|Twentysix|

43 1 0
                                    

-Lányok - jött be Mr. Bear - ebéd idő

-Rendben, megyünk egy másodperc - mondta Mill - bármit látsz ne akadj ki

-Miért? - kérdeztem s elindultunk az ajtó felé

-Nem a legkecsegtetőbb a látvány, sem a szagok - tolt maga él majd meg várva Mr. Beart ment le az alak sorba ahol gondolom az étkező volt - készülj fel - mondta, s amint beléptünk a vas ajtón mindent érettem

A hely nem lenne annyira borzasztó, de a falon lévő penész s pókháló, na meg a kaja maradék elrondította. A szagok meg hát. A legolcsóbb mosószer, a savanyú illat, s az izzadság szag keveréke. Kedvem támadt volna hányni, de nem tettem hisz minden szem rám szegeződött. Kezembe vettem egy tálcát, ami tisztának volt mondható majd beálltam a sorba. Sorba voltak rakva a tányérok amiket csak lekellet emelnünk, igy ahogy az előttem lévő lány úgy én is ezt tettem. A leves valami zöld lé volt, a második pedig ha minden igaz burgonya, és valamilyen hús. Azt már nem kötötték az orromra, hogy milyen tehát meg kellett elégedjek a hús fogalommal. Csodás. A étkező részhez menve, kerestem két üres helyet, s nem sokkal később meg is találtam. Mill nem sokkal utánam jött s ült le elém.

-Egy valamit nagyon jegyezd meg - vette elő a villáját - soha ne kérdezd meg, hogy mi a kaja

-Rendben - vettem elő én is, s félve de bele kóstoltam. Annyira nem volt borzalmas, éhen halni már nem fogok

Harry Styles

Már több mint félórája járkálok a szobámba s gondolkodom, hogyan hozhatnám ki Melodyt arról a helyről. Egyáltalán hol van ez a hely? A városba van, vagy valahol a világ másik végén.

-Johnny - rontottam be az irodájába - nem akarlak meg zavarni, de kb 1 hete nem úgy volt, hogy én vigyázok Melodyra? Akkor most hirtelen mi lett? - támaszkodtam meg az asztalán

-Harry kérlek, miért foglalkozol ilyenekkel. Melody biztonságban van, az meg, hogy neked kellett vigyázni rá tökéletes ötlet volt. De szükségem van rád....

-És ez feljogosít arra, hogy a saját lányod elküld. Ki tudja milyen körülmények között élnek ott? Vagy hogy hogyan viselkednek vele....

-Harry, fejezd be. Hadd döntsem el én, hogy mi jó a lányomnak. - mordult rám - most pedig menj el, dolgom van

Se szó se beszéd, mentem ki az irodából. Nem igaz, hogy egyedül csak én izgulok amiatt, hogy mi lehet Melodyval. Rohamosan közelítettem meg Liam szobáját azért, hogy legalább ő egyet értsen velem.

-Liam - nyitottam be - segítened kell.....

-Oohh, mi ez a nagy izgalom, csak nem csaj van az ügybe? - vigyorgott rám azonban cseppet sem találtam viccesnek a hangulatot

-Vicces vagy, de nem - ültem le a székére - a hugodról van szó

-Mi van Melodyval? 

-Szerinted ugy bánnak vele ahogy azt Johnny elmondja?

-Honnan tudja Harry - csukta le  laptopját - viszont érdekelne, hogy miért ennyire fontos neked mostanság Melody. Nem mellesleg láttam ahogy kijön a szobádból rögtön utánad amikor mentünk Fort Collinsba - sütöttem le a szemem - őszintén, van köztetek valami?

-Ami azt illeti, igen, de Johnny előtt ne hangoztasd. Melody azt kéret ne verjük nagy dobra, így is lehet megöl ha meg tudja, hogy elmondtam neked...

-Én is tudom - hallotuk meg Niall hangját az ajtóból - ne nézzetek így rám kopogtam - emelte fel a kezét - ja és mielőtt kérdeznétek, Melody elmondta. Csúnyán lebukott - ült le Liam mellé

-Csodás - mondtam - te hogy vagy ezzel az egész dologgal?

-Milyen dologgal? - kérdezte

-Azzal, hogy Johnny igy elküdte - csettintett Liam - Melodyt egy intézetbe

-Ami azt illeti, probáltam utána olvasni de - vett egy mély levegőt - semmit nem találtam róla

-Johnny nem azt mondta, hogy egy biztos s elismert intézet

-De - mondta Liam - JOHNNY - kiabált s kiviharzotta szobából

Dark PastKde žijí příběhy. Začni objevovat