig ért.

- Persze és ebben utazzak el veled Görögországba? –kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Magángéppel megyünk úgyis –vont vállat vigyorogva.

- Hát ez megnyugtató –forgattam meg a szemem. – Vagy el is mehetnénk vásárolni –dobta fel az ötleltet.

- Zárolták a kártyámat –húztam el az ajkam. – Mintha engedném, hogy te fizess –forgatta meg most ő a szemeit és az ölébe húzott, amitől a póló felhúzódott a lábamon, és fehérnemű minimálisan kilátszott.

- Nem akarok rajtad élősködni –mondtam, mire kisimított egy tincset az arcomból.

- Ilyet ne is mondj, mert nem élősködsz! De akkor legyen ez egy kölcsön –dobta fel az ötletet.

- Az úgy már más –bólintottam, ő pedig a fenekemre csúsztatta mindkét kezét, amitől a hormonjaim teljesen megbolondultak.

- De pénzzel nem fizethetsz –mondta, mire a tekintetünk összetalálkozott.

- Úgy érzem megint csapdába sétáltam –sóhajtottam, de Arthur felülmúlta az összes létező pasit ezen a világon. – Ezt felkellene venned –nyújtotta ki a karját a kanapé mellett álló szekrényhez, majd a fiókba kotorászott és egy fekete kis dobozt vett elő.

- Azzal fizetek neked, hogy felveszek egy ékszert, amit tőled kaptam? –kérdeztem szórakozottan. A mosoly szinte az arcomra fagyott, ahogy a dobozt kinyitotta és egy gyémántgyűrű állt benne.

- Ez most mi akar lenni? –néztem rá, mire kisfiús zavarában a gyűrűt nézte pár pillanatig.

- Egy lehetőség arra, hogy akaratunk ellenére ne válasszanak szét minket –mondta, és először tényleg csak úgy kavarogtak bennem az érzések, de ahogy a szavait emésztettem rájöttem, hogy igaza van. Ez az egyetlen út ahhoz, hogy magunk dönthessünk a jövőnkről.

- Ez elég hirtelen ötlet, nem gondolod? –kérdeztem végül, és úgy tűnt megnyugodott amiért nem húzódtam el tőle. – Tudom, hogy annak tűnik, de van jobb ötleted?

- Nincs, de mi van, ha pár hét múlva rájössz, hogy mégsem én kellek neked? –kérdeztem, és a gondolatra is összeszorult a szívem.

- Ilyen nem lesz, bébi –ingatta a fejét, és megsimogatta az arcomat.

- De ha mégis...

- Luisa, én veled akarok lenni és ezt teljesen komolyan gondolom! Tudod mennyire jól érzem magam már csak az miatt is, hogy napok óta itt vagy? –jól estek a szavai, de ettől függetlenül is bizonytalan maradtam.

- Ha elveszel, akkor a családomhoz fogsz tartozni –mondtam, mire elmosolyodott.

- Azért jól hangzik, hogy elvegyelek, nem? –vigyorgott.

- Hallod amit mondok? –vontam fel a szemöldököm, mire bólintott. – Igen, de te is az enyémhez.

- Nem érted, ha egyszer csak visszajövünk ide, akkor én ugyan úgy hercegnő leszek, te meg herceg és akkor nem versenyezhetsz tovább, az életed fenekestől felfog fordulni.

- Hercegnő akarsz lenni mindenféleképpen? –a kérdése meglepett, mivel soha nem tették fel még nekem ezt a kérdést, és én sem gondoltam végig ezt soha. Amióta az eszemet tudom, csak azt hallottam, hogy „hercegnő vagy" sosem volt olyan, hogy „ha akarsz lehetsz hercegnő". Abszurd bele gondolni, hogy sohasem volt választási lehetőségem.

- Nem tudom –feleltem Arthur kérdésére.

- Ez a te döntésed, én melletted állok bárhogyan is döntesz –mondta, viszont éreztem a szavaiban a bizonytalanságot. 

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla

Gyönyörű és mérgező / BefejezettWhere stories live. Discover now